Amikor február elején Európában, Magyarországon pedig március közepén beütött a járvány, akkor egy nagyon izgalmas dolog történt a fagyasztott termékek piacán. Az emberek hazamentek, a szállodák és éttermek bezártak. A közétkeztetés, és a piacnak majdnem 50%-át kitevő out of home eladási csatorna gyakorlatilag egyik napról a másikra lenullázódott.

A gyártóknál ott sorakozott a hűtőházakban a ­következő 5–6 hónapra elegendő termék, amikor a piac fele eltűnt.
Ugyanakkor amit az emberek nem ettek meg a közétkeztetésben, azt megették otthon. Abban a pár hónapban teljesen átrendeződött az élet, megváltozott az emberek életmódja, aminek valószínűleg középtávon is meglesz a hatása.

EGYELŐRE NINCS PÁNIKVÁSÁRLÁS
A Bonduelle tavalyi kutatása alapján a hazai lakosság közel fele (43%-a) arra törekszik, hogy olyan élelmiszereket vásároljon, amelyeket gyorsan és egyszerűen el lehet készíteni. A fagyasztott zöldségeknek ez az egyik legnagyobb előnye, így ez a tényező kiemelt szerepet játszik a döntéshozási folyamatokban vásárláskor.
„A gyorsan elkészíthető fagyasztott zöldségekre minden évszakban van kereslet. Az őszi és téli időszakban, a friss zöldségek jelenlétének csökkenésével azonban folyamatosan növekszik a fagyasztott termékek iránti kereslet, a fogyasztók jellemzően a nyáron kapható friss zöldségeket igyekeznek ilyenkor fagyasztott termékekkel pótolni.
A Bonduelle legnépszerűbb terméke évek óta a ­kiváló minőségű zöldborsó. Emellett a zöldbab, brokkoli, valamint a gyorsan elkészíthető ételek alapanyagaként szolgáló különböző zöldségkeverékek vezetik a piacot a fagyasztott termékek kategóriájában. Nincs ez másként az őszi-téli időszakban sem, ilyenkor azonban látványos növekedés mutatkozik a keresletben a slágertermékeken túl a teljes fagyasztott szegmens termékei iránt is. A fenntartható­ságot illetően a trendek azt mutatják, hogy az emberek leginkább azért fogyasztanak zöldségeket, mert egészségesek és finomak, a környezet­tudatosság – főként az élelmiszerpazarlás elkerülésére való ­törekvés – ugyan egyre inkább jellemző a ­társadalomra, egyelőre azonban nem a zöldségtermesztés kis ­ökológiai lábnyoma motivál minket a zöldségfogyasztásra” – tudtuk meg Maksi Gabriellától.
Magyarországon rendkívül alacsony azoknak a száma, akik napi rendszerességgel fogyasztanak zöldséget, az Eurostat adatai alapján utolsó helyen állunk az EU tagállamai ­közül. A Bonduelle tavaly szeptemberi, MDOSZ segítségével össze­állított hazai reprezentatív kutatása alapján kiderült, hogy fagyasztott zöldséget a lakosság mindössze 4%-a fogyaszt napi szinten, legtöbben (43%) hetente vagy csupán ­havonta (33%) teszik ezt.
„A piac szerkezetében alapvető változások nem voltak tapasztalhatók az elmúlt években, a COVID ­első hulláma idején azonban megnövekedett a kereslet a fagyasztott (illetve konzerv) termékekre. A második hullám alatt egyelőre nem jellemző a pánikvásárlás” – ­fogalmazta meg Maksi Gabriella. S hogy milyen újdonságokat kereshetnek a Bonduelle-től a mélyhűtők polcain a vásárlók?
„A 2019–20-as évben a két ízben is kapható Cereali volt a legnagyobb újdonságunk, amely fagyasztott sütőtök és hajdina, valamint zöldbab és árpa keveréke, jövőre azonban még egy újdonságot tervezünk itthon piacra dobni. Az idei ősz a legújabb Bonduelle Gold Prémium konzerv szuperédes kukoricánkról szól, a téli időszakban azonban újra előtérbe kerülnek majd Légumio és a Cereali termékcsaládunk is” – válaszolta meg a kérdést a manager.

AZ ÉV VESZTESEI A GYÜMÖLCSÖK
A 2020-as év sok szempontból rendkívüli év volt számos vállalkozásnak. Nem volt ez másképpen a mezőgazdaság és az élelmiszeripar számára sem, hiszen egyrészt szokásosan meg kellett küzdeniük az időjárás viszontagságaival, ami minden évben kiszámíthatatlan és minden évben meglepetéseket okoz a különböző zöldségek és gyümölcsök szezonalitásában, másrészt az új Covid-járvány okozta helyzetet is tudni kellett kezelni.
„Az alapanyagárak kisebb-nagyobb mértékben ugyan, de évről évre valamennyi zöldség, gyümölcs esetében ­emelkedő ­tendenciát mutatnak, így a drágulás mértéke évről évre ugyanúgy kiszámíthatatlan, mint az időjárás által befolyásolt termésmennyiség. Éppen ezért nagyon nehéz egy ilyen környezetben előre pontosan meghatározni a kereskedelem által elvárt igények­nek megfelelő eladási árakat, valamint szezon előtt, előre a leköthető mennyiséget meghatározni” – tudtuk meg Dr. Losó Adrienntől, a Mirelite Mirsa Zrt. igazgatójától.
A gyorsfagyasztott zöldségek körében továbbra is stabilan megtalálhatók a piacon a hagyományosan legnépszerűbb termékek, mint például a zöldborsó, a sárgahüvelyű bab vagy a különböző zöldségkeverékek, és forgalmi részarányuk is stabilnak mondható. „Sajnos az idei év legnagyobb vesztesei a gyümölcsök voltak, hiszen számos gyümölcs már az érésének időszakában olyan károkat szenvedett, aminek következtében a termésátlag jóval elmaradt a tervezetthez képest, így ennek következtében az árak is rendkívüli módon elszabadultak, mint például a sárgabarack, őszibarack vagy a szilva esetében. De szinte valamennyi gyümölcsfélére jellemző volt jelentős mértékű áremelkedés” – magyarázta az igazgató.
Az idei évben új nehezítő körülményként színre lépő Covid-járvány miatt a nagy kiszerelésű termékek eladása körül igen jelentős átrendeződés alakult ki, hiszen sok konyha, étterem bezárásával ezek az értékesítési csatornák szinte teljesen eltűntek egy időre, ami a nagykereskedelmi tevékenységet végző vállalatok forgalmában is erősen érezhető volt.
„Talán lehet, hogy éppen a járvány hatása miatt az exportpiacokra történő értékesítéseknél nagyobb teret nyertek az azonnali kiszállítások, valamint az azonnali kifizetések. Mégis ebben a nehéz időszakban sem szabad elfeledkeznünk a saját fogyasztóinkról, éppen ezért a MIRELITE tésztás termékeink, mint például a nokedli, nudli, sztrapacska, ­nyírségi levesbetét egy teljesen megújult csomagolásban kerültek a piacra, melynek bevezetésére az idei év utolsó felében került sor, hiszen ezek a termékek igen népszerűek továbbra is. A MIRELITE gyümölcsös krokettjeink is szintén teljesen új „köntösben” kaphatók, és bízunk benne, hogy ezek a termékek is könnyen, gyorsan a fogyasztók kedvenceivé válnak majd, hiszen különlegességük az eredeti gyümölcstartalomban van” – mondta Dr. Losó Adrienn.

A HANGSÚLY AZ EGÉSZSÉGES ÖSSZETEVŐKÖN
Az egyre erősödő egészségtudat, a vegetáriánus és vegán étrendek, mind-mind a fagyasztott zöldségek és gyümölcsök mellett szóló érvek a téli időszakban. A változó életmód hatására az emberek megengedhetik maguknak, hogy a mindennapi életükbe fagyasztott élelmiszer kerüljön. Egyre inkább növekszik a kereslet az egészséges, innovatív és ún. „on the go” termékek iránt. Az egyik legkiemelkedőbb trend az, hogy a fogyasztók időt spóroljanak a főzés alatt. Az emberek tápláló és egyszerű megoldásokat keresnek napi étrendjükbe.
„A termékkínálatunkból leginkább a Sprint Natura bababarát, bébiétel minőségű zöldségek, mint a zöldborsó vagy a kerti mix, továbbá a Sprint Smoothie mixek (Antioxidáns, Alacsony cukortartalmú, KIDS Smoothie mixek) iránt nagyobb a kereslet ebben az időszakban” – tudtuk meg Fülöp Csillától, az Agrosprint Zrt. marketing vezetőjétől. A gyorsfagyasztott zöldség- és gyümölcsfélék nagyobb keresleti szezonja erre az időszakra tehető, amelyek fogyasztásával télen „felturbózhatjuk” szervezetünket a szükséges vitaminokkal, tápanyagokkal.
„A hűvösebb időkben az egészséges nassolás trendje egyre jellemzőbb, az egészséges snackek fogyasztása előtérbe kerül, hangsúlyos az egészséges összetevők, „közel a természethez” vonal. Mindezek mellett a növényi alapú termékek előretörése is szignifikáns” – magyarázta a marketing vezető.
Idén tavasszal a járványhelyzet hatására a fagyasztott termékek iránt „hirtelen” nagy kereslet jelentkezett, amely annak tudható be, hogy a fogyasztók sokáig tárolható és tápanyagban gazdag ételeket kerestek. „A háztartások bevásárlásai nagy mértékben növekedtek a fagyasztott termékek iránt. Egy másik érv a fagyasztott termékek mellett a gyors és egyszerű elkészítés, például a home office mellett, ez jó „megoldásnak” bizonyul a fogyasztók számára” – mondta Fülöp Csilla. Ennek ellenére mégis elmaradunk az európai átlagtól, hiszen az egy főre eső fagyasztott zöldség-gyümölcs fogyasztása hazánkban kb. 10 kg/fő/év, míg Nyugat-Európában ez jóval magasabb, kb. 35–40 kg/fő/év.
„A fagyasztott termékek fogyasztását tekintve a magyar ­piac mérete a 17. helyen áll az Európai Unióban, amely mutatja, hogy a hazai fogyasztásnak még van hova fejlődni – tudtuk meg Fülöp Csillától, aki az Agrosprint jövőbeli terveit illetően hozzátette: „Az említett trendeket figyelembe véve több termékinnováción is dolgozunk, amelyek piaci bevezetését 2021-ben tervezzük megvalósítani”.

ÚJDONSÁGOK AZ ŐSZI-TÉLI SZEZONBAN
Magyarország még nem jár élen az egészségtudatos táplálkozásban, kivételt képez ebben egy növekvő, leginkább városi, értelmiségi réteg. A lakosság nagy része kényelmi szempontok miatt vásárol fagyasztott ételt, nincs tisztában azzal, hogy a friss zöldség, mire a fogyasztóhoz kerül, addigra már legalább 3-4 napnyi út és tárolás van mögötte, ami alatt a tápértékének jelentős részét elveszítette. A fagyasztott zöldségeknél ugyanakkor nagyon szigorú technológiai előírások vannak, a leszedéstől számítva, többnyire 6 órán belül lefagyasztásra kerül és így megőrzi a tápértékének jelentős részét.
„A járvány első hulláma alatt – mint minden házhoz-szállító cégnek – nekünk is határozottan megugrott a forgalmunk. Ez a helyzet rövid távon növekedést generált. Hosszú távon attól függ majd, hogy az ország állapota és a gazdaság állapota milyen lesz, illetve az embereknél mennyi pénz marad” - fogalmazta meg Félix Miklós, a Family Frost ügyvezető igazgatója.
Amikor tavasszal lecsengett a nagy hullám, visszaállt a megszokott kerékvágásba a rend, de úgy látszik, hogy a vevők­nek egy része azért átállt a házhoz szállításra.
„Az hogy a hűtőlánc nem szakad meg a fogyasztó fagyasztójáig, egy egyedülálló előnye a cégünknek. Mégsem tudjuk ezt igazán érvényesíteni az árainkban, mert a vevőink ezzel együtt is a többi áruházlánc áraihoz hasonlítanak minket. Ez nyomást gyakorol ránk, de úgy tűnik, ezzel sikeresen meg tudunk birkózni” - egészítette ki az ügyvezető igazgató.
Az utóbbi pár évben határozottan érezni lehetett, hogy a piac elmozdult a magasabb minőségű termékek felé. „Az idei évben a mi vevőkörünkben is volt egyfajta elmozdulás, egy magasabb jövedelmi szintű vevőkör is megjelent nálunk. Fokozottan érezni lehetett, hogy a magasabb minőségű termékeink iránt megnőtt a kereslet, de a megszokott vevőkörünk is mozdult ebbe az irányba. Nálunk dupla hatás volt ezen a téren” – mondta az ügyvezető igazgató, aki nagyon büszke a Family Frost zöldségmixeire: „A mixek előfőzöttek, ráadásul egy olyan különleges módon, amire nagyon büszkék vagyunk, mert ezt csak mi tudjuk az országban. Az egyes komponenseket úgy készítjük elő, hogy a teljes elkészülésig ugyanannyi főzési időre legyen szükségük. Így nem fordul elő, hogy az egyik zöldség már teljesen szétfő, míg a másik teljesen nyers marad.”
Az újdonságokról érdeklődve: ki gondolta volna, hogy a válasz a jégkrém lesz. Ilyenkor? „Most egy kivételes időszak van, most jelent meg a szortimentünkben két olyan új jégkrém termék, amely egyedülállóan magas minőséget képvisel a piacon. Ezek hármas borítású pálcikás jégkrémek. Előzetes adataink alapján most meglepően jól mennek a jégkrémek. A magasabb jövedelmű csoport részére kedvező ez a termék – mely rétegből sokan most home office-ban otthon vannak, így számukra most ez könnyebben elérhető, érdekes lehet. De zöldségekből is hozunk be egy-két új terméket, amik novemberben, decemberben fognak megjelenni, ­illetve jó pár új mélyhűtött sütemény is lesz, melyek egy ­része a karácsonyt célozza meg, a diós-mákos töltelékekkel” – tudtuk meg Félix Miklóstól.

Évi 33 ezer tonna mélyhűtött zöldség kerül a kosarakba

A fagyasztott zöldségek éves piacmérete 2019. szeptember és 2020 augusztusa között a 22 milliárd forintot is megközelítette. Az ezt megelőző időszakhoz képest ez 23%-os értékbeli emelkedés. A vizsgált 12 hónap alatt 33 ezer tonna mélyhűtött zöldséget adtak el a kiskereskedelemben, itt is növekedést látunk, 11%-kal magasabb volt a mennyiségi eladás.
Valamelyest megnőtt a saját márkák piaci pozíciója: értékben másfélszeresére gyarapodott az ilyen termékek forgalma, így a piac csaknem háromötödét hasítják ki, míg a gyártói márkák részesedése 12 százalékpontot esett. Mennyiségi eladást tekintve 70–30 arányban oszlik meg a kategória éves piaca.
A zöldségféléket tekintve leginkább a zöldborsó fogy fagyasztott formában: a teljes értékbeli eladás több mint egynegyedét ez a fajta adja. Népszerűek még a zöldségkeverékek: a mexikói zöldségmix és franciasaláta-alap 6 és 5%, míg az egyéb keverékek 17%-os részesedést tudhatnak magukénak. Harmadik helyen a zöldbab áll, 9%-os részesedéssel.
Kiszerelés szerint értékben az eladások több mint fele, 53%-a 450 gramm alatti csomagolásban fogy, míg a 751–1000 grammos termékek is jelentős szeletet hasítanak ki, részesedésük 36%-os.
A 401–2500 m2-es boltokban koncentrálódik a kategória értékbeli forgalmának 56%-a. A bevétel egyötöde az ennél nagyobb (2500+  m2) üzletekben realizálódik.

 

(TERMÉKMIX magazin – 2020. novemberi szám)

BELELAPOZOK