A téli ünnepek előtti időszakban megnő a sós és édes sütemények otthoni készítéséhez szükséges összetevők, alapanyagok iránti fogyasztói érdeklődés, amit a koronavírus-járvány okozta nehézségek sem tudnak befolyásolni.

Minőség a sütéshez
Az év vége az ünnepi készülődés ideje, ilyenkor egyértelműen megnő a liszt- és a tojásfelhasználás, ez az év legerősebb időszakának számít. Azonban mivel alapvető, ­gyakran használt termékcsoportokról beszélünk, a szezonális csúcs nem olyan kiugró, mint a klasszikus szezontermékeknél.
A különböző sütemények, kalácsok, bejglik fontos kellékei a vendégvárásnak, így ezek fogyasztása jelentősen bővül, de a kenyérfogyasztás is valamivel magasabb az átlagosnál ebben az időszakban.
„Azt, hogy a pan­dé­mia milyen gátat fog szabni a karácsonykor megszokott összejöveteleknek és a vendégvárásoknak, most még nem tudjuk, de vélhetően így is magasabb lesz a termékek felhasználása, mint a „szokásos” hónapokban. A tavaszi időszakban robbanásszerűen nőtt a kereslet a sütési kellékek iránt. Ezek zömében pánikvásárlások voltak, az otthoni fogyasztás nem nőtt a vásárlás mértékével egyenes arányban, így a készletek sokáig kitartottak. Ebben az időszakban a kenyérlisztek iránti kereslet egyértelműen emelkedett, azonban az őszi-téli időszakban nem várunk akkora robbanást a termékek forgalmában, mint tavasszal” – foglalta össze Bokros Gábor, a Gyermelyi Zrt. marketing igazgatóhelyettese.
Jellemzően az év végén a finomliszt eladások emelkednek meg érezhetően, de a sütés-főzés egyéb alapanyagai is, mint a rétesliszt, búzadara is keresettebbek ebben az időszakban. „Hozzá kell tenni, hogy komolyabb mennyiségi növekedést az eladásokban leginkább akciós árakkal lehet elérni” – jegyezte meg a marketing igazgatóhelyettes.
A tapasztalat azt mutatja, hogy a különböző divathullámok nem befolyásolják nagymértékben a hagyományos lisztek eladásait. Az önkéntes vagy kényszerű életmódváltás egyelőre a fogyasztók szűk körét érinti. Bokros Gábor szerint, mint sok alap­vető élelmiszer esetében, úgy a liszt és a tojás esetében is a polci ár az egyik legnagyobb befolyásoló tényező.
„A rendelkezésre álló jövedelem emelkedésével ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy a jobb minőségű termékekért hajlandóak többet fizetni a fogyasztók. A Gyermelyi liszt esetében például önkéntesen vállaljuk a partnereink felé a minimum 30%-os sikértartalmat, mely jelentősen meg­haladja mind az Európai Unió, mind pedig a magyar előírásokat. Nyilván ez az átlagosat jelentősen meghaladó minőség is szerepet játszik brand termékeink forgalmának folyamatos emelkedésében” – ismertette, hozzátéve, hogy a tojás esetében a saját előállítású takarmány és a modern tartástechnológia a ­garanciája annak, hogy a Gyermelyi termékei a minőségi elvárásokat rendre felülteljesítik.
Mint megtudtuk, termékportfólióját nem kívánja bővíteni különleges termékekkel a malmi és a tojás termékek esetében a Gyermelyi. Viszont mindkét üzletága a ­jelenlegi ­termelési kapacitás felső határán teljesít, így a következő években ezt kívánják fejleszteni. Várhatóan 2021-ben ­kerül beőrlésre az új malom, mely a széles körben felhasznált termékek kellő mennyiségű kínálatát támogatja. Emellett a vállalat ugyanebben az évben kezdi el bővíteni a tojás ágaza­tát is egy új, modern, a hatályos előírásoknak mindenben megfelelő istálló építésével.
„Néhány évvel ezelőtt valósítottunk meg egy arculat­váltást, melynek keretében minden termékünket egységes és hangsúlyos Gyermelyi márkajellel láttuk el. Ez alól a lisztek és a tojások sem voltak kivételek. A Gyermelyi ­esernyőmárka építése azóta is tart. Célunk, hogy a fogyasztókban tudatosítsuk, hogy a Gyermelyi választásával a vásárló egy ­állandó magas minőségű, helyben előállított, ellenőrzött élelmiszert kap, legyen az liszt, tészta vagy tojás” – mondta Bokros Gábor, hozzátéve, hogy az idei évben egy általános iskolai osztályokat támogató akciót indított el a cég, melyben minden Gyermelyi termék szerepel, így a fentebb említett két termék­csoport forgalmát is támogatja a promóció.

Egészséges alapanyagok
„Szinte alig akad olyan területe az életünknek, amelyet ne érintett volna a Covid-19. Így van ez az otthoni sütési és főzési szokásokkal. A járvány kezdete óta eltelt időszakban mért számok alapján egyértelműen megállapítható, hogy a háztartások több időt fordítanak az ételek otthoni elkészítésére.
Látva a második hullám terjedési ütemét, nem nehéz megjósolni, hogy ez a trend még egy darabig ki fog tartani” – fogalmazott Foltin Miklós, a König Units Kft. kereskedelmi igazgatója, hozzá­téve: a járványhelyzetet tekintve arra lehet számítani, hogy az otthoni sütéshez használt alapanyagok forgalma az általános ünnepi felfutástól függetlenül is növekedni fog.
Foltin Miklós szerint ez a szegmens mindig is meghatározó volt a sütési alapanyagok kategóriában, így e tekintetben nem várható jelentős változás a jövőben sem a habalapok és főzőkrémek hazai piacán. „Ezen termékek iránt egész évben állandó kereslet mutatkozik, de kétségkívül a karácsonyi és a húsvéti időszakok jelentik a fogyasztási ­ciklus csúcsait” – jegyezte meg.
Több trend is felfedezhető a sütési alapanyagok piacán, például a kényelmi funkcionalitás: egyre több olyan termék jelenik meg, amelyek nem igényelnek különösebb szaktudást vagy tapasztalatot és még egy bonyolultabb recept is percek alatt elkészíthető ezek felhasználásával. Illetve egyre hangsúlyosabb teret kap az egészséges táplálkozásra való törekvés.
„Az otthoni sütés tekintetében az egyik legfontosabb alkotóelem a jó minőségű habalap. Ezen a piacon a HULALA termékcsalád már évek óta piacvezetőnek számít Magyarországon” – hangsúlyozta a ­kereskedelmi igazgató.
Mint mondta, mindenkinek megvan a saját szempontrendszere egy-egy alapanyag kiválasztása során, „ezért tanácsként csak a jól ismert közhelyet lehet javasolni: nem az (alacsony) ár alapján érdemes alapanyagokat választani, mert nem minden esetben garancia, hogy jó minőségű desszert kerül az ünnepi asztalra”.
A piaci trendek és fogyasztói igények alapján a König-Units Kft. az idei évben hozta forgalomba a cukormentes HULALA habalapot a felhasználóbarát 500 ml-es kiszerelésben, amely sokkal több lehetőséget kínál az otthoni sütés-főzés tekintetében.
A HULALA termékcsalád most már évek óta ­állandó kommunikációs támogatást kap mind ATL, mind BTL eszközök tekintetében. A karácsonyi időszakban a promóciós tevékenység központi eleme a fontosabb tv-csatornákon ­futó reklámkampány lesz.

Sütni jó a nehezebb időkben is
A karácsony és az év vége kiemelten fontos időszak a Dr. Oetker számára, hiszen ilyenkor azok is belevágnak a sütemények, édességek készítésébe, akik év közben ­ritkán szánnak időt rá. Általánosan elmondható, hogy október és december között megduplázódnak a sütési kellékek és dekortermékek eladásai.
Besenyei Zsófia, a Dr. Oetker Kft. ­termékmenedzsere elárulta, hogy a Dr. Oetker kínálatában főként a házi sütemény­készítést segítő termékek népszerűsége ugrik meg az év ­végén, mint pl. a sütőpor, vanillincukor, pudingporok, élesztő és kakaó.
„Az édes fűszerek közül a vaníliát érdemes kiemelni, amely Bourbon vaníliás cukor, Vanília rúd, Vanília paszta és folyékony Vanília aroma formájában is elengedhetetlen sütési adalék. Ez az időszak kedvez leginkább a reszelt citromhéj terméknek is” – sorolta.
„A jelenlegi helyzetben nagyon nehéz prognosztizálni a karácsonyi trendeket, hiszen a kialakult járványhelyzet mindannyiunk életet folyamatosan alakítja át. Azonban úgy gondoljuk, hogy az idei ünnepi időszakban sem fognak kevesebbet sütni, mint eddig bármikor. A meghitt családi ünnepet, akár kicsi, akár nagy család körében ünnepeljük, semmi sem biztosítja úgy, mint a finom süteményillat, ami belengi a lakást”.
Mint mondta, a 2020-as év eladásait jelentősen be­folyásolta a Covid19-járvány. A fogyasztók március folyamán rohamtempóban kezdték feltölteni „járványkamrájukat”, és sokkal nagyobb számban kezdtek el otthon kenyeret, pékárukat és különböző süteményeket ­sütni, mint eddig.
„Ugyan a nyár folyamán elkezdett normalizálódni a helyzet, azonban a sütési adalékok szempontjából még így is jelentős, +30% növekmény generálódott január-augusztus hónapokra. Ezen alapvető fontosságú termékek közül is kiemelkedő volt a szárított élesztő iránti kereslet, amely a növekmény majdnem felét adta” – ismertette Besenyei Zsófia, hozzátéve, hogy ezen kívül nagyon sokan keresik a sütőpor és vanillincukor termékeket, illetve a sütési aromákat is.
A járványidőszak megmutatta, hogy a fogyasztók mely szegmenseket fogyasztják a leginkább, melyek a hiány termékek. Ennek megfelelően, gyorsan reagálva a Dr. Oetker szeptemberben bevezette a Szárított rozskovászt, amely élesztő hozzáadásával csupán néhány óra alatt friss, meleg kenyeret biztosít a háziasszonyok számára.
„Ezzel a termékkel megspórolhatjuk a hosszadalmas kovászkészítésre fordított órákat és gyorsan elkészülhet a hagyományos ízű és állagú kovászos kenyér vagy pékáru” – hangsúlyozta a termék­menedzser.
A sütési adalékok és dekorok esetében a fogyasztók jellemzően keresik a szezonális árukínálatot. A Dr. Oetker ebben az időszakban teszi elérhetővé szezonális termékkínálatát, amely az ilyenkor gyakran készített sütemények gyorsabb és kényelmesebb elkészítését segítik, pl. a Mézeskalács és a Habcsók alapporokat. Az év végén bővül a dekor szortiment is olyan termékekkel, mint a több dekoráló fejjel ellátott díszítő cukormázak, hópehely és fenyőfa formájú dekorcukrok.
Besenyei Zsófia elárulta, hogy a karácsonyi időszakban a sütési kellékek állnak a Dr. Oetker kommunikációjának középpontjában – mind ATL, mind BTL eszközökkel támogatja eladásait a vállalat. A hagyományos tv-kampány ­mellett idén is elkészül a jól ismert Dr. Oetker Karácsonyi receptfüzet, amely női és gasztromagazinokba kerül be­húzásra, illetve a kereskedelemben is elérhető lesz.
„Manapság a sütni vágyók egyre többször keresnek recepteket az interneten is, így természetesen online kampánnyal is megjelenünk, ami a megújult www.sutnijo.hu weboldalunkra irányítja az érdeklődőt. Végül, de nem utolsó sorban a bolti megjelenéseinket érdemes kiemelni: látványos displayek teszik könnyen elérhetővé a Dr. Oetker sütési kínálatot” – ismertette a Dr. Oetker marketingtámogatását Besenyei Zsófia.

Ünnepelni, megújult külsővel
„A karácsonyi szezon cégünk számára kiemelt időszaknak számít, hiszen termékeink évtizedek óta jelen vannak az ­ünnepi asztalon, legyen szó a magában is ellenállhatatlan ­napon szárított KALIFA datolyáról, illetve fügéről, vagy a sütemények elengedhetetlen alapanyagairól, például cukrozott darált dióról, darált mákról, kókuszreszelékről vagy ­éppen mazsoláról” – ismertette Sarhan Omar, a Gilan Trading Kft. ügyvezető igazgatója.
Mint mondta, külön említést érdemelnek az ünnepi időszakban kapható, különböző méretű és tartalmú gyümölcskosarak, illetve prémium minőségű, magozott datolyák is, amelyek egyre népszerűbbek a fogyasztók körében.
Bár a koronavírus számos formában és szinten hatással van a fogyasztók életére, az ünnepi asztalokról idén sem fog hiányozni a „diós és a mákos bejgli”.
„Sőt, arra készülünk, hogy a konyhákban megismétlődik a tavaszi forgatókönyv, és széles termékválasztékunkat ismét latba kell vetnünk, hogy a háziasszonyok keze alá dolgozhassunk” – tette hozzá Sarhan Omar.
Megfigyelhető, hogy a fogyasztók egyre tudatosabban keresik a minőségi alapanyagokat és egyre nyitottabbak a jól bevált receptek „mentes”, egészséges alternatíváinak kipróbálására, ezáltal többféle alapanyag fordul meg a konyhában.
Az ügyvezető igazgató úgy tapasztalja, hogy a koronavírus-járvány ennek az évek óta erősödő trendnek sajátos lendületet adott a karantén időszakában fellépő kreativitás-válsággal, vagyis a naponta felmerülő „na, és ma mi legyen az ebéd?” kérdéssel.
„Mint az aszalt gyümölcsök, olajos magvak és sütés-főzés termékek piacán európai szinten az egyik legszélesebb termékválasztékot kínáló cég, a KALIFA elemében érezte magát a felsrófolt kreativitás-igény kiszolgálásában” – jegyezte meg Sarhan Omar.
A KALIFA idén az arculatváltás izgalmas útjára lépett, ennek keretében a csomagolások is megújulnak. A designváltás jelentős fejlesztéssel is kiegészült, hiszen a cég idén kezdi el bevezetni aromazáró, doy pack csomagolásait.
„Ezzel hatalmas lépést teszünk előre azon az úton, amelyet „Örömteli egészség” szlogenünk jelöl ki számunkra. Egyértelmű célunk volt, hogy arculatváltásunk ennek jegyében valósuljon meg és az új design híven tükrözze, a KALIFA termékei lendületet adnak a hétköznapokhoz: nem csupán finomak, de táplálóak és egészségesek is” – fogalmazott az ügyvezető igazgató.
Mint megtudtuk, a vállalat „Örömteli egészség” arculatváltását a karácsonyi ­szezonnal összhangban, november-decemberi kampánnyal vezetik be. Elsősorban piacvezető magazinokban elhelyezett hirdetéseken keresztül szólítják meg a fogyasztókat, de a kampány BTL elemekkel is kiegészül. 

Nem csak tölteléknek
„Az őszi-téli hónapokban megnő a sütési alapanyagaink iránti kereslet, hiszen nyáron általában mindenki a szezonális gyümölcsöket fogyasztja, míg egy borús esős napon sokkal jobban esik például egy finom mákos bobájkával bekuckózni a ­tévé elé. Ezzel mindenki egyetért, ugye?” – vetette fel Papp Krisztián Sándor, a ­PA-COMP Kft. ügyvezető igazgatója.
Mint mondta, a hagyományos konyha, sütemények és torták ma sem mentek ki a divatból, és a cég maximálisan felkészült a legjobb alapanyagokkal mind az ipar, mind a háztartások részére.
„Amióta járványhelyzet van, az emberek inkább a biztonságra törekszenek mindenben, ezért a házisütemények, otthoni édességek elkészítése a trend. Nemcsak több időt tud a család együtt tölteni, de megoszthatják egymással a sütés élményét is. Véleményünk szerint ez a karácsonyi időszakban is folytatódni fog, ennek megfelelően megtettük a megfelelő előkészületeket és igyekszünk minden vásárlói igényt kielégíteni termékeinkkel” – fogalmazott Papp Krisztián Sándor.
A kínálatban szerepel mazsola, kókuszreszelék, valamint az új generációnak is megfelelő olyan konyhakész termékek, amelyekkel pár perc alatt finom töltelékek készíthetők a házi süteményekbe. A forró tejjel vagy vízzel elkeverve azonnal felhasználható Poppie, és a PACO Mákos töltelék, a Wellnutok – melyek közül a legkedveltebbek a rumos-mazsolás, és a vaníliás-citromos –, valamint a cukrozott termékek (cukrozott darált dió és cukrozott darált mák) mind azt a célt szolgálják, hogy megkönnyítsék a háziasszonyok dolgát ebben a rohanó világban.
„Nagyon kedvelt még a Dió­töltelékünk is, amely darált dió és diópótló felhasználásával készül, a még intenzívebb dió-élményért. Fontos számunkra, hogy minden kedves vevőnk elégedettséget és nyugalmat érezzen termékeink fogyasztásával, kényelmes ünnepeket szeretnénk kívánni” – egészítette ki Papp Krisztián Sándor.
Mint megjegyezte, a PA-COMP Kft. Magyar Termék Nagydíjas diópótló keverék termékének sikerén felbuzdulva a cég 9 éve, 2011 karácsonyára vezette be új, őrölt diót helyettesítő termékcsaládját Wellnut márkanéven. A termék sikere és elfogadottsága azóta is töretlen, hiszen a dióra érzékenyek is fogyaszthatják. A Wellnut diópótló keverék termékcsalád öt féle termékből áll: a klasszikus-eredeti íz, rumos-mazsolás, vaníliás-citromos ízű, édesítőszerrel készült, valamint a hozzáadott cukor nélkül készült. Magas búzacsíra tartalma miatt kiváló élettani hatása is van, elkészítése pedig nagyon egyszerű, hiszen megegyezik a darált dióéval. A cég Prémium termékeket is kínál: négy féle HUNICON termék (Darált mák, Máktöltelék, Diótöltelék és Sütivarázs) érhető el a boltok polcain.
„Köszönhetően termékeink nagyszerűségének, a vásárlók már évek óta keresik a boltok polcain a PACO termékeket, és mi minden igyekezetünkkel szeretnénk rászolgálni erre a hűségükre, hiszen számunkra csak a minőségi gyártás és munkavégzés nyújt biztos munkahelyet. Cégünknek már van 27 éves múltja, dolgos jelene, és Istenbe vetett hittel jövője!” – fogalmazott az ügyvezető igazgató.

Ünnep különleges ízekkel
„Úgy vélem, minden utazó gasztroturista is egyben. Van kedvenc pizzériája és a mondat mindenki szájából elhangzik egyszer: »soha életemben nem ettem olyan finomat, mint ott, abban az országban és városban, mint akkor«” – fogalmazott Isaák Ildikó, a Gusti Mediterraneo Kft. ügyvezetője, hozzátéve, hogy jelenleg, amikor a járvány bezárta a határokat, a magyar séfek mindinkább szeretnék visszaadni ezeket az ízeket a hazai vendégeknek.
Ahogy a magyar pörkölthöz is kell a magyar paprika, az olasz pizzához is elengedhetetlenek az eredeti alapanyagok. A lisztektől és az olívaolajoktól kezdve a paradicsomon át a feltétekig, minden íznek stimmelnie kell, mert különben csak csalódás a végeredmény.
Isaák Ildikó megjegyezte, hogy a Gusti óriási tudással és szenvedéllyel bíró, tradicionális élelmiszergyártók termékeit forgalmazza. A gyárak tulajdonosai ott állnak minden újdonság megszületésénél, és féltve őrzik sokszor száz éves családi hagyományaikat.
„Úgy vélem, hogy a nap érlelte paradicsom különösen fontos a hidegebb hónapokban, azaz az ünnepi szezonban, és azok az olasz hámozott paradicsomok és pizzaszószok, amiket a Gusti forgalmaz, olyan paradicsomokból készülnek, amiknek volt idejük megérni. A gyárak helyben termesztett paradicsomból készítik el termékeiket és Olaszországban jóval magasabb a napsütéses órák száma, mint nálunk” – említette az ügyvezető. Amikor a Gusti megtalálta a legjobb hámozott paradicsomgyárat Olaszországban, hosszú távú együttműködést ­kötött vele és saját márkás termékként rendkívül jó áron forgalmazza vevőinek. „Ez egyébként az összes termékünkre jellemző üzletpolitika, csak kiváló minőségű terméket adni a legjobb áron” – ­tette hozzá.
Az olasz 5-Stagioni gyár lisztjeit a Gusti hosszabb ideje forgalmazza és mint megtudtuk, az a tapasztalat, hogy ezek a lisztek minden pizzériát sikerre vittek, azokat, is akik a kezdetektől használják és azokat is, akik menet közben váltottak a 5-Stagioni „00”-s lisztjeire. Számtalan típus és különböző kelesztési időt igénylő lisztek közül ­mindenki meg­találja azt, amire szükség van. Isaák Ildikó hangsúlyozta, hogy a Gusti mindenkinek szívesen ad szakmai tanácsokat is az eredeti olasz pizza elkészítéséhez.
„A »00«-s liszt egyébként csak a mi generációnknak tűnik újdonságnak a magyar piacon. Az én dédnagymamám gyakran emlegette, hogy a kiflit annak idején »00«-s lisztből sütötték. Ezt a rendkívül finom szemcséjű lisztet a sütemények is meghálálják” – jegyezte meg.
A nagykereskedésben megtalálható kis- és nagykiszerelésben a Philadelphia krémsajt, a Mas­car­pone és a Ricotta is, amik a mai legtrendibb sajttorták és pohárkrémek alapanyagai.
„A mi munkánk a vendégeket kiszolgáló éttermek­kel együtt az élet szeretetéről szól. A finom ízek nemcsak a testünknek, hanem a lelkünknek is feltöltődést adnak. A karácsony közeledtével a készülődés és várakozás időszaka talán elfelejteti velünk ezeket a vészterhes időket” – fűzte hozzá Isaák ­Ildikó.

 

(TERMÉKMIX magazin – 2020. novemberi szám)

BELELAPOZOK