Ebben az évben a Budapest Borfesztivál korlátozott méretben, de magas színvonalú eseményen fogadja elkötelezett rajongóit szeptember 10-13. között a Budavári Palota Hunyadi udvarában.
Budapest egyik legimpozánsabb környezetében prémium borokkal és pezsgőkkel, valamint csúcsgasztronómiával, kényelmes pihenőszigetekkel, lounge hangulattal várják a borkedvelőket egy
felejthetetlen nyár végi élményre.


A térben és létszámban korlátozott méret kihívás elé állította a szervezőket a borkínálatot tekintve is, hiszen kevés kiállítói standdal kell minél szélesebb, mégis prémium válogatást megvalósítani, de
szerencsére mindenki garantáltan meg fogja találni a kedvére való tételeket. Jöjjön egy kis ízelítő, a teljesség igénye nélkül! Mivel még fél lábbal a nyárban leszünk, sokak áhítják majd a hűs buborékok
nyújtotta felfrissülést, amit a minőségi olasz proseccok, tradicionális hazai pezsgők, valamint Moët&Chandon és Dom Perignon Champagne-ok kínálnak. Fiatalos, lendületes, színes kínálattal
érkezik a DiVino, csodás külföldi borokkal a WineAge, és szortimentjének legszebb tételeivel a SPAR Magyarország. Két borvidéket is képviselve itt lesz Koch Csaba, az Év Bortermelője díj legutóbbi
győztese; és a látogatók megkóstolhatják Baranyai Péter, a VinAgora Nemzetközi Borverseny Legeredményesebb Fiatal Borászának díjnyertes borait is, a Garamvári Szőlőbirtok standján. A
Szekszárdi és a Pannonhalmi borvidék is egy-egy közösségi standdal és zömében érmes borokkal jelentkezik, akik pedig igazi kuriózumra vágynak, azoknak a villányi Tiffán borászat kínál kincseket: két
csúcsboruk már csak a pincénél kapható évjáratait. Az egyre nagyobb figyelmet érdemlő Maul Zsolt Pincészete szintén készül VinAgora érmes boraival is, a Bognár Pincészet pedig elsősorban exkluzív,
válogatott tételeit hozza el a Borfesztiválra.


A fantasztikus borválaszték mellett a nyárvégi hangulathoz kitűnően passzoló grillkülönlegességeket kóstolhatnak idén a vendégek. A Gléda Vendéglő most is a legfinomabb ételeit hozza magával: a
köztudottan kizárólag magas minőségű, magyar alapanyagokkal dolgozó étterem idei kínálatát a H2G Grilliskola legmodernebb grill eszközeivel teszi még különlegesebbé. Többek között kóstolható lesz a
grillen sült mangalica tarja friss lecsóval vagy a sokak által már ismert tépett kacsa burger, melyek mellől a házi szörpök és a szőlőfröccs sem maradhatnak el. Az XXL Catering két vendéget és séfjeiket
hozza magával: a balatonfüredi Sparhelt Bistro és a csopaki Szomszéd Kertje igazi kerti parti hangulatot varázsol a Budai várba. Készülnek marinált hallal, roston sült marhával, különleges
kolbászválogatással, friss zöldségekkel, zamatos szószokkal, hogy mindenki kedvére tegyenek. A SZEGA Camembert legjobb sajtjaival és érlelt sonkáival, valamint ezekből készült finomságokkal
kényezteti a nagyérdeműt. Az édesszájúakat a Bolka Bonbon várja fagylalt desszertekkel, borra hangolt jégkrém falatkákkal, gyümölcsvariációkkal, de a kísérletező kedvűek kóstolhatnak fagylaltot
zöldségtextúrákkal, sajttal, zöldfűszerekkel, vagy akár pezsgőfagylaltot is.