A magyar fogyasztók körében fokozatosan nő a kedveltsége a minőségi ízesítetlen és az ízesített alkoholmentes söröknek, melyek nemcsak ízletesek, de frissítőek is, így akár üdítőként is fogyaszthatók – amolyan felnőtt üdítőként. A gyártók nemcsak innovatív ízvilágokkal jelentkeznek, de a kevesebb cukor és kalóriaszám miatt egészségesebb alternatívát is kínálnak az alkoholos sörrel szemben.
Folyamatosan bővülő palettával
A magyar sörkultúra folyamatosan fejlődik, aminek része az is, hogy a sörfogyasztók egyre tudatosabbak a választásukban és egyre nyitottabbak az új dolgok kipróbálására. „Erről saját tapasztalataink mellett a Magyar Sörgyártók Szövetségének 2023-as forgalmi adatai (https://www.sorszovetseg.hu/wp-content/uploads/2023/02/eves_jelentes_2023.pdf) is tanúskodnak, hiszen a prémium és szuper prémium aránya mellett az alkoholmentes kategória is növekedni tudott” – mondta lapunknak a Borsodi Sörgyár marketingigazgatója. Spiegel György hozzátette, az alkoholmentes és ízesített sörök 13 éve képezik szerves részét a Borsodi Sörgyár termékpalettájának, és ezt folyamatosan bővíti a vállalat.
A Borsodi Sörgyár portfóliójában az alkoholos sörök mellett több alkoholmentes termék is nagy népszerűségnek örvend. Mint megtudtuk, a csak alkoholmentes termékekből álló Borsodi Friss 0,0% portfóliójában a görögdinnye-eper ízű, alacsony kalóriatartalmú termék a legkeresettebb, mindemellett a citrom ízű Borsodi Friss 0,0%-t is sokan választják üdítően fanyar íze miatt. Továbbá az alkoholmentes, alacsony kalóriatartalmú Stella Artois 0,0% is egyre kedveltebb a fogyasztók körében.
Idén márciusban mutatkozott be a Borsodi Friss termékcsalád új, mangó-maracuja ízesítésű tagja, ami a „napcsókolta” mangónak és az ízletes és egzotikus maracujának köszönhetően igazi trópusi illat- és ízbomba. Így az alkoholmentes termékcsalád a citrom, körte-alma ízek mellett négy, alacsony kalóriatartalmú terméket is kínál málna-áfonya, ananász-lime, görögdinnye-eper és immár mangó-maracuja ízekben.
A tavalyi évben a száraz november kampányra csatlakozva limitáltan elérhetővé lett a Staropramen 0,0% termék is. Mivel a fogyasztói visszajelzések igazán pozitívnak bizonyultak, így idén tavasztól országosan az Interspar, illetve a nagyobb Spar üzletekben állandó termékként érhető el a polcokon” – hívta fel rá a figyelmet Spiegel György.
A szakember megjegyezte, hogy a koronavírus-járványt követően megtapasztalt változások, az alapanyag beszerzési láncok átalakulása, energia, alapanyag és nyersanyag árak jelentős emelkedése most is olyan tényezők, amikkel a Borsodi Sörgyárnak és a teljes söriparnak is számolna kell.
Mint mondta, a hazai fogyasztók jellemzően árérzékenyek, azonban ez nem jelenti azt, hogy az olcsóbb termékek iránti kereslet nő. „Éppen ellenkezőleg, a már említett, egyre tudatosabb hozzáállásnak köszönhetően a minőségi, magasabb kategóriájú és alkoholmentes termékek iránti kereslet nő folyamatosan” – magyarázta.
„A sörgyártók fontos partnerei a vendéglátóhelyeknek, és a jó idő beköszöntével igaz, hogy sorra nyitnak a teraszok, azonban a vendéglátóipar járványt követő talpraállása elhúzódó folyamat – fogalmazott Spiegel György. – Legalább ennyire fontos adottság az is, hogy a sörpiac jellemzően szezonális, ezért az időjárás jelentős tényező az életünkben.
Újdonságok a tudatosság jegyében
Az alkoholmentes sör (lager) és a radler (sörmix) kategóriák együtt jelenleg majdnem 10%-át teszik ki a kiskereskedelmi piacnak, és növekedést mutattak az elmúlt években. A rendkívül innovatív, változatos kínálat mellett a kategórián belül továbbra is az tapasztalható, hogy a citrom és lime ízesítésű termékek iránt a legmagasabb a kereslet. A HEINEKEN Hungária Zrt. vállalati kapcsolatok és kommunikációs vezetője elmondta, hogy a Soproni portfólió alkoholmentes, gyümölcsös termékei hűen követik a magyar ízlést, a kedvenc hazai gyümölcseink teszik izgalmassá a citrusos italokat.
Varga-Nagy Eszter hangsúlyozta, a HEINEKEN Hungária Zrt. működésében kiemelten fontos szerepet kap a felelős alkoholfogyasztás. „A Heineken Original megszokott prémium minőségében érhető el alkoholmentes verziója, a Heineken 0,0%, ahogy a Gösser portfóliót is az alkoholmentes Gösser Natur Zitrone 0,0% gyümölcsös söritalaink teszik teljessé. A Soproni esetében szintén kínálatunk részét képezi a Soproni 0,0% és az alkoholmentes gyümölcsös Soproni termékek is. Utóbbi a magyar ízlésre szabva, többek között a népszerű meggy, körte, feketeribizli és citrus ízpárosításban érhető el. Színes termékpalettánknak köszönhetően a legkülönbözőbb fogyasztói igényekhez biztosítunk termékeket” – ismertette a kínálatot.
Több szempontból is izgalmas ez az év a vállalat életében. Az alkoholmentes gyümölcsös Soproni 0,0% portfólió áprilistól megújult csomagolással és változatlan, frissítő ízzel érhető el. A termékek az elsők között jelentek meg a boltok polcain a DRS visszaváltási ikonnal. A szakember megjegyezte, a trendeket figyelve azt látni, a „csak” új ízeken alapuló innovációk már kevésbé mozgatják meg a piacot, főként a dinamikusan fejlődő, egyre telítődő sörkategóriákban.
A tapasztalat szerint a fogyasztók évről-évre igénylik és várják az újdonságokat. Ami megfigyelhető, hogy a koktél, fröccs, long-drink és egyéb RTD (azonnal fogyasztható alkoholos kevert italok) szegmense növekszik. „Innovációnkkal, a Gösser Spritz sörkoktélokkal mi is őket szeretnénk megszólítani. Az új termékek május végétől két ízben, egy gyümölcsösebb epres (Gösser Beer Spritz Strawberry) és egy fanyarabb borókabogyós (Gösser Beer Spritz Botanic) változatban kerülnek a boltok polcaira. Az epres íz csapolt formában már elérhető egyes vendéglátóhelyeken. Célunk, hogy a 4%-os alkoholtartalmú koktélok ízvilága által inspirált újdonságok a teraszok kedvenc italává váljon.”
Az alkoholmentes radlerek nagyrészt a legnépszerűbb 0,5 literes dobozban elérhetőek. Emellett a kényelmi kiszerelések iránt is egyre növekszik az érdeklődés, éppen ezért a piacon egyedülállóként, a Gösser Natur Zitrone márkán belül a legnépszerűbb, citromos ízből bevezetik az 5+1-es kiszerelésű multipack (6x0,5l doboz) formátumot, ahol a 6. termék ajándék. „Így kedvezőbb áron, egy praktikusabb formátumot tudunk kínálni a fogyasztóknak.”
Alkoholmentes gyümölcsös sörei esetében csak természetes összetevőket használ a HEINEKEN, mesterséges édesítőt, színezéket vagy tartósítószert nem tartalmaznak az italok. „Ez mindenképp meghatározó szempont lehet a vásárlók választását illetően, ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy a hazai fogyasztók számára az alkoholmentes sörök és az üdítő italok két különböző kategóriát jelentenek. Emellett, sörgyártó vállalatként portfóliónk célcsoportja a 18 év feletti korosztályok” – vélekedett a vállalati kapcsolatok és kommunikációs vezető arról, hogy mennyire jelentenek konkurenciát az alkoholmentes sörök az üdítőitalok piacán.
Varga-Nagy Eszter úgy látja, egyre kiélezettebb a verseny a piacon, az egyre telítődő sörkategóriákban. „Azt gondoljuk, hogy ebben az évben meghatározó lesz a visszaváltási rendszer indulása, hiszen ez áremelkedéssel jár” – mondta. Ezért a témában kiemelten fontosnak tartja az edukációt a vállalat, „hogy a fogyasztóknak transzparensen kommunikáljunk és arra ösztönözzük őket, hogy részesei legyenek a közös fenntarthatósági célkitűzések elérésének”.
A HEINEKEN Hungária Zrt. működésében kiemelten fontos szerepet kap a felelős alkoholfogyasztás, amit minden platformon és minden márka esetében kommunikál. A megújult csomagolású, ám változatlan ízű, frissítő alkoholmentes gyümölcsös Soproni 0,0% termékekről ATL eszközök mellett sajtó- és social media tartalmakkal, valamint influencer együttműködések segítségével kommunikál a fogyasztóknak. A termékekhez kapcsolódó tartalmak esetében kiemelt szerepet kap az edukáció, hogy a vállalat segítse fogyasztóit a visszaváltási rendszerhez szükséges tudás átadásával.
Szuperprémium minőség mindenkinek
„A hazai fogyasztók ugyanúgy, ahogy más európai fogyasztók, egyre nyitottabbak az alkoholmentes sörök iránt, a kategória már egyáltalán nem ciki, ami köszönhető az egyre változatosabb, elérhető ízvilágoknak, illetve annak, hogy a technológiai fejlődés mára már megengedi azt, hogy a hagyományos (alkoholos) sörökhöz valóban hasonló ízvilágú termékek kerüljenek a piacra” – fogalmazott Bukovinszky Béla, a Szent András Sörfőzde tulajdonosa, hozzátéve, a sörpiacon ez az egyik legdinamikusabban növekvő szegmens, még ugyanakkor igen alacsony bázisról indulva.
„Az alkoholmentes sörök piacán a hazai kisüzemek közt abszolút úttörők vagyunk, azaz nem importáljuk és »magyarítjuk« a terméket, hanem mi magunk fejlesztjük azokat, valamint az egyedülálló labor-, és minőségbiztosítási rendszerünknek köszönhetően az alkoholmentes söreink valóban alkoholmentesek, ami nem minden gyártónál mondható el” – hívta fel rá a figyelmet a Szent András Sörfőzde tulajdonosa. Hozzátette, az idén még gyümölcsös alkoholmentes újdonságokkal jelentkezik a cég, és további meglepetésekkel a Teszt András sorozatból, valamint a szokásos szezonális sörökkel.
Tapasztalható, hogy még mindig nagy azok aránya, akik valamilyen helyettesítő termékként tekintenek az alkoholmentes sörre, pl. sportolás, vezetés, vagy várandósság esetén. „Ugyanakkor egyre növekszik, főleg a fiatalok közt az alkoholmentes sörök önmagában történő fogyasztása, ami részben az egészségesebb életmód, mint divat, tehát a korszellem hatása, másfelől pedig a technológiai fejlődés miatt egyre élvezetesebb, a valódi sörökre tényleg hasonlító termékeket képes a gyártók egy része – így a Szent András is – piacra dobni” – jegyezte meg Bukovinszky Béla.
A sörök a Covid óta és a gazdasági problémák hatására más italokhoz képest nagyobb mértékben drágultak, aminek többek közt a termékelőállítás energiaigényessége, és az időjárási hatások (pl. az alapanyagokra) egyaránt befolyással vannak. Ez látszik az egy főre jutó sörfogyasztás történelmi mélypontján, amit 2023-ban produkált a hazai piac. „Azonban a szuperprémium minőségi kategóriában, amiben a Szent András is a piacon van, az árérzékenység kevésbé meghatározó, mint az alacsonyabb árkategóriáknál – említette. – Pozitívumként, a korán jött – reméljük tartós – nyár, a tavalyihoz képest több hosszúhétvége, és a magyar vonatkozású nemzetközi sportesemények fogyasztást növelő hatásai említhetőek. Ám ezek nem tartós hatások, leginkább a csúcsszezont erősíthetik valamelyest.”
Bukovinszky Béla szerint a kötelező visszaváltási rendszer konkrét hatását még jó ideig – tehát várhatóan 2024 végéig – a fogyasztók áremelésként fogják megélni, vagyis jelenleg ez nem javítja úgy általában a sör, mint termék megítélését. „Noha maga a rendszer, mint környezettudatos intézkedés, önmagában üdvözlendő” – tette hozzá.
A Szent András, mint kisüzemi, családi főzde, méretéből adódóan nagyobb költségvetésű médiamegjelenésekkel nem tud tervezni, azonban sportrendezvény támogatásokkal, illetve social media felületeken van jelen e téren az év teljes szakaszában. Ezen kívül POS eszközökkel is támogatja partnereit, továbbá a termék sajátosságából eredően jóval több mintaszórása van, mint más termékeinél, többek közt épp azt a sztereotípiát lebontandó, hogy az alkoholmentes sör nem sör ízű.
Kedveltek a kézműves és különleges sörök
„Tapasztalatunk szerint, egyre nyitottabbak az alkoholmentes sörök iránt a fogyasztók, ezt a fogyasztási adatok is alátámasztják. A fogyasztási trendeket pozitívan befolyásolja az, hogy a kisüzemi sörfőzdék – így a budapesti Horizont Brewing is – elkezdtek jó minőségű, jó ízű alkoholmentes söröket gyártani és forgalmazni” – fogalmazott a Horizont Brewing marketing és social media managere.
Ottó Gábor véleménye szerint a kisüzemi alkoholmentes sörök ismertsége növekvőben van, megegyezik az alkoholos kisüzemi sörök ismertségével. „Aki Horizont sört vásárol, az nagy valószínűséggel megkóstolja a Horizont alkoholmentes sörét is” – jegyezte meg.
A Horizont alkoholmentes sörei IPA típusú sörök, az egyik egy klasszikus, komlóhangsúlyos, selymes kortyérzetű tétel, a másik pedig ugyanannak az alapsörnek a grapefruit ízesítésű változata. Ugyanazokból a prémium alapanyagokból készülnek, mint a közkedvelt alkoholos sörök. „Például a Horizont alkoholmentes craft IPA, az egyik legnépszerűbb IPA sörünk receptúrája alapján készült.”.
Ottó Gábor megemlítette, a Horizont sörök egyediségét leginkább a fogyasztók visszajelzése mondja el: „már a doboz kinyitásakor érezni a komló frissítő, gyümölcsös illatát, ami az ízében is megmarad, ami még elég ritka a piacon jelenleg elérhető alkoholmentes sörök esetében”. Ez alapján elmondható, hogy az alkoholtartalmat leszámítva minden tulajdonságában olyan, mint az alkoholos kraft sörök.
„Bár hosszútávú tapasztalatunk még nincs, az eddigi visszajelzések alapján elmondható, hogy alkoholmentes söreinket főként az alkoholtartalmú sörök helyett fogyasztják a vevőink, akkor, amikor alkoholt nem fogyaszthatnak, pl. vezetés vagy valamilyen diéta miatt. Ez annak is köszönhető, hogy a Horizont alkoholmentes IPA-k teljes mértékben visszaadják az alkoholos IPA-k illatát és zamatát, tehát a minőségi sörfogyasztás érzését keltik” – magyarázta Ottó Gábor.
Hozzátette: egyértelmű trend, hogy a fiatalabb generáció kevesebb alkoholt fogyaszt, tehát náluk érdekes lehet ez a termékkategória, azonban kérdés, hogy az alkoholmentes termék esetében a sörre esik-e a választásuk. Ottó Gábor úgy látja, jelenleg az amúgy is kisüzemi söröket fogyasztó célcsoport kezd kísérletezni az alkoholmentes kisüzemi sörökkel. Mint mondta, a lager vagy IPA típusú sörök esetében elsősorban a sörözés élményéért választja a fogyasztó az alkoholmentes sört. Az ízesített, alkoholmentes sörök azonban már az üdítőkkel is versenyeznek, ami egy egészen más terep.
„A forgalomban kétségtelenül érezhetők a szezonális hatások. Emellett a fő feladatunk az, hogy edukáljuk a fogyasztókat abban a kérdésben, hogy egy alkoholmentes sör nem törvényszerűleg olcsóbb az alkoholos testvérénél” – hívta fel rá a figyelmet az ügyvezető.
Egyre kedveltebb a kategória A magyar fogyasztók egyre nyitottabbak az alkoholmentes sörök iránt, egyrészt a zéró tolerancia miatt, másrészt egyre jobb minőségű alkoholmentes sörök állnak a vásárlók rendelkezésére. Dr. Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója felhívta rá a figyelmet, hogy az alkoholmentes sörök széles választékban elérhetők és különböző ízekkel és aromákkal rendelkeznek, ami vonzóvá teszi őket a fogyasztók számára, mivel kevesebb kalóriát és cukrot tartalmaznak, emellett gazdagok lehetnek antioxidánsokban és más tápanyagokban. |
A klasszikus a kedvenc a PENNYben
„Elmondható, hogy az alkoholmentes sörök kínálata egyre bővül, és ezzel egyidőben a piac is elkezdett teljesen átalakulni, és a korábbi alkoholos ízesített sörök helyét a mentes italok kezdték átvenni. Ez a fogyasztók vásárlási szokásain is meglátszik, ugyanis vásárlóink egyre gyakrabban és nagyobb számban vásárolnak inkább alkoholmentes söröket” – tudtuk meg a PENNY magyarországi kommunikációs vezetőjétől. Kazatsay Eszter hozzáfűzte, a vásárlók gyakran üdítőként, vagy üdítőital helyett fogyasztják a mentes ízesített söröket, ami az eladási adatokban is megmutatkozik. „Köszönhető ez annak is, hogy a mentes ízesített sörök ára alacsonyabb, mint a közismert, kedvelt szénsavas üdítő márkáké. Tehát reális konkurenciát jelentenek az üdítőital kategóriának.”
Mint megtudtuk, az üzletlánc vásárlói továbbra is a klasszikus ízeket részesítik előnyben, így a citrom és a meggy ízesítések a legnépszerűbbek az alkoholmentes sörök közt. Mindeközben a kínálat bővülése számos új ízt és ízpárosítást is hozott magával, melyek közül a tapasztalatok szerint a vásárlók a málna-rebarbara és a görögdinnye-lime ízpárokat kedvelik a legjobban.
A PENNY szezonális kínálata mellett továbbra is nagy hangsúlyt fektet az alkoholmentes ízesített sörökre. Megjelenik többek közt a piacvezető Dreher 24 szélesebb választéka, valamint a 0% kalóriájú Borsodi Friss termékcsalád is. „Természetesen a saját márkás termékeink közt is számíthatnak a vásárlók újdonságokra: az Arany Korsó Radler termékcsaládunk például egyedi designnal varázsol majd vidám hangulatot a PENNY polcaira és a vásárlók hűtőjébe is az egymásba kapcsolódó kerékpáros illusztrációnak köszönhetően” – ismertette a kommunikációs vezető.
Kazatsay Eszter megemlítette, hogy az új, egyutas-göngyöleg visszaváltási rendszer termékeinek átvezetése csak július 1-től fog realizálódni a PENNY polcain, „így arról, hogy milyen mértékben befolyásolja a keresletet a visszaváltási rendszer, még nem rendelkezünk számadattal”.
Egész évben vásárolják az Auchanban
Az Auchan mintegy 400-féle sört tart kínálatában, köztük a vörös, a barna és a fekete sörtől kezdve a kisüzemi sörökön át a világos sörig mindent. Az alkoholos változatok mellett a jelenleg divatos alkoholmentes sörökből is széles a választék egész évben. „Mi úgy látjuk, hogy a sörgyáraknál a csökkentett energia- és alkoholtartalommal előállított termékek kerültek előtérbe, és egyre inkább a finomabb, lágy ízeket kínálják, amivel a fiatal felnőttek fogyasztását szeretnék elősegíteni” – válaszolt a kategóriát érintő kérdésre az Auchan sajtóosztálya.
„A gyakorlat szerint már egész évben vásároljuk a sört, a forgalom erős szezonalitást mutat. Elsősorban a jó idő növeli meg a fogyasztást, hiszen a sör azon kevés alkoholos, illetve alkoholmentes italok egyike, amelynek viszonylag magas a víztartalma, ezért valóban hasznosan járul hozzá a napi folyadékbevitelhez” – fogalmaztak lapunknak.
Hozzátették: az időjárás mellett a sportesemények is hatással vannak a forgalomra. Idén nyáron több nagy sportesemény is lesz, mint a labdarúgó-Európa-bajnokság és az olimpia, amelyek várhatóan a jó idővel együtt már jelentős forgalomnövekedést eredményeznek majd. Bár a szezonalitás tartja magát, az is megfigyelhető, hogy a fogyasztás egyre jobban kitolódik, és már nem csak a nyár slágerterméke az alkoholmentes sör. Különösen a klasszikus ízek fogynak jól egész évben.
Széles kínálat a SPARban
„Évek óta tudatosan dolgozunk azon, hogy a kiskereskedelmi piacon élen járjunk a sörtermékek fejlesztésében, s az elmúlt évek eredményei visszaigazolják, hogy jó irányba indultunk el a termékpaletta átalakítása során” – fogalmazott Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője. Mint ismertette, a SPAR áruházakban az alacsony alkoholtartalmú és a -mentes sörök széles választéka „magáért beszél”, a márkás termékek mellett a kisüzemi sörfőzdék kínálata is elérhető. A klasszikus narancs, citrom és meggy ízek mellett egyre nagyobb a forgalma a különleges ízvilágú termékeknek (pl. trópusi gyümölcsös, maracuja-sárgadinnye stb.).
„A hagyományos, több évtizedes vagy akár évszázados tradícióval rendelkező alsó- és felsőerjesztésű sörmárkák mellett megerősödtek a feltörekvő, új sztárok is, az ízesített és ízesítetlen alkoholmentes és alkoholszegény sörök, amelyekből 2022-ben nyári szezonban már havonta 75 ezer hektoliter, azaz 15 millió doboz fogyott” – tudtuk meg.
(TERMÉKMIX magazin – 2024. májusi szám)