A mai, rohanó világunkban nem szabad megfeledkezni bőrünk ápolásáról, mert könnyen kiszárad, kipirosodik. A preventív téli bőrápolásra hívják fel a figyelmet a gyártók is, akik egyre hatékonyabb és természetesebb összetevőkkel gazdagítják arc-, kéz- és testápolási termékeiket.

A FOGYASZTÓK MAGAS HATÓANYAG­TARTALOMRA VÁGYNAK
Gózon-Karajz Zsófia, a L'Oréal Magyarország trade marketing managere szerint a bőr ápolása minden évszakban rendkívül fontos, de a téli hideg, a szeles időjárás beköszöntével talán még érezhetőbbé válik az extra táplálásra való igény. „A külső-belső hőmérséklet közti jelentős különbség, a helyiségek száraz levegője olyan tényezők, amiket a bőr nehezen tolerál, ellenállóképessége csökken, legfelső rétege pedig könnyebben kiszárad, kipirosodik. Mindezek következtében pedig előtérbe kerülnek a testesebb krémek, az olajok vagy az arctisztító tejek” – vélekedett. A manager elmondta, hogy az arcápolási rutinunk során az első lépés az arctisztítás, ahol télen az olajosabb arclemosót, vagy arctejet preferálják a fogyasztók. Ezt követően a hidratálásnál is érezhető az évszakváltás: míg nyáron a könnyed, géles, vizes hidratálók a közkedveltek, a hideg időben a testesebb, olajokban gazdagabb hidratálókra esik a fogyasztók választása. Ható­anyagok terén pedig előtérbe kerülnek a kakaóvaj, az ­avokádó, a ceramid vagy az antioxidánsok. Arcbőrünk védelme és a korai öregedés jeleinek megjelenése ellen a téli hónapok ­során is érdemes fényvédőt alkalmazni, még akkor is, ha a nap­sugarak napokra elbújnak ” – javasolta.
Gózon-Karajz Zsófia szerint abszolút érzékelhető a kereslet változása: a nyári toplistás géles hidratálók helyét felváltják a táplálóbb, sűrűbb textúrájú krémek. „A legszembetűnőbb változást pedig az idén bevezetett Garnier Body superfood termékcsalád esetén tapasztaltuk, ahol az első hűvösebb hét beköszöntével első helyre került a kakaóvajas és ceramidos termékünk, és háttérbe szorult az addig töretlen népszerűségnek örvendő görögdinnyés és hialuronsavas, géles állagú referencia” – magyarázta.
A cég testápolói közül a manager a Garnier body superfood termékcsalád már említett kakaóvajas termékét ajánlja a ­téli időszakra, mely ceramidot is tartalmaz a bőrbarrier károsodásának kivédésére, és akár 10 réteg mélyen táplálja a bőrt 48 órán át. „Téli arcápolási rutinunk méltó tagja lehet a Garnier Skin Naturals Micellás tej vagy a Garnier kétfázisú micellás vizei, mely argánolajjal gazdagított összetételének köszönhetően nemcsak a sminket és a szennyeződéseket tünteti el, de segít megnyugtatni a bőrt. Hidratálókat tekintve meglehetősen széles a paletta: megfelelő ápolást nyújthat a Mixa Hyalurogel Rich intenzív hidratáló arcápoló terméke, kifejezetten érzékeny és dehidratált bőrre, 10% glicerinnel és hialuronsavval, vagy az intenzív táplálást és ragyogást biztosító L'Oréal Paris Nutrigold tápláló arckrém olaj mikro-gyöngyökkel” – közölte.
A termékfejlesztéseket illetően a manager elmondta, hogy továbbra is a hatóanyagok és a hatékonyság áll a fókuszban. A fogyasztók magas hatóanyagtartalomra, aktív összetevőkre és minimalista, letisztult formulákra vágynak.

REFLEKTORFÉNYBEN A BIO- ÉS NATÚR TERMÉKEK
Télen a sok ruha alatt a bőr szellőzése korlátozott. A hideg ­levegő széllel társulva vízvesztéssel szárítja a bőrt. Éppen ezért Dr. Kiss Rita, a Sába kozmetikumokat gyártó Inzula Kft. ügyvezetője azt tanácsolja, hogy a pórusokat szabadon ­hagyó, ­illatmentes, a pH4-es, hidratáló krémmel indulás előtt és visszaérkezés után is érdemes bekenni az érzékeny bőrt. Így megelőzhető a bőrszárazság.
Dr. Kiss Rita úgy véli, hogy télen tudatosabbak a ­vásárlók, egyre jobban ismerik igényeiket és szervezetük jelzéseit. „Jó, ha mindenki saját bőrének megfelelő ápolószereket használ. Télen a „testesebb” krémek felé fordul a figyelem, míg a hidratálás szükségszerűségét gyakran szem elől vesztik” – fogalmazott.
Az ügyvezető elmondta, hogy a Sába Derm termékek bőrgyógyászatilag teszteltek, uniszexek, újszülött kortól használhatók. Állatokon nem teszteltek. Vegyhatásuk, az egész termék­családhoz hasonlóan, pH4 és 5 között van, harmonizál a bőrrel, amivel hozzájárul a bőr természetes állapotának és védekezőképességének megőrzéséhez. SLS/SLES-t nem tartalmaznak, parfüm és színezék mentesek. Mindezek tehermentesítik a bőrt a káros anyagoktól. A Sába Derm Testápoló és hidratáló arc­ápoló rendszeres napi használata a bőr ápolását és ­regenerálódását támogatja. A Sába Derm Babafürdető és sampon használatát kiegészíti a téli időszakban minden ­fürdés/fürdetés után a Sába Derm Testápoló és hidratáló arcápoló. „A téli napfény jótékony, de ­károsíthatja a szabad ­bőrfelületeket. A fényvédő krémek sajnos összetevőiknél fogva terhelik a bőrt. Minél kisebb faktorú, annál kevésbé káros. Bőrpír esetén a Sába Care Napozás utáni gél segítheti a bőr regenerálását, nyugtatását, hidratálását” ­– tájékoztatott az ügyvezető.
Dr. Kiss Rita úgy véli, hogy a közelmúltban a bio- és ­natúr termékek kerültek reflektorfénybe, melyek az egészséges bőr ápolásában méltó szerepet töltenek be. „Az elmúlt évtizedekben szervezetünket jelentős vegyi terhelésnek tettük ki, így az allergiások és érzékeny bőrűek száma folyamatosan növekszik. A különböző gyógynövényekre vonatkozó túlérzékenység mellett megjelentek a vegyi anyagokra való allergiák is, mint az SLS/SLES allergia is. Ilyenkor különösen fontos a bőrgyógyászatilag ellenőrzött, vegán, a bőrt minél ­kevésbé irritáló alapanyagok használata. A Sába Derm termék­család ezeknek a kihívásoknak próbál megfelelni” – magyarázta.
Az Inzula Kft. a Sába Derm termékcsalád bővítését tervezi. Ezzel az innovációval az érzékeny bőrűek választási lehetőségét kívánják bővíteni, a tudatos vásárlóknak alternatívát kívánnak biztosítani. „Célunk, hogy a több mint 25 éve, elsősorban gyógyszertári forgalomban lévő, magyar orvosok által megálmodott Sába termékcsalád egyre szélesebb körben hozzáférhető legyen a tudatos vásárlók részére” – újságolta.

TERMÉSZETES ÖSSZETEVŐK ELŐNYBEN
A Henkel arc- és testápolási termék­kínálatában több ­márka alatt is megtalálhatóak olyan ­ápoló termékek, melyek remek elemei lehetnek a téli bőrápolási rutinunknak – tudtuk meg Karsai Marianntól, a Henkel Magyar­ország Kft. brand managerétől.
A svéd „Lagom” életérzés – nem túl kevés, nem túl sok, pont jó – közvetítésére épülő Barnängen testápolási márka prémium termékei Cold Cream-et tartalmaznak, mely rózsavíz és méhviasz összetevőjű formulájával mélyen ápolja és védelmezi a bőrt, mégis könnyed és puha érzetet hagy maga után. Az Oil Intense termékcsalád vadrózsa-olajban gazdag formulája a száraz, a Sensitive termékcsalád bodzavirág-kivonat­tal az érzékeny, míg a Repairing testápoló északi pamutot ­tartalmazó formulája a nagyon száraz és kirepedezett ­bőrre nyújt kiváló megoldást. A márka kínálatában tusfürdők, testápolók, testbalzsamok és kézkrémek is megtalálhatóak, mind vegán formulával és min. 90%-ban természetes eredetű összetevőkkel rendelkező, bőrgyógyászatilag tesztelt kozmetikumok. Az idei év újdonsága a téli limitált kiadású Lagom termékcsalád krémtusfürdője és testápolója, melyek 7% Cold Creamet és Vadrózsát, A, C, D és E vitaminokat, valamint antioxidánsokat tartalmazó formulája kiváló védelmet nyújt a száraz, kirepedezett bőr számára a téli hideg időszakban is.
A haj- és testápolási termékeket is felvonultató Nature Box márka a természetes szépségápolásra fókuszál. A mini­mum 96%-ban természetes eredetű* összetevőket tartalmazó, vegán és ECOCERT Cosmos Natural (www.ecocert.com) minősített natúrkozmetikum tanúsítvánnyal rendelkező termékei hidegen préselt olajokat tartalmaznak, melyek célzott megoldást nyújtanak a különböző haj- és bőrtípusokra. A termék használatával a bolygónknak is jót teszünk, hiszen a flakonok 100%-ban** Social Plastic-ból (www.plasticbank.com) készülnek és teljesen újrahasznosíthatóak.
A szépségápolási termékek vásárlói egyre tudatosabbak a haj- és testápolás terén is. Egyrészről egyre inkább ­törekednek a saját haj- vagy bőrtípusuk meghatározására, megértésére, tudatos ápolására, másrészről pedig egyre inkább előnyben részesítik a vegán, természetes eredetű összetevőket tartalmazó, újrahasznosított és/vagy újrahasznosítható csomagolású termékeket. A Henkel szintén kiemelt figyelmet fordít a fenntarthatóságra, vállalati stratégiában is kiemelt szerepet kapott ez a terület. „Örömmel vesszük tehát a fogyasztói igények ilyen irányú változását, fejlődését és folyamatos bővülő termékkínálatunkkal, innovációinkkal igyekszünk őket továbbra is minél jobban kielégíteni, a nyári és téli időszakban is”.

TÉLEN IS CSAK TERMÉSZETESEN
Makovényi-Soós Adrienn, a Schüssler natúrkozmetikumok megálmodója, a Homeonatura Kft. tulajdonos-ügyvezetője elmondta, hogy a Schüssler sók és a natúr összetevők kombinációjából létrejött formulák teljesen egyediek a natúrkozmetikumok piacán. „A biokémiai sók hatásmechanizmusának köszönhetően nem csupán felületi szinten, hanem sejt-, illetve szöveti szinten is segítséget nyújthatnak azok számára, akik tartósan használják a Schüssler Natur CosMEDics termékeit. A ­téli időszak must have termékének a két arcolajunkat emelném ki. Bőrsimító arcolajunk bakuchiollal, illetve Bőrnyugtató arcolajunkat zabolajjal és szkvalánnal extra táplálást biztosít a hidegebb hónapok által érzékennyé vált bőr számára. Emellett funkcionális arckrémeink is tökéletes választások a hidegebb hónapokban, sheavaj, argánolaj jojobaolaj és szőlőmagolaj összetételüknél fogva hidratálják és táplálják az arcbőrt, míg a bennük található Schüssler ásványi sók megoldást nyújthatnak egy-egy bőrproblémára” – közölte.
A tulajdonos az údonságokkal kapcsolatban elmondta, hogy az idei őszi szezonban két ilyen termékkel bővült a portfóliójuk, az AHA savas és a BHA savas hámlasztókkal. „Az elhalt hámsejtek eltávolítása több szempontból is a szép bőr egyik alappillére: amellett, hogy segítenek újdonságaink az egészségesebb arcszín kialakításában, jelentősen hozzájárulnak a bőrmegújuláshoz is. Az ünnepi időszakban két limitált kiadású karácsonyi csomaggal jelentünk meg a dm polcain. A Karácsonyi Csoda arcápoló csomagunk és a Karácsonyi Varázslat hidratáló csomagunk egy-egy limitált kiadású kozmetikumot is rejt magában, amelyek mesés mézeskalács és fűszeres karácsonyi illatukkal kényeztetnek minket” – mondta.
Makovényi-Soós Adrienn szerint egyre többen ­nyitnak a természetes szépségápolás és a holisztikus alapokon ­nyugvó kozmetikumok felé, a biokémiai sók és a velük gazdagított termékeik létjogosultsága folyamatosan erősödik. „Hagyományainkat szem előtt tartva folyamatosan követjük a trendeket, hiszen a kozmetikai ipar fejlődése szárnyal – szérumjainkkal, arcolajainkkal, elixírünkkel, BB krémünkkel, fluoridmentes fogkrémünkkel és 99%-ban vegán termékvonalunkkal a legkülönfélébb igényeknek is megfelelünk. Az innováció mellett fontosnak tartjuk a zöld szemléletmódot: termékeinket és azok összetevőit nem teszteljük állatokon. Minden kozmetikumunk 100%-ban natúr, SLS-, kőolajszármazék- és parabénmentes, hipoallergén. A termékek hazai fejlesztésűek és gyártásúak. A Schüssler sók mellé kozmetikumainkba szigorúan válogatott natúr hatóanyagok kerülnek; ezeket a legújabb tudományos felismerések alapján kutatjuk fel és kombináljuk egymással” – fogalmazott.
A termékfejlesztéseket illetően Makovényi-Soós Adrienn elmondta, hogy számukra kiemelten fontos, és folyamatosan azon dolgoznak, hogy a termékeik az összetevőktől kezdve a gyártási folyamaton át a csomagolásig a lehető „legzöldebbek” legyenek.

EGYRE TUDATOSABBAK A VÁSÁRLÓK
Budaházy Péter, a Helia-D Kft. ügyvezető igazgatója az tanácsolja, hogy érdemes összeállítani egy téli bőrápolási rutint, több figyelmet szentelve az intenzív hidratálásnak, ugyanis az elsődleges feladat a hideg hatására vízhiányossá váló bőr rendbetétele lesz. „A hideg közel sem csak az arcbőrt viseli meg, ezért ilyenkor egy száraz bőrre való kézkrém és hidratáló testápoló elengedhetetlen kelléke a napi bőrápolásnak” – mondta, ­hozzátéve, hogy az extra száraz bőrre való testápolók és kézkrémek iránt növekszik meg ez idő tájt a kereslet, míg a hidratáló krémekből is a gazdagabb textúrájú arckrémeket ­preferálják ilyenkor jobban a vásárlók. Az ügyvezető igazgató a Helia-D Classic száraz bőrre való hidratáló krém használatát javasolja arcra, kiegészítve az intenzív hidratáló testápolóval. „A kézkrémeink közül népszerű télen a Helia-D kézkrém ­extra száraz bőrre, amely urea és körömvirágolaj tartalmának köszönhetően intenzíven hidratálja a bőrt” – mondta.
Budaházy Péter elárulta, hogy minden évben készülnek karácsonyi ajándékként adható exkluzív ajándékcsomagokkal, ilyen például a Classic krémekből kapható Hidratáló-ránctalanító csomag, amely nappali és éjszakai krémet tartalmaz, vagy a kifejezetten a téli bőrápoláshoz készült csomag, amely intenzív hidratáló testápolót és kézkrémet tartalmaz.
Az igazgató szerint egyre tudatosabbak a vásárlók mind az ár-érték arány tekintetében, mind az ökológiai lábnyomuk csökkentésében. „Az állatokon nem tesztelt kozmetikumok forgalmazása mára már alapvető minden kozmetikai cégnél, kötelező EU-s előírás is. Sokan már krémekből is a vegán termékeket választják, ezért egyre több Helia-D arckrém rendelkezik vegán minősítéssel, például a Classic arckrémeink. A tudatos vásárlók kedvelik a szintén vegán, tokaji borkivonatot és természetes szőlőmagolajat tartalmazó Botanic Concept termékcsaládunkat is” – mondta.
A termékfejlesztéseket illetően Budaházy Péter elmondta, hogy egyre több innovatív hatóanyagot használnak (pl. peptidek, retinoidok) és a vásárlóknál is azt tapasztalják, hogy egyre tudatosabbak a bőrápolás terén is. Bővül a napi bőrápolási rutinjuk, nemcsak egy-egy krémet használnak. „A hidratálás fontossága még inkább előtérbe került, a hialuronsav népszerűsége töretlen és még idén is nőtt. Az eddig főként a ránctalanítókban használt peptidek már bekerülnek a hidratálókba is. A növényi olajok helyett egyre inkább a sokkal specifikusabb és hatásosabb derivatívjukat használjuk.”
A Helia-D-nél azt tapasztalják, hogy egyre népszerűbbek az arcszérumok, ezért tovább bővítették arcszérum családjukat. „Nyáron vezettük be a Cell Concept aktív szérumokat. Ezek koncentráltabb formában tartalmazzák az aktív hatóanyagokat, mint a krémek és a bőr mélyebb rétegeibe is képesek eljutni, így látványosabb hatást fejtenek ki a kezdődő és mélyebb ráncok és más bőrproblémák ellen, ráadásul pár csepp is elég belőlük” – tudtuk meg.

TÉLEN EXTRA GONDOSKODÁS KELL
Varga-Darabos Andrea, a Manna tulajdonosa is úgy véli, hogy télen a bőrünket több kihívás éri a minden­napok során. „Fontos, hogy megfelelő odafigyeléssel inkább megelőzzük a kellemetlenségeket, és ne várjuk meg, amikor már elviselhetetlenül száraz, repedezett lesz a bőrfelszín. Kezdjük el idejében bőrünk táplálását természetes hatóanyagokban gazdag, értékes krémekkel” – tanácsolja.
A tulajdonos úgy véli, hogy habár már ősszel elérkezik az ideje a hagyományosabb, gazdagabb, masszívabb krémeknek, és érzik is a kereslet növekedését, ezek a termékeik mégis egész évben jól szerepelnek. „Talán köszönhető ez annak, hogy a természetes megoldások hívei hűségesek, és ragaszkodnak a megbízható minőséghez, az ellenőrzött természetességhez, illetve bőrünk alapvető igényei sem változnak szélsőséges helyzetekben, legyen az akár perzselő napsütés vagy jeges szél” – fogalmazta meg.
A Manna egyik specialitása a sheavaj, a természet különleges esszenciája. Rendkívüli bőrápoló hatása klinikai vizsgálatokkal igazolt. Napi használata során alaposan hidratálja a bőr legfelső rétegét, továbbá regenerál, javítja a bőr textúráját, rugalmasságát. „A legjobb minőségű nyersanyagból, kíméletes thermo-kozmetikai eljárással kezelve, tiszta esszenciaként kínáljuk ezt a természeti kincset. A Manna Shea Variations a sheavajak legkifinomultabb, érzéki sorozata, egyedi karakterekkel, elbűvölő élményekkel, egyenesen a személyiséghez, ízléshez és a pillanatnyi hangulathoz igazítva. A hagyományos, 50 ml-es kiszerelés mellett különösen kedvelt a női táskákban könnyen elférő, 15 ml-es változat is, amivel napközben egyszerűen adhatunk extra gondoskodást bőrünknek, de akár az ajkaknak is” – mondta.
Az újdonságokat illetően Varga-Darabos Andrea elárulta, hogy ebben a szezonban a kiskereskedelemben is útjára indítják webshopjuk egyik sikertermékét, a sheavajas ­kézkrémet vörösszőlőlevél-kivonattal. „Ez a természetes alapanyagokból megkomponált bőrápoló klinikailag bizonyítottan könnyedén beszívódik, nem hagy zsíros érzetet, és hosszú ideig ­óvja, védi a kezet, hidratálja, regenerálja, táplálja a bőrt. A vörösszőlőlevél-kivonat mellett E-vitamint is csempésztünk a receptúrába. Nem mellékesen a termék hűséges rajongóit el­bűvöli a kézkrém természetes illóolaj-kompozíciója, a varázslatos geránium, az elegáns bergamott és az elbűvölő ­narancsvirág összhangja. Totálisan téli termék, használata egyidejűleg gondoskodó és élményszerű” – tájékoztatott.
Több hazai és nemzetközi trendkutatás megerősítette, hogy a kozmetikumokkal szemben manapság már nemcsak a hatékonyság az elvárás. „Egy elismert kozmetikai márka ­hitelessége szempontjából a nemzetközi vegán és állatbarát igazolások kritikus fontosságúak. Sok energiánkba és anyagi erőforrásunkba kerül, hogy a legjelentősebb szervezetekkel, mint a BDIH Cosmos, a London Vegan Society és a nemzet­közi Leaping Bunny Cruelty Free, dolgozzunk együtt. Viszont a vásárlóink hűsége és ragaszkodása bizonyítja ­elveink helyességét” – magyarázta.

 

(TERMÉKMIX magazin – 2022. novemberi szám)

AKTUÁLIS SZÁM ELÉRHETŐ ITT: