A fogyasztók főként a természetes, minőségi tejtermékeket keresik – amelyek ízletesek és pozitívan befolyásolják egészségüket. A funkcionális tejtermékek már most is erős pozícióval rendelkeznek a piacon, és a kereslet ezek iránt folyamatosan növekszik.

Van hova növelni a tejfogyasztást
„A járványhelyzet ellenére is stabil és elfogadható a kiskereskedői megrendelések és fogyasztói vásárlások száma, ­viszont még így is elmondható, hogy a magyar emberek túl kevés tejet fogyasztanak” – fogalmazott Harcz Zoltán, a Tej Terméktanács ügyvezető igazgatója.
2018-as adatok szerint hazánkban az uniós átlag (250 kg) csupán kétharmadát fogyasztjuk el személyenként annak ellenére, hogy a tejtermékeknek óriási hagyománya van Magyarországon. A rögös túró például nemrég európai uniós védelmet kapott: már csak hazai gazdaságból származó tejből, csak tradi­cionális eljárással készíthető el.
Mint fogalmazott, a tejtermékek egy tanulmány szerint ráadásul valóban kiváló kalciumforrást jelentenek magas kalcium- és egyéb tápanyagtartalmuk és gyors felszívódási képességük miatt. Számos ország nemzeti táplálkozási ajánlása naponta 3 adag tejtermék bevitelét javasolja (például 1 pohár tej, 1 adag sajt, 1 joghurt), mivel ez a mennyiség már képes biztosítani az ajánlott napi kalciumbevitelt. A WHO és az OGYÉI ajánlása alapján napi legalább 0,5 liter tejet, vagy azzal egyenértékű tejterméket kellene fogyasztanunk a kiegyensúlyozott étrend biztosításához.
A Tej Terméktanács célja a fogyasztók, elsősorban a gyermekek és fiatalok több, gyakoribb és tudatosabb tej- és tejtermékfogyasztásra való ösztönzése, segítségnyújtás az egészségtudatos táplálkozás kialakításában a tej és tejtermékek fogyasztásának megszerettetésével, valamint a tejtermékek sokféleségének és egészséges táplálkozásban betöltött szerepének bemutatásával.
A hazai tejtermék-fogyasztás növekedését a tej áfájának öt százalékra csökkentése mellett egyértelműen a sajt- és vajfogyasztás növekedése hozta – mutatott rá 2019-es évértékelőjében az Agrárminisztérium (AM). Ugyanakkor megfigyelhető, hogy a tejágazati növekedésből nem feltétlenül a hazai tejipar veszi ki a részét, hiszen 16,7 százalékos a tejágazat külkereskedelmi hiánya, vagyis nincs elég hazai tejtermék az igények kielégítéséhez. Ennek legfőbb oka, hogy továbbra is sok nyerstejet importál Magyarország.

Hangsúly az egészséges finomságokon
„Azt tapasztaltuk, hogy az év első negyedében a pandémia első hulláma során az eddig is növekvő növényi alapú kategória még nagyobb lendületet kapott, ezzel párhuzamosan nőtt a kereslet a vitaminokkal dúsított termékek, így például az immunrendszert támogató B6- és D-vitaminnal dúsított márkák iránt” – ­mondta Szalainé Aszódi Júlia, a Danone Kft. commercial deve­lop­ment managere.
Mint megtudtuk, ebben az időszakban kiszerelés szempontjából növekedett az igény a családi, nagyobb csomagolások iránt. Az otthoni étkezések számának gyarapodásával nőtt az alapanyagként is használt termékek forgalma, mint például a natúr joghurté.
„A hűtött desszertek növekedése tovább folytatódik, amit a járványidőszak még jobban megerősített. A desszert szegmensek közül a pudingfogyasztás nőtt a legerőteljesebben az idei évben, valamint jelentősen megnőtt az igény a különlegesebb poharas desszertekre is. A kereskedelmi csatornák közül az online élelmiszerkereskedelem nőtt számottevően, hiszen az online vásárlás biztonságos és kényelmes alternatíva” – említette Szalainé Aszódi Júlia, hozzátéve, hogy a járvány második hulláma idejére a Danone újabb, izgalmas innovációkkal és olyan marketing üzenetekkel készül, amelyek relevánsak a vírushelyzetben is.
A gyermekeknek szánt termékek iránti forgalom általában minden szep­temberben az iskolakezdés időszakában megugrik. Az egészséges étkezés ­iránti igényt szem előtt tartva, a Danone idén megjelent egyik legnagyobb ­márkája, az Actimel hozzáadott cukor ­nélküli változatával 2 féle gyümölcsízben.
Az otthoni kényeztetést célozza az Oikos újdonsága, az Édeskettes joghurt, amely 4 ízben érhető el. A növényi kategóriában pedig a növényi alapú kókuszkészítményt említette újdonságként a commercial development manager.
Szalainé Aszódi Júlia elárulta, hogy az Actimel márka termékei mellett a kisebb gyerekek körében népszerűek a Danonino termékek. A desszertek között pedig a Danette-et és a Danio túró­krémet is kedvelik.
Az egészségtudatos fogyasztók, ­illetve az ételintoleranciával élők számára a széles kínálattal bíró növényi alapú Alpro márkát ajánlja. Az italok többféle, pl. mandula, kókusz, zab, rizs vagy akár kesudió változatban is elérhetőek, de a kínálatban megtalálhatók hűtött, fermentált készítmények, főzőkrémek, növényi kávé vagy éppen desszert is.
„A tejtermékeink közül az Activia új gabonás változatokkal rukkolt elő július­ban, az Actimel pedig a hozzáadott cukor nélküli változattal jelent meg a napokban” – egészítette ki Szalainé Aszódi Júlia. 
Ahogyan a járvány első hulláma során, iskolakezdéskor és a járvány második hulláma során a vállalat tovább erősíti brandjei különféle kommunikációit, például az Actimel-vitaminok fontosságával, az egészséges életmód jelentőségével foglalkozó cikkekkel a vállalat weboldalán, illetve a Danone – „Együtt Erősen” szlogennel.

Nagy a verseny a gyártói és saját márkás sajtok között

A sajt a Nielsen által mért harmadik legnagyobb értékbeli forgalmú élelmiszer-kategória. 2019 júniusa és 2020. május között 125 milliárd forintos forgalmat generált, ami 10 százalékos növekedés a megelőző időszakhoz képest.
A trappista sajt generálja a legmagasabb értékbeli forgalmat, a kategória piacának 36 százalékát teszi ki.
A gyártói márkák súlya egyik időszakról a másikra 4 százalékponttal csökkent a kategóriában: 3%-os növekedés mellett az értékbeli forgalom 52%-át teszik ki. A sajátmárkás sajtok azonban ennél nagyobb arányban, 18 százalékkal növekedtek értékben.
Erősen koncentrált a sajt bolti eladása: a 400 m2-nél nagyobb üzletekben realizálódik a forgalom több mint négy­ötöde. A Nielsen kiskereskedelmi indexe szerint 401–2500m2-es csatorna rész­aránya immár 58 százalékra nőtt.
Csomagolástípus szerint vizsgálva az derül ki, hogy értékben a forgalom kétötödét a darabolt termékek hasítják ki, ezzel első helyen állnak. Az értékbeli eladás egynegyedét a tömbsajtok jelentik, a szeletelt termékek a bevétel 15 százalékát hozzák.


Nemcsak kenhető, főzéshez is használható

A koronavírus-járvány a minőségi élelmiszereket forgalmazó ERU Food Trading Kft. eladásait is befolyásolta. Lengyel András, az ERU Food Trading Kft. ügyvezetője elárulta, hogy márciusban érezhetően megnőtt a Camping sajtok forgalma, amit egy kis vissza­esés követett a megváltozott vásárlási szokások, korlátozások miatt.
„Jelenleg egyetlen piaci szereplő sem tudhatja előre, hogy még mit tartogat az idei év a járvány, illetve az azzal kapcsolatos korlátozások miatt” – fűzte hozzá.
Mint megtudtuk, a Camping tégelyes és lapka sajtok is rendkívül népszerűek voltak a járvány ideje alatt, a Camping tömlős sajtoknak pedig továbbra is nagy a forgalma. Ez a fokozott fogyasztói érdeklődés a termékek finom, lágy íze mellett a hosszú eltarthatóságnak is köszönhető, ami egy otthoni készletfelhalmozáskor jelentős szempont.
Lengyel András­tól meg­tudtuk, hogy az ERU gasztro­vá­lasz­té­ká­nak ­(pré­mium 15 g-os és 1 kg-os ömlesztett sajtok) forgalmára hatott leginkább kedvezőtlenül a karantén időszaka, a szállodák és éttermek zárva tartása ­miatt. Az újra­nyitások során azonban tapasztalható, hogy a szállodák, panziók reggeliző­asztalánál a higiéniai okok miatt is egyre népszerűbbek az előre csomagolt, egyadagos termékek.
„Számos termékfejlesztés és termékbevezetés előkészítésénél – új termékek, új kiszerelés méretek is várhatóak – járunk, amelyek az őszi/téli szezonban lesznek kézzelfoghatóak. Az ősz, az iskolakezdés mindig kiemelt időszak számunkra. A kereskedelmi partnereinknél ilyenkor számos akcióval vagyunk jelen, illetve online támogatást is kapnak termékeink” – árulta el Lengyel András.
Az iskolai időszakra jellemző, hogy a gyermekeknek előszeretettel csomagolnak otthon, házilag készült reggelit, tízórait az anyukák, amikhez az ömlesztett sajtok hasznosak. Szintén várható, hogy a fogyasztók – a nyári alacsonyabb készletezés után – feltöltik a hűtőjüket a járvány esetleges megerősödése miatt.
„A gyermekek általában a natúr ízvilágú termékeinket részesítik előnyben. A családok is sokszor választják a laktózmentes termékeinket, hiszen, ha csak egyetlen családtag is érintett, már akkor is sokkal egyszerűbb ezeket a termékeket használni. A nem laktózérzékenyeknek is tökéletes íz-élményt adnak, és így nem kell külön figyelmet fordítani arra, hogy melyik szendvicset mivel kenjék. Többek között ezért is javasoljuk főzéshez is. Remek szószok, krémlevesek, rakott ételek és desszertek készíthetőek velük akár laktózmentes változatban is” – fogalmazott Lengyel András.
Mint megjegyezte, a vírus második hullámával kapcsolatos intézkedéseket, reakciókat nehéz megjósolni, „de az biztos, hogy az otthoni főzés továbbra is népszerű marad”. Az ERU Food Trading Kft. kommunikációjának egész évben fontos pillére a Camping sajtok főzéshez történő felhasználásának bemutatása, amit online felületeken, valamint TV-hirdetésekkel támogatnak.

Újdonságok magyaros ízvilággal
„A fiatal korosztály jelentős tejfogyasztó” – hangsúlyozta Hunwald Zsuzsa, a Lactalis Hungária Kft. brand és trade marketing managere, hozzátéve, hogy a gyerekek igencsak kedvelik a hagyományos Tej és Kakaó mellett a Madártejet is, illetve a fiatal felnőttek körében meglehetősen népszerű a Parmalat Caffélatte termékcsalád.
„Termék­kí­ná­la­tunk­ból a gyerekeknek ajánljuk a Parmalat Tejet, Madártejet és Ivójoghurtokat. Az egészséges Natúr és Krémjoghurtokat, valamint az ínycsiklandozó Parmalat Dolce Túródesszertet is szívesen fogyasztják a gyerekek” – sorolta Hunwald Zsuzsa.
A koronavírus-járvány első hulláma alatt nagyobb mennyiségben fogytak a különböző tejek és egyéb tejtermékek. Mint megtudtuk, a Parmalat UHT tejszínei iránt megnőtt a kereslet. A termékek széles skálájából választhattak a fogyasztók: a 10% és 20% zsírtartalmú főzőtejszínek és a 30%-33%-os habtejszínek minden igényt kielégítenek, akár főzésről, sütésről, egy sütemény díszítéséről vagy a kávé ízesítéséről van szó.
„Tejszíneink mellett szívesen ajánljuk a hűtött termékeinket is, mint a hagyományos Parmalat Tejet, Parmalat Chef tejfölt, Parmalat natúr joghurtjainkat alacsony és magas zsírtartalommal, a Parmalat Ivójoghurtokat, a Parmalat Caffélatte termékcsaládot. Emellett kiemelném az idei év újdonságait, a Parmalat Madártejet és Tejeskávét, illetve a három Parmalat Dolce Túródesszertet: a savanykásan üdítő Citromos túrótortát, a barackosan mámorító Rákóczi túróst és a fahéjasan csábító Almás-túrós rétest” – említette a brand és trade marketing manager.
A Parmalat kínálata több termék­fejlesztéssel és újdonsággal ­bővült: az év terméke idén a már említett Parmalat Dolce Túródesszert termék­család – Citromos Túrótorta, Rákóczi Túrós és Almás-túrósrétes –, amely ízeivel a hagyományos magyar süteményeket idézi tálkába zárva. Szintén 2020-ban jelentek meg a Parmalat ízesített tejek Madártej, Kakaó, és Tejeskávé ízekben.

 

(Termékmix magazin – 2020. szeptemberi szám)

BELELAPOZOK