A szájápolási termékekkel szemben egyre inkább elvárják a fogyasztók, hogy azok a fogak tisztításán kívül számos más funkciót is biztosítsanak. Gyártói körképünkben a piacon elérhető újdonságokat vettük sorra.

Magyarországon az Európai Unió más nemzeteihez képest sajnos még hiányosak a szájápolással kapcsolatos ismeretek. Jó hír, hogy az utóbbi időben a hazai fogyasztók egyre nagyobb figyelmet fordítanak a szájüreg helyes ápolására, amelyhez keresik a specifikusabb szájápolási termékeket.

Nemzetközi innovációs termékek
Krubl Yvette, a Procter&Gamble RSC Kft. közép-európai szenior kommunikációs vezetője elmondta, hogy a Procter& Gamble a szájápolási termékek teljes szegmensében jelen van.
„A termékkínálatunkban meg­találhatóak Oral B eletromos és manuális fogkefék, szájvizek, fogselymek, terápiás fogkrémek, a Blend-a-med és Blend-a-dent termékcsaládok pedig fogkrémek, műfogsorragasztók palettáját biztosítják” – sorolta.
A fogyasztói trendeknél azt tapasztalták, hogy az elmúlt időszakban az ár-érték arány került előtérbe a vevők szempontjából, így a nagyobb kiszerelések értékesítése nőtt. Egyre többen váltanak elektromos fogkefére, amellyel a szájápolás egy magasabb szintjére lépnek. Ezzel párhuzamosan a fogyasztók előnyben részesítik a terápiás fogkrémeket, például az Oral B termékcsaládot, amelyek számos speciális termékjellemzővel bírnak a tisztításon túl.
Elmondása szerint egyre többen fedezik fel, hogy az elektro­mos fogkefe, illetve az Oral B mikrovibrációs mozgása jelentősen megnöveli a fogmosási hatékonyságot. Hozzátette, hogy ma már az Oral B kínálatában a belépőáras termékek is biztosítják ezt a tisztítási élményt, de a legfejlettebb iO 3-10 ­típusok, amelyek bluetooth kapcsolattal rendelkeznek, már a fogmosási szokásainkat és azok eredményességét is követik a telefonunkon található applikáció segítségével, illetve megoszthatjuk azt fogorvosunkkal.
A Procter&Gamble minden termékcsaládját folyamatosan fejleszti, minden évben több nemzetközi innováció díjas termék­kel büszkélkedhet a cég. Például az idén bemutatott iO3-as széria a család új tagja az iO4-10 mellett, amelyek az iO élményt teszik még több fogyasztónak elérhetővé.

Egyedi, szabadalmaztatott technológia
Miszlai József, a Coswell Hungary Kft. ügyvezetője ­elmondta, hogy változatos szájápolási termékkínálatuk számos szegmens igényeire kínál megoldást. Portfóliójukban három szájápolási márka szerepel: a BlanX, a Biorepair és a L’Angelica.
A BlanX egy fogfehérítésre specializálódó szájápolási ­márka, amely egy meghatározó szereplő a prémium fogfehérítők ­piacán.
„A BlanX termékek mindegyike egyedülálló, 100%-ban természetes izlandi zuzmót tartalmaz és a fogkrémek egy ­másik fontos tulajdonsága, hogy kifejezetten kíméletesek a fog­zománccal” – közölte.
A Biorepair egyedi, szabadalmaztatott technológiája, a microRepair® egy speciális biomimetikus hidroxiapatit anyagot jelent, amely rendhagyó módon hasonlít a ­fog­zománc állományához, ezáltal képes behatolni a fogzománc mikrosérüléseibe, karcolásaiba, természetesen kötődik a ­fogak felszínéhez, ­simává és ellenállóvá téve azokat.
„Szemben a fluoriddal, amely szabálytalan, kemény bevonatot képez a fogakon, a Biorepair a természetes zománc anyagával (hidroxiapatit) azonos anyagot helyez el azokon egységes és szabályos bevonattal. Míg a fluorid csak bizonyos pH-szint mellett fejti ki hatását a szájüregben, a microRepair® minden körülmény között aktiválódik. Mindemellett a Biorepair fogkrémeket – ellentétben a fluoridot tartalmazó fogkrémekkel – bármilyen mennyiségben használhatjuk, és bátran moshatnak ­vele fogat a 6 éven aluli gyermekek is” – fejtette ki.
Fogkrémeik három fő problémára nyújtanak megoldást: szuvasodás ellen, a fogzománc helyreállítására; fogérzékenységre és fogínyvédelemre.
A L’Angelica fogkrémek innovatív gyógynövényes formulája 98%-ban természetes összetevőket és organikus kivonatokat tartalmaz.
„Az organikus teafaolajat tartalmazó fogkrémünk hatékony a szájüregi baktériumokkal szemben, az organikus aloe ­kivonat csökkenti a fogínyvérzést és megelőzi a gyulladásokat, míg a matcha kivonatot tartalmazó termék az érzékeny fogaknak nyújt megoldást. Emellett minden L’Angelica termék xilitolt tartalmaz, amely felveszi a harcot a fogszuvasodást okozó baktériumokkal, valamint cink PCA-t, amely megakadályozza a plakkot és fogkövet okozó biofilm réteg kialakulását” – sorolta.
A legjobban keresett termékeik a fehérítő tulajdonsággal rendelkező fogkrémek mindegyik márka esetén.
„Ezek közül is kiemelkedik a Blanx Black aktívszenes fogkrém. Az aktívszén mellett vulkáni hamut és lávát ­tartalmazó újdonság pedig terveink szerint idén ősszel a boltok polcaira kerül” – hívta fel rá a figyelmet.
Gyengéd, mégis hatékony tisztítás
Marinova Annamária, a Sager Dental Kft. brand managere elmondta, hogy a Curaprox és a Curasept márkák hivatalos magyarországi forgalmazójaként termékeik közt szerepelnek gyengéd, puha, mégis hatékony fogkefék, innovatív elektromos fogkefék, speciális fogkefék, fogköztisztító kefék, fogselymek, kifejezetten babáknak szánt orthodonciás cumik és enzimes, fehérítő hatású, SLS-mentes fogkrémek a prémium minőségű Curaprox márkától.
A CURASEPT márka elsősorban terápiás célú szájhigiéniai brand, amely innovatív és ­korszerű klórhexidin tartalmú szájöblögetői­nek köszönhetően vált ismertté, és alkalmas az ínygyulladás, fogágy­betegség, fogszuvasodás terápiás jellegű kezelésére. A választékban megtalálhatók a minden­napos használatra szánt Ecobio és Daycare Booster szájápolási termékek, valamint új termékcsaládja, a Biosmalto a fogzománc védelmének és remineralizációjának támogatására, ­egyedi összetétele új ásványi réteget hoz létre, amely ellenálóbb a ­savas támadásokkal szemben. Legújabb fejlesztése pedig a szájfekélyekre, aftás elváltozásokra létrehozott Afterapid ­márka, amely felgyorsítja a gyógyulást a készítményben található össze­tevők együttes hatásának köszönhetően.
A svájci Curaprox fogkefék legfőbb ismérve a Curen® szálakból álló kefefej, amely gyengéden, mégis hatékonyan távolítja el a lepedéket.
„A legnépszerűbb fogkefénk, az ikonikus CS5460 ultra soft fogkefe, amely 5460 db speciális Curen® szálaival rendkívül sűrű és hatékony tisztító felületet alkot. Ez a fogkefe sérülés nélkül tisztítja a fogínyt, és a nehezen elérhető területeket is tisztítja” – jegyezte meg.
Mivel a fogyasztók egyértelműen a gyengéden, de hatékonyan tisztító, puha fogkeféket preferálják, ezért a fejlesztés az egyre sűrűbb, azaz egyre több szálat tartalmazó kefefejek irányába mozdul el. A Curaprox esetében a legalacsonyabb sörte­szám 1560 db, a legmagasabb 12460 db sörte egyetlen fogkefe fejben.

Szájápolási termékek: értékbeli bővülés és mennyiségi visszaesés minden kategóriában

Az NIQ kiskereskedelmi indexe 6 szájápolási kategóriát vizsgál: elektromos fogkefe, fogkefe, fogkrém, műfogsorrögzítő, műfogsortisztító és szájvíz. Ezen kategóriák együttes forgalma meghaladta a 36 milliárd forintot 2022 júliusa és 2023 júniusa között, ami 11%-os értékbeli bővülés a korábbi időszakhoz viszonyítva. A mennyiségi eladásokat tekintve minden vizsgált kategória visszaesést mutatott.
A kategóriák közt egyedül az ­elektromos ­fogkefék piaca mutatott értékbeli csökkenést: 100 ezer darab elektromos fogkefét vettünk 316 millió forintért, ami értékben 28, mennyiségben pedig 35%-os visszaesés. A gyártói és a saját márkák is kétszámjegyű csökkenést mutattak értékben és volumenben is, viszont ez az utóbbiak esetében enyhébb volt, így 5 százalékpontnyi bővüléssel a forintban mért forgalom 41%-át adják.
Fogkefére közel 7 milliárd forintot költöttünk, mely 14%-kal több a korábbi időszakhoz képest. A darabeladások ezzel ellentétben 7%-os visszaesést mutattak. A gyártói márkák pozíciója továbbra is erős: az értékbeli forgalom 84%-át birtokolták. A típusok közül a közepes erősségű ­sörtés fogkefék generálták a legnagyobb forgalmat, az összforgalom 38%-át ­teszik ki. A puhák hasonló, 37%-nyi részesedéssel bírnak, az extra puha fogkefék pedig 2 százalékpontnyi növekedéssel a piac 11%-át hasítják ki.
Fogkrémet 20 és fél milliárd forintért vettünk a vizsgált időszakban, 12%-kal többet költve a kategóriára, mint az előző időszakban. Mennyiséget tekintve ­7%-kal kevesebb fogkrém landolt a fogyasztói kosarakban. A gyártói márkák pozíciója elsöprő: a forintban mért forgalom 98%-át generálják.
Szájvízből megközelítőleg 2 millió liter fogyott 5 milli­árd forint értékben. Ez értékben 4%-kal több, mennyiséget tekintve pedig 6%-kal kevesebb az előző 12 hónaphoz képest. A fent vizsgált kategóriákkal összhangban itt is a gyártói márkák adják a forgalom java részét, kilenctizedét.
A műfogsorrögzítők forgalma ­16%-al bővült, 2 és fél milliárd forintot tett ki. Mennyiségben ez a kategória szintén megcsappant, 17%-kal kevesebb műfogsor­rögzítőt vettünk. Jelentősen megnövekedett a kereslet a nagyobb kiszerelések iránt: a 70 milliliteres termékek forgalma 75 millió forintról 250 millió forintra ugrott.
Műfogsortisztítónál is teret nyertek a nagyobb kiszerelések: a 33–66 darabos és a 97 darabos kiszerelések volumenben is gyarapodni tudtak, piaci részarányaik 20 és 23%-ra bővültek. A kategória értékbeli összforgalma 9%-kal nőtt, így 800 millió forintot tett ki.

Természetes összetevők
Sárközy Ágota, az Argital termékeket forgalmazó Oliolab Manufaktúra Kft. ügyvezetője közölte, hogy ötféle fogkrémet és egy szájvizet tartalmaz a portfóliójuk. Legkeresettebb termékeik a dentie és propolisz fogkrém, valamint a L’altro collutorio szájvízük, de a homeopátiás, zsályás és mentás fogkrémüket is egyre jobban keresik.
Hangsúlyozta, hogy az Argital szájápolási készítmények természetes összetevőkből állnak, biodinamikus módszerrel termesztett vagy bio gyógynövényeket tartalmaznak. Lúgos pH-juknak köszönhetően ellensúlyozzák a szájüreg savasságát, így a fogkő képződését is megakadályozhatják.
„Nem tartalmaznak tartósítószert, színezéket, fluoridot, édesítő­szert, káros szulfátokat” – ­tette ­hozzá.
Sárközy Ágota elmondta, hogy a fogkrémeikben található zöld agyagnak köszönhetően a fogtisztítás a szennyeződések abszorbeálásával történik, anélkül, hogy erősen kellene dörzsölni a fogakat és az ínyt.
„Az Argital termékekből általában kevesebb kell, mint a szokásos termékekből, így az ár-érték arányuk kimagasló. Amíg a kevésbé jó minőségű, hígabb fogkrémek általában 1 hónap alatt elfogynak, addig a mi fogkrémeink 1,5–2 hónapig is elegendőek” – mondta.
Cégük a hazai piacon a szájvíz használatát szeretné erősíteni, mivel sajnos még él az a tévhit, hogy szájvizet csak kellemetlen szájszag esetén kell használni.

 

(TERMÉKMIX magazin – 2023. szeptemberi szám)

AKTUÁLIS SZÁM ITT ELÉRHETŐ: