Az ünnepi időszakot általában megelőzi egy nagytakarítás is, hiszen szép tiszta otthonban szeretjük tölteni az ünnepeket, várni a vendégeket. Ma már tisztíthatjuk zölden, környezetbarát módon is a lakásunkat, és a gyártók egy része is ebben látja a jövőt. Nem véletlenül, hiszen érezhető növekedést mutat az öko tisztítószerek kategóriája.

Nő a saját márkás termékek iránti kereslet
Horváth Tamástól, a Rossmann Magyarország Kft. senior kategória menedzserétől megtudtuk, hogy nem figyelhető meg különösebb értékbeli emelkedés karácsony előtt a tisztítószerek kategóriájában, hanem egy jó átlagos szinten mozog a forgalom „Köszön­hető ez talán annak, hogy október hónapban, a Glamour időszakban kiemelkedő forgalmat érünk el. A háztartási kategóriák már évek óta különösen sikeresek a Rossmannban a Glamour napok alatt, így úgy látjuk, hogy a vevőink már előre készülhetnek a jelentős kedvezményekkel megvásárolható tisztítószerek beszerzésére, melyek így akár karácsonyig is fedezhetik a háztartások szükségleteit” – árulta el.
A tisztítószerek típusait illetően Horváth Tamás elmondta, hogy a fertőtlenítő hatású termékek esetén jelentős visszaesés volt tapasztalható, ugyanakkor ezek a termékek sem estek vissza teljesen a covid előtti időszak szintjére. Az egyéb tisztítószerek, mint például egy ablaktisztító, toalett ­tisztító vagy mosogatószer esetében nem tapasztaltak visszaesést.
A menedzsertől megtudtuk, hogy a kozmetikai kategóriákhoz hasonlítva, itt jóval kevesebb az innováció, így kevesebb termék is cserélődik a polcokon. „Egy-egy új illatvariáns jelenik meg például a mosogatószereken, vagy a toalett tisztítók esetében, vagy egy nagyobb márkán jön egy új alcsalád pár termékkel. Megfigyelhető még a háztartási kategóriáknál az az általános trend is, hogy kisebb kiszereléseket nagyobb kiszerelések váltanak fel. Ezen kívül már inkább csak a gyártói kiszerelés váltások jelentenek még termékcseréket a polcainkon” – mondta.
A saját márkás termékek népszerűségét illetően Horváth Tamás elmondta, hogy az augusztusi rezsicsökkentés bejelentése óta megfigyelhető az érdeklődés növekedése ezekre a termé­kekre, összehasonlítva a korábbi hónapok növekedésével.
„A jó minőségű és árban kedvezőbb fekvésű termékek jó ­alternatívát jelenthetnek a márkatermékekkel szemben ­akkor, amikor a vásárlók szükség szerint kénytelenek jobban kontrollálni a kiadásaikat. Látva ezt az igényt, a következő hónapokban tovább tervezzük bővíteni a Domol néven futó saját márkás termék kínálatunkat” – újságolta.
A zöld vonalat illetően Horváth Tamás úgy fogalmazott, hogy éves szinten azt lehet mondani, hogy az öko tisztítószerek növekedése jelentősen meghaladja a normál tisztítószerek növekedését a Rossmannban, azonban súlyában még mindig csak töredéke a többi nem öko termékeknek. „Látva azonban a kategóriában rejlő lehetőséget a közeljövőben szeretnénk kijönni újdonságokkal, de erről egyelőre többet nem tudok elárulni” – mondta.
Természetesen a tisztítószer gyártók és forgalmazók életét is megnehezíti az energiaáremelés, a nehéz gazdasági helyzet. Ezzel kapcsolatban a menedzser úgy nyilatkozott, hogy egyelőre nincs olyan információjuk a kategória jelentősebb beszállítói felől, ami aggodalomra adhatna okot. „Gyártási fennakadásokról, kapacitás problémákról nem tudunk, ugyanakkor a gyűjtő csomagoláshoz használt kartonpapír szűkössége és a fuvarozási nehézségek okozhatnak átmeneti készlethiányokat. Az energia és alapanyag költségek emelkedése mindezek mellett azonban jelentősen megterhelik az ágazatot, és ez sajnos az árak emelkedését vonja maga után. Ezzel minden beszállító küzd jelenleg, és talán ez az idei év legnagyobb kihívása is egyben” – tájékoztatott.

A falvakban élők kétszer annyit költenek mosó- és tisztítószerre, mint a budapestiek

A gyerekesek vásárolnak leginkább drogériákban és messze ők költenek a legtöbbet az ott kapható termékekre. Átlagosan havonta veszünk mosó- és takarítószereket. A Rossmann Magyarország megbízásából készített reprezentatív kutatásból az is kiderül, hogy évente átlagosan mennyit költünk tisztítószerekre.
Hiába vásárolunk átlagosan csak egy-két havonta tisztító- és mosószereket, jó pár ezer forintunkba kerül a környezetünk és ruháink tisztántartása a Rossmann Magyarország számára készített, 500 fős reprezentatív kutatás szerint. A falvakban élők picivel gyakrabban vásárolnak mosó- és tisztítószereket, ugyanakkor nagyjából a dupláját költik ilyesmire, mint a fővárosiak: tisztítószerekre éves szinten 15 110 forintot, szemben a budapesti háztartások 8 690 forintjával vagy más városok háztartásainak 12 930 forintjával.
A magyar háztartások 38 százaléka 2-4 hetente, 37 százaléka 2–3 havonta vásárol takarítószereket, ez pedig átlagosan évi 12 800 forintjukba kerül. Míg a gyermektelen háztartások tisztántartása 11 700 forint­ból jön ki egy évben, a gyermekesek átlag 15270 forintot költenek ugyanerre.
Az ár a legfontosabb szempontunk egy termék kiválasztásánál: a válaszadók 81%-ának nagyon fontos vagy fontos kérdés – a három legfontosabb szempont egyikének 78%választotta. A második legfontosabb szempont – a kiszerelés nagysága – is a gazdaságos vásárlással van össze­függésben: a válaszadók 69%-á­nak fontos vagy nagyon fontos, és 50% számára van benne a három legfontosabb tényezőben. A harmadik helyezett – a hatóanyagok, konkrét össze­tevők – csak a válaszadók 51%-ának fontos vagy nagyon fontos a vásárláskor.
Tisztítószereket és mosószereket leginkább nagyáruházakban vásárolnak a magyarok, 70 és 71%, a második helyezett drogériákba a válaszadók 32 és 31%-a jár az ilyen termékekért. A gyerekesek nagyobb arányban – átlag 40%-uk választja beszerző­helyül a drogériákat.


A természet a mi laboratóriumunk
Naturcleaning az első hazai fejlesztésű Green Brand díjas tisztítószer család. S hogy mit is jelent ez? Azt, hogy az alapanyagtól a hulladékig, a tisztítószer teljes életciklusát vizsgálják: természetes alapanyagok, földrajzilag a lehető legközelebbről, zöld gyártás, a felhasználást zöld tippekkel segítik, a csomagolóanyagot visszaveszik, újratöltik – így működik a Naturcleaning.
Kulcsár Ildikó, a Naturcleaning termékeket gyártó Cudy Future Kft. tulajdonosa elárulta, hogy újdonság a teafa illó­olaj mellett a hazánkban is termelt rozmaring illóolaj beépítése a termékeikbe: Naturcleaning Gold Rosemary mosógél, Naturcleaning aromaterápiás konyhai tisztítószer, Naturcleaning aromaterápiás padlótisztító.
Tovább sorolva az újdonságokat, Kulcsár Ildikó megemlítette a citromfűolajos mosogatószert is. „Ezeknél a termékeknél a felületaktív anyagok hatását erősítik a természetes olajok, mindamellett, hogy a felhasználás során aromaterápiás, jótékony hatással vannak a szervezetre.
Közkedvelt a vízkő lerakódásának megelőzésére szolgáló WC olaj, amely teljeskörű megoldást kínál a wc higiéniára. Kiválthatjuk vele a kagylóba beakasztós termékeket, miközben a mosdó természetes illatfelhőben pompázik. A WC olaj a háztartásokon kívül nagyon közkedvelt intézményekben, szállodákban, munkahelyeken” – tájékoztatott, hozzátéve az illóolajos termékek további előnyét, mégpedig, hogy nem okoznak fejfájást, kellemes közérzetet biztosítanak.
Mint megtudtuk, a Naturcleaning vevőinek egy ­szűkebb szegmensét azok a vásárlók alkotják, akik mindenféle ­illatra allergiásak. „Nekik ajánljuk a Naturcleaning Sensitiv termék­családot, amely termékek nem tartalmaznak semmilyen ­allergén anyagot” – mondta a tulajdonos.
A termékfejlesztés irányát illetően Kulcsár Ildikó azokat az alapanyagokat jelölte meg, amelyek Magyarországon teremnek. További cél pedig a kozmetikumok és babápolási termékek csomagolás környezeti tulajdonságainak javítása és szemléletformálás a termékeik segítségével. „Ebben a VUCA-világban nagyon fontos egy vállalkozás alkalmazkodóképessége, a világos célok, a stabil értékek, és a támogató közösségek. Szerencsés embernek tartom magam. A céljaink, a Naturcleaning víziója egy jól meg­fogalmazott, világos vízió, az értékeink (erőszakmentesség, természet szeretete) stabilak, és kiállunk ezen értékek mellett. Nem utolsó sorban pedig olyan emberek és támogató közösségek vesznek körül engem és a cégemet, akikkel együtt könnyebb” – vallotta.



A válságban fejleszteni kell
Harmatha Zsolt, a Zöldlomb ÖKO Kft. ügyvezetője úgy véli, egyre többen látják be, hogy tenni kell valamit a jövőnkért, s ebben egy lépés az öko tisztítószerek használata. „Kialakulóban van egy tudatos réteg, aki jól megnézi, mit vásárol meg, s próbálja környezettudatosan vezetni a háztartását, cégét. Az EU Ecolabel is ezt a szemléletet képviseli” – fogalmazott.
A Zöldlomb termékeket az ügyvezető jó szívvel ajánlja, mivel meggyőződésük, hogy ezek jó termékek és hatásfokban sem maradnak el a „hagyományos” tisztítószerektől. „Termékeink előnye, hogy használatukkal csökkenthető a környezeti terhelés. Minden termékünkből forgalmazunk nagy (5 literes) kiszerelést is, amivel gazdaságosan és környezetkímélően van lehetőség a termékeink kiürült flakonjainak utántöltésére” – mondta.
Mint megtudtuk, a Zöldlomb ÖKO Kft.-nél a természe­tességen, a minél kevesebb hozzáadott segédanyagon van a hangsúly, így termékeik többsége illat- és színezőanyag mentes.
„Ezzel termékeink kevésbé lesznek allergének, mivel az illatanyagok mind valamilyen mértékben tartalmaznak allergéneket. Igyekszünk minél kevesebb és környezetkímélőbb tartósítószert használni. Több termékünk rendelkezik EU Ecolabel címkével, ami tanúsítja, hogy ezek a termékek hatékonyak is a környezetbarát jellegük mellett” – tájékoztatott.
Jelen gazdasági helyzetet illetően Harmatha Zsolt azt vallja, hogy „a válságban fejleszteni kell, hogy az azt következő fellendülést ki tudjuk használni, igyekszünk mi is így cselekedni.”

 

(TERMÉKMIX magazin – 2022. november)

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK DIGITÁLISAN ELÉRHETŐ ITT: