Áremelés ide vagy oda, a fogyasztók nem szívesen mondanak le az édességről, ám változtathatnak a vásárlási szokásaikon. A gyártók így azt fürkészik, milyen termékfejlesztésekkel, újdonságokkal lehet a legjobban megfogni őket.

Nagy az igény a mentes termékekre
„A tavalyi év végén érezhető volt, hogy a prémium termékek értékesítési volumene csökkent. A nemzetközi láncok húsvéti előjegyzései sokkal óvatosabbak voltak, mint a korábbi években, de a független, magán boltok megrendelései növekedtek, így bizakodva nézünk az idei év elé” – mondta el Lakatos Tamás, A Csokoládés Kft. kereskedelmi igazgatója.
Az elmúlt pár évet illetően az igazgató úgy látja, hogy a prémium termékek iránti kereslet nőtt, azonban a tavalyi évben ez a trend megtörni látszik. „Továbbra is egyre nagyobb igény mutatkozik a mentes termékekre, elsősorban a tej-­, és gluténmentes édességekre” – mondta, hozzátéve, hogy a termék­fejlesztést, forgalmazók révén, rábízzák a ­beszállítókra, de igyekeznek a mentes vonalukat tovább bővíteni, mert úgy néz ki, ez a szegmens a gazdasági viszontagságok ellenére is töretlenül erősödik. Az igazgató úgy látja, hogy a húsvét az elmúlt években sokat vesztett régi „fényéből”. „Nem jelent akkora kiugrást forgalomban, mint mondjuk 5 évvel ezelőtt. Nálunk a klasszikus, üreges figurák kevésbé ­kelendőek, ­viszont a töltött tojások, illetve a mentes szezontermékek működnek” – vélekedett.

Különleges termékfejlesztések
„Az energiaválság minket is súlyosan érint, csak a villanyszámla különbséget tekintve egy komolyabb autó árát fizettük ki a tavalyi évben 2021-hez képest. Továbbá nincs olyan alapanyag, csomagolóanyag és szolgáltatás, aminek az ára ne növekedett volna jelentősen – akár több alkalommal is. Értelemszerűen az árainkat ehhez mérten kellett korrigálnunk. Egyelőre még nem érzékelünk komolyabb vissza­esést a hazai értékesítésben, de azt tisztán látjuk, hogy a további növekedési terveinket nem a magyar piacon tudjuk megvalósítani” – foglalta össze jelenlegi helyzetüket és kilátásaikat Mészáros Gábor, a chocoMe Kft. chocolatier-je.
A fogyasztói preferenciák esetleges változásával kapcsolatban Mészáros Gábor úgy fogalmazott, hogy mivel a termékeik mind a szuper-prémium kategóriába sorolhatók, a portfólión belül nem vettek észre jelentős elmozdulást az olcsóbb termékek irányába. „Nálunk az olcsóbb termék nem silányabb minőséget jelent, hanem ugyanolyan kiemelkedő minőségű terméket, kisebb tömegű kiszerelésben. Árakciókat nem szoktunk alkalmazni, nálunk 365 napon keresztül azonos áron érhetők el a csokoládéink” – hívta fel a figyelmet.
A termékfejlesztéseket illetően a chocolatier elmondta, hogy továbbra is keresik azokat az ízeket, ízpárosításokat, amelyekkel a klasszikus csokoládépiacon nem találkozhat a fogyasztó. „Az idei csokoládészezonra is meghökkentően különleges, kiemelkedő gasztronómiai élményt nyújtó termékfejlesztésekkel készülünk. Előre nem szeretnénk leleplezni ezeket, de annyit azért elárulok, hogy egy olyan alapanyaggal készítünk majd drazséterméket, amelyet nem csak itthon, de külföldön is rendkívül kevesen használnak” – keltette fel az érdeklődésünket.
„A chocoMe berkein belül klasszikus üreges, nyúl-formájú csokoládékkal nem készülünk, ezt meghagyjuk a nagyipari vállalatoknak, ezen termékek gyártására ők nagyon jól fel vannak szerelkezve gépekkel. Bár lesz húsvétra készített kollekciónk, de ez inkább csak csomagolásban járul hozzá az ünnepi hangulathoz” – tájékoztatott a közelgő ünnepi időszakkal kapcsolatban.

„Óvatosak vagyunk a szezonális termékekkel”
Kovács Tibor, a Házisweets Kft. kereskedelmi és marketing vezetője szerint a hazai édesipar jelenleg stagnál. A tavalyi gazdasági válságnak hatása, hogy az édesipari termékek – mint minden más élelmiszer – esetében egy-egy nagyobb áremelést kellett megvalósítani. „A tavaly júliusi NETA emelés is hatással volt az árakra, valamint a rezsiköltségek is nagyban nehezítették a működésünket. Nálunk sikerült a tavalyi évet nemcsak árbevételben, hanem mennyiségben is növelni, így a nehézségek ellenére egy elfogadható évet zártunk” – mondta.
Kovács Tibor szerint a fogyasztók egyre tudatosabban vásárolnak, fontos számukra az ár-érték arány. „A saját márkás termékek forgalma évről évre nő, hiszen ezek a termékek kiváló minőségűek, és árban kedvezőbbek, mint a brand termékek. Az ­akciók, mint régebben is, mindig forgalmi növekedést generálnak. Az édességiparnak van egy szezonalitása, amire minden gyártó jobban fókuszál” – tudtuk meg. Jelenleg a cégnél egy portfóliótisztítás zajlik, folyamatosan figyelik a piacot, hogy mi lehet az a termék, amit a fogyasztók keresnek, javasolnak. „Jelenleg több új termék előkészülete, bevezetése van folyamatban, melyeket ebben az évben vezetünk be a piacra. De az, hogy milyen újdonságokkal készülünk a következő időszakra, legyen meglepetés” – mondta.
A kereskedelmi és marketing vezető úgy fogalmazott, hogy óvatosak a szezonális termékekkel. „Jelenleg négy húsvéti ­cikket gyártunk (Tojásvarázs, Húsvéti karamell, Nyuszi szelet és a Húsvéti Zizi), és ezen termékekből is csak annyit, amennyit ügyfeleink előre, időben megrendeltek. Idén húsvétkor minimális növekedésre számítunk a tavalyi évhez képest” – árulta el az ünnepekkel kapcsolatban.

Tojások, nyuszik, zizik
Terbe Zsolt, a Ginto Trade Kft. ügyvezetője úgy véli, hogy az elmúlt két év az állandó változások időszaka volt. „Az idei év sem lesz kiszámíthatóbb, a világpiaci alapanyag-, csomagolóanyag-, valamint energiaárak változásai alól nem tudja kivonni magát egy piaci szereplő sem. Abban bízunk mégis, hogy a termékek árnövekedései lassulnak, így a fogyasztóink továbbra is megvásárolják termékeinket” – foglalta össze az ügyvezető.
A vásárlói preferenciákat illetően Terbe Zsolt szerint egyértelműen látszik a fogyasztói kosarak összetételéből, hogy a vásárlók a magas fogyasztói árakat tapasztalva, az akciós termékek választásával csökkentik a kiadásaik emelkedését. „Azon fogyasztók, akik funkcionális élelmiszereket vásárolnak, azt ugyanúgy teszik ezután is, csak jobban odafigyelve a beszerzések helyére, keresve a legjobb költségmixet” – fogalmazott.
A Ginto Trade Kft. számára a 2022. év a DIBETTE. termékcsalád elindításáról szólt, amely termékek között a gluténmentes ostyák és a laktózmentes csokoládék lettek a legnépszerűbbek. A 2023. évi fejlesztések is ebben az irányban haladnak tovább. „Az idei húsvét a kiskereskedelemben, így nálunk is a szortimentek aktualizálásáról szól. Reméljük, a fogyasztók, kiszabadulva a covid válság hatása alól, újból a megszokott családi életüket élhetik, és az ünnep mind a családoknak, mind a baráti köröknek a találkozásokról fog szólni! A Húsvét így újra a locsoló ajándékokról is szólhat, örömet szerezve az ajándékozottaknak. Az örömszerzéshez a boltok polcain ott lesznek a DIBETTE ­tojások és nyuszik is, valamint a klasszikus Nyuszi zizink is!” – ajánlotta az ügyvezető.

 

(TERMÉKMIX magazin – 2023. februári szám)

AKTUÁLIS LAPSZÁM DIGITÁLISAN ELÉRHETŐ ITT: