Megjelentek a Magyar Közlönyben a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak enyhítésére hozott azonnali kormányzati intézkedések rendeletei.

Ezek részeként a súlyos gondokkal küzdő szektorokban, például a vendéglátásban és a rendezvényszervezésben június 30-ig egyebek mellett a munkáltatók közteherfizetési kötelezettségét elengedik.

Orbán Viktor szerdán válságkezelő csomagot jelentett be a koronavírus járvány elleni küzdelem részeként. A részletszabályok a csütörtöki Magyar Közlönyben jelentek meg.

A rendelet szerint a turisztikai, a vendéglátóipari, a szórakoztatóipari, a szerencsejáték, a filmipari, az előadóművész, a rendezvényszervező és a sportszolgáltatást nyújtó ágazatok esetében a nem lakás céljára szolgáló helyiségre vonatkozó bérleti szerződéseket 2020. június 30-ig nem lehet felmondással megszüntetni. A felmondási tilalmat a kormány rendeletben meghosszabbíthatja.

A bérleti díj a veszélyhelyzet fennállása alatt nem emelhető, akkor sem, ha azt a szerződés egyébként lehetővé teszi. Ezekben az ágazatokban működő gazdasági egységekben 2020. március, április, május és június hónapokra a munkáltatók mentesülnek a munkabér utáni közterhek megfizetése alól, a munkavállalók munkabérét terhelő járulékok közül kizárólag a természetbeni egészségbiztosítási járulékfizetési kötelezettség áll fenn, azzal, hogy annak havi mértéke nem haladhatja meg az egészségügyi szolgáltatási járulék havi összegét, a 7710 forintot.

A turizmusfejlesztési hozzájárulás megfizetésére kötelezetteknek a  2020. március 1. napjától 2020. június 30. napjáig terjedő időszakra nem kell turizmusfejlesztési hozzájárulást fizetniük.