A csomagolóanyag-gyártó ipart tavaly óta az ág is húzza. A tavalyi áremelkedés okainak tapasztalatai alapján és a jelenlegi bizonytalan helyzetben azonban továbbra is meglehetősen nehéz előrelátónak lenni. A hazai cégek ennek ellenére folyamatosan keresik a megoldást nemcsak erre a problémakörre, hanem a környezettudatosabb csomagolóanyagok kifejlesztésére is.

EGYRE NYITOTTABB A PIAC
A piaci szereplőknek fontos a környezettudatosság. Sok vállalatnak vannak is törekvései ebben az irányban. Kevesebb műanyagot használnak, újrahasznosított vagy újrahasznosítható anyaggal dolgoznak, vagy különböző természetes alternatív megoldásokat keresnek.
„Örülök, hogy ’divatos’ a mai világban környezettudatosnak lenni, ez jobban motiválja a termelőket és fogyasztókat is, valamint a különböző rendelkezések és jogszabályok is támogatják a műanyagmentesség és fenntarthatóság gyakorlatát. Ez azonban nem elegendő! A végfelhasználó ugyanolyan fontos résztvevő, hiszen ha nem segít visszagyűjteni az ­újra felhasználható csomagolóanyagokat, akkor nem valósulhat meg a körforgásos gazdaság sem, és hulladékká válik az, ami értékes alapanyagot képezhetne” – hívta fel a figyelmet Sinka Eszter, a STARFOL Plusz Csomagolástechnikai Kft. minőségirányítási vezetője, majd hozzátette: „Fontos azt is átgondolni egy csomagolóanyag kiválasztás során, hogy az valójában mennyire szolgálja a fenntarthatóságot, milyen ökológiai lábnyomot hagy, mennyire újrahasznosítható vagy éppen komposztálható. Könnyen előfordulhat, hogy egy papíralapú csomagolóanyagnál fenntarthatóbb egy jól kiválasztott műanyag, pl. egy papírral laminált fedőfólia, ami a ragasztás miatt szétválaszthatatlan, már nem újrahasznosítható és hulladékként végzi.”
Az alapanyagfelhasználás optimálisra csökkentésének érdekében Sinka Eszter elmondta, hogy fontos a méretezés. Ne csomagoljuk nagyobb csomagolóanyagba a terméket, mint azt igényli. Az anyagvastagság csökkentésével is jelentős eredmények érhetők el. Több, illetve különböző típusú rétegek társításával – melynek célja a különböző anyagok előnyös tulajdonságainak egyesítése, hátrányos jellemzők megszüntetése – csökkenthető a vastagság, akár a felére is.
Az innovációk tekintetében a vezető elmondta, hogy vannak újdonságok, illetve folyamatosan folynak kutatások újabb alapanyagok vagy megoldások irányába. „Gondolok itt a biopolymerekre, melyek egyre elterjedtebbek lesznek, vagy pl. a gomba alapú csomagolóanyag már bevált alternatívának számít az ipari/logisztikai csomagolás területén a polisztirol helyett; az ehető csomagolásokkal is vannak sikeres próbák a zöldség-, gyümölcscsomagolás területén. Kisebb innovációnak tűnnek, viszont nagyon jelentősek azok a megoldások, mint pl. a mono anyagok használata, melynek nagy előnye, hogy az egynemű anyagok könnyen visszagyűjthetők és teljesen újrahasznosíthatók.”
A STARFOL Plusz Csomagolástechnikai Kft. fő ­profilja az élelmiszeripari csomagolóanyagok nagykereskedelme. „Termékpalettánkon megtalálhatóak vákuum és védőgázas fóliák, kemény fóliák (APET), vákuum zsugor tasakok, PE zsákok, ládabélelők, műanyag-és alumínium tálcák, Catering csomagolóanyagok, kartonok, higiéniai termékek. Széles csomagolóanyag választékunkban a fő hangsúlyt az élelmiszeripari csomagolóanyagokra helyezzük, ezen belül is a speciális húsipari, tejipari csomagolóanyagokra. Kínálatunkban megtalálhatóak a HoReCa szektor részére a cukrászati, vendéglátóipari csomagolóanyagok, valamint a kiskereskedelmi boltokban használatos csomagolóanyagok. A másik fő termékvonalunk a környezettudatos életmódhoz kapcsolódó termékek köre. A YAMA márkanévvel több, mint 10 éve megjelentünk a komposztálható, környezetbarát csomagoló­anyagokkal a magyar piacon, melyek olyan alternatív növényi alapanyagokból készült tálcák, tégelyek, poharak, mint pl. pálmalevél, cukornád, PLA, a cellulóz különböző formái, vagy a növényi keményítőből készült tasakok, reklámtáskák, szemetes zsákok” – mutatta be szortimentjüket a vezető, aki elárulta, hogy gyakran partnereikkel közösen alakítják ki az optimális termékportfóliót annak ­megfelelően, hogy milyen tulajdonságokat várnak el a csomagolástól.
A komposztálható cellulóz, pálmalevél, cukornád termékek általában sok funkciósak: pl. süthetők, fagyaszthatók, mikrózhatók, illetve nagy előny, hogy szállításra alkalmas bennük a termék. „A tanácsadásban sokat segít a több, mint 20 éves tapasztalatunk az élelmiszeripari csomagolástechnika területén, ezért mindig bátorítjuk is partnereinket, hogy éljenek a szakmai tanácsadás lehetőségével, melynek során segítjük a speciális igényeiknek megfelelő legkorszerűbb és leggazdaságosabb csomagolóanyagok típusának kiválasztásában” – fogalmazott.

MEGÚJULÓ FORRÁSBÓL
Vincze Jenő, a Viner Pack Kft. ügyvezető igazgatója szerint Magyar­ország halmozottan hátrányos helyzetben van. 1990-ben a magyarországi papírgyárak privatizálásra kerültek, aminek következtében rövid idejű üzemeltetés vagy túlnyomó többségben bezárás következett be. A magyar csomagolási szegmens papír tekintetében teljes mértékben európai vagy tengerentúli beszállításoktól függ.
„A fent említett tényeket tovább súlyosbítja, hogy úgy Európában, mint a világ számos országában „divatba” került, – még ha csak marketing szinten is – a „zöld” csomagolás. Nagy áruházláncok környezetvédelmi direktíváknak megfelelően megkezdték a polietilén csomagolóanyagok papírra történő kiváltását. A papírgyárak vagy nincsenek felkészülve erre, vagy csak lassan készülnek fel a megemelkedett igényekre” – foglalta össze a helyzetet az igazgató, aki ennek árvonatkozását illetően elmondta, hogy: „a fatartalmú csomagolópapírok ára az elmúlt nem egész egy évben 98%-ot emelkedett, és hiány van belőle. Amíg pedig a ­hiány szó szerepel egy termékkel kapcsolatban, addig áremelések, drasztikus áremelések várhatóak.”
Vincze Jenő elmondta, hogy a csomagolóanyagok piacát két dolog bizonyosan befolyásolja: kisebb mértékben a társadalmi elvárások, döntő mértékben pedig a törvénykezés. A társadalom részéről kirajzolódni látszik egy környezet­tudatosság, melyben úgy véli, a „fiatalabb” korosztály az élen jár.
A megoldást illetően elmondta, hogy az anyagfelhasználás csökkentése szűk keresztmetszet, csak részben oldhatja meg a problémákat. Nagyobb teret kell kapnia a szelektív gyűjtésnek és az újrahasznosításnak. Az utóbbiak döntően befolyásolhatják, csökkenthetik az újabb hulladékanyagok keletkezését.
Az igazgató rávilágított, hogy a csomagolóipar jelenleg egyik fő feladata a polietilén felhasználásának kiváltása, drasztikus csökkentése. A papír ennek a cserének csak töredékét tudja megoldani. Fontos szerepet fognak kapni a természetesen megújuló forrásokból származó (kőolajat nem tartalmazó) bevonatok, melyek a papír vízzárási problémájának megoldását segítik elő.
A Viner Pack Kft. 1995 óta foglalkozik flexibilis (formakövető) csomagolóeszközök előállításával (pl. hús-, sajt- és szárazáru csomagoló, gyorséttermi csomagoló, ipari felhasználásra szánt papírtermékek), 2003 óta pedig már papír­tasakok (ablakos és ablak nélküliek, zsírálló) és grilltasakok gyártásával is. Tavaly jelentek meg mindkét területen komposztálható termékekkel, komposztálható ablakos papír­tasakkal és (waxolt) csomagolópapírral.
„Legújabb termékeink anyagösszetevők vonatkozásában: papír, betekintő ablak, festék, wax – lebomlóak (komposztálhatóak). FSC tanúsítvánnyal rendelkeznek: a papíralapanyag tekintetében, tervezett erdőgazdálkodásból származnak. Wax bevonataink természetesen megújuló forrásból származnak, pépesíthetőek, égetés esetén hozzájárulnak a magasabb fűtőérték eléréséhez. Minden élelmiszercsomagoláshoz szükséges tanúsítvánnyal rendelkezünk. Nemzetközi trendek figyelembevételével folyamatosan dolgozunk a legújabb innovációk bevezetésén. Legfrissebb példája ezen törekvésünknek egy 2020-ban megvalósult önerős fejlesztés, egy nyolc egységből álló „in-line” csomagolóanyag-gyártó gépsor beüzemelése, illetve egy 2022-ben történő fejlesztés, mely infrastruktúrában, területben, épületben és gépbeszerzésben fog jelentkezni” – avatott be a részletekbe az igazgató.

ALTERNATÍV MEGOLDÁSOK
A Bunzl Magyarország Kft. ­széles termékkínálatával a hazai ­piacon egyedülálló módon a legtöbb gyártó és szolgáltató cég munkahigiéniai, munkavédelmi és csomagolástechnikai igényeire gyors és megbízható megoldást tud nyújtani. Ezen túlmenően a ­takarítási üzletágban kiemelkedő ­színvonalú szaktanácsadással kiegészített széles termékkínálattal állnak partnereik rendelkezésére. „Cégünk számos szolgáltatás mellett élelmiszeripari és mező­gazdasági csomagológépek forgalmazásával is foglalkozik. Valamennyi tevékenységünket a környezetvédelmi szempontok fontosságát szem előtt tartva végezzük” – tudtuk meg Borsos Bálinttól, a Bunzl Magyarország Kft. értékesítési vezetőjétől.
„Úgy gondolom, hogy ma a legnagyobb kihívást számunkra partnereink biztonságos ellátása okozza. Ettől függetlenül abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a Bunzl csoport tagjaként olyan nemzetközi szerződésekkel rendelkezünk, amely ebben a rendkívül nehéz helyzetben biztonságot nyújt számunkra és partnereink számára abban, hogy csomagolóanyagot tudjunk a végsőkig biztosítani. A másik igen fontos tény, hogy méretünkből fakadóan óriási raktárkészletekkel rendelkezünk szerződött partnereink termékeiből, annak érdekében, hogy a piacon kialakuló esetleges átmeneti áruhiányt kiküszöbölni tudjuk” – fogalmazott.
Borsos Bálint elmondta, hogy már több mint 25 éve van a szakmában, és olyan áremelési hullámot, mint ami 2021-ben volt, még sosem tapasztalt. „Úgy gondoltam, hogy a ­piac megnyugszik és az árak valamelyest konszolidálódnak, de azt látjuk, hogy nincs megnyugvás és az árak tovább emelkednek, köszönhetően a szomszédos országban dúló háborúnak. Ukrajnából és Oroszországból nagyon sok alapanyag érkezett a különböző csomagolóanyag gyártásához, melyet most kénytelenek vagyunk drágábban beszerezni valamely nyugati országból” – foglalta össze a jelenlegi helyzetet.
Az értékesítési vezető úgy véli, hogy nagyon erős a műanyag-ellenesség a társadalomban, ezért egyre többen állnak át papíralapú csomagolásra, de a vevők számára elérhető egyre több üdvözítő újrafelhasználható termék is a piacon. Azt látja, hogy egyre inkább váltják ki a műanyag csomagolóanyagokat az alternatív megoldások: cukornád alapú dobozok, fa evőeszközök, műanyagmentes papírpoharak vagy éppen különböző kivitelű komposztálható csomagolások.
„A folyamatos innovációknak köszönhetően egyre inkább lehet csökkenteni a csomagolóanyagok vastagságát, amely az anyagfelhasználást csökkenti. Ilyen például a raklapcsomagoló fólia piaca, ahol már elérhetőek 4,5–5 mikronos fóliavastagságban is termékek” – tudtuk meg a vezetőtől.
A cég innovációit illetően Borsos Bálint elmondta, hogy bevezették a piacra a többször használatos zöldség-gyümölcs és pékséges zsákokat, amellyel jelentősen csökkenthető a vékonyfalú könnyű műanyagtasakok felhasználása. „Az egyik nagy partnerünkkel pedig közösen fejlesztünk egy 100%-ban környezetbarát kenyér és pékárú csomagolására alkalmas tasakot, amely a magyar piacon áprilistól lesz elérhető” – újságolta, majd a cég pozícióját illetően hozzátette: „A Bunzl Magyarország több mint 21 milliárdos forgalmának köszönhetően magasan piacvezető és véleményem szerint piac­mozgató a csomagolóanyagok piacán is. Legnagyobb partnereink a Retail és Horeca láncok, viszonteladók, valamint a mezőgazdasági és húsipari termelőüzemek.”


HATÉKONYAN, GYORSAN
Bakó-Pallang Dóra, a DOROTI PACK Kft. HR és pénzügyi vezetője úgy véli, a jelenleg előállt hiányt, az akadozó alapanyagok és alkatrészek beszerzését a cégüknek is jól kell lereagálnia. „A szállítási határidők jelentős mértékben kitolódtak, valamint a korlátozott kínálat és az árnövekedés is érint bennünket. A csomagolóanyagot az ügyfeleink más fóliagyártó cégektől szerzik be. A DOROTI PACK Kft. fő profilja a csomagológép gyártás, de hasonló tapasztalatokról számolnak be partnereink is” – mondta.
A DOROTI PACK Kft. síkfóliás mélyhúzó vákuum csomagológépek gyártásával, szervizelésével és karbantartásával foglalkozik, jelenleg főként az élelmiszeripari, hús-, tej-, és sütőipari cégeket szolgálja ki csomagoló- és egyéb élelmiszeripari feldolgozó gépekkel. A saját gyártású és tervezésű DorPack csomagológépek egyedi vevői igényekre szabottak, megbízhatóak és kiválóan használhatók az élelmiszeriparban, a gyógyszeriparba, és minden más olyan területen, ahol nagy teljesítményű, hatékony vákuumos csomagolásra van szükség.
Magyarországon a közepes és nagy élelmiszergyártók ­egyre inkább érdeklődést mutatnak az automatizált és a robot­technikával kiegészített komplett feldolgozó és ­csomagoló vonalak iránt. „A DOROTI PACK Kft. által kínált ­automata termékberakó robot kiegészítővel a gyártók növelhetik a gyártási kapacitást a termelési költségek csökkentése mellett, valamint címkézővel, termotranszfer nyomtatóval, soroló berendezésekkel és egyéb felszereléssel gyors és tökéletes megoldást kaphatnak, növelve a vállalatok gazdaságosságát a nagyobb kihozatal által” – ismertette a termékelőnyöket a vezető.
A DorPack márka hazánkban egyre népszerűbb, ezt mutatja az is, hogy egyre több elégedett ügyfél keresi meg a céget egy újabb csomagológép vagy egyéb fejlesztés és kiegészítés igényével. A magas szintű műszaki tartalom mellett a saját fejlesztésekkel folyamatosan növekszik a DorPack gépek felszereltsége és nagy teljesítmény kiszolgálására a fő termék­paletta a termék berakó robotokkal bővült.
A DOROTI PACK Kft. segít kiválasztani és megtervezni azt a csomagolási megoldást, amely a vevő számára a leggazdaságosabban alkalmazható a gyártósorokon. Bakó-Pallang Dóra elmondta, hogy a piaci igények is egyre inkább a környezettudatosságra és arra fókuszálnak, hogy a legkevesebb felesleges csomagolóanyag keletkezzen a gyártás során, ezért ilyenkor javasolják például egy duplaszerszámos csomagológép kiválasztását vagy vékonyabb fóliák alkalmazását.
A fenntartható, hatékony, gyors, automatizált és egyedi csomagolástechnikai megoldások fejlesztése érdekében a DOROTI PACK Kft. kísérleti és fejlesztési tevékenységeket végzett az elmúlt időszakban a mélyhúzó csomagológépek továbbfejlesztése érdekében a gyártási folyamatok digitalizálásával az IPAR 4.0 elvárásainak megfelelően. Tovább fejlesztette a digitalizált gyártósorba kapcsolás lehetőségét a teljes gyártási folyamathoz kapcsolódó alkatrész- és termelési adatok átláthatóvá tételével és valós idejű adatgyűjtési funkciók fejlesztésével.

A PIAC DIKTÁL
A Prosystem Print Kft. főtevékenysége csomagoló- és nyomdaipari gépek és azok alkatrészeinek értékesítése, valamint a berendezések szervizelése. „A tavalyi évi forgalmunk jól alakult, nem panaszkodunk, számos ügyfelünk nyert hazai, ­illetve uniós pályázatot, mely segített a fejlesztési és beruházási kedv fokozásában. Bízunk benne, hogy idén is fenntartható lesz ez a tendencia” – tudtuk meg Kaposvári Edinától, a Prosystem Print Kft. projekt­menedzse­ré­től.
A cég 25 éve van jelen a magyar piacon, a kezdetekben elsősorban a nyomdaipar számára kínáltak berendezéseket, főként kötészeti és nyomtatás témában. „Az elmúlt 6–8 évben az ajánlható géppalettánk jócskán bővült, számos európai szakkiállításon vettünk részt, ahol megtapasztaltuk, hogy a csomagolóipar, ezen belül is az újrahasznosítható csomagolóanyag gyártás egyre szélesebb teret nyer és az igények nőnek. Így ma már hullámkarton doboz gyártó gépek, papír és fólia csomagológépek, valamint pántoló berendezések is részesei a portfóliónknak. Az általunk képviselt gyártók termékei egytől egyik európai csúcsminőségű berendezések, amelyekhez itt Magyarországon mi biztosítjuk az alkatrészellátást és teljes körű szervizszolgáltatást” – mondta el a menedzser, aki az innovációjukat illetően hozzátette: „Elsősorban a hullámkarton doboz gyártó berendezéseinket szeretném most kiemelni, hiszen ez az a terület, amely az elmúlt években óriás fejlesztésen ment keresztül. Az általunk képviselt német KOLBUS és olasz PANOTEC gyártmányú gépek minden szegmens számára kínálnak megoldásokat, azonban mindegyik gép fókusza a „box on demand”, azaz igény szerinti hullámkarton dobozgyártást célozza meg. Itt elsősorban a gyors és automatikus átállást, a széles tartományban mozgó dobozméretet és típust kell kiemelni, mely tényezők olyan csomagolóanyagot hoznak létre, amellyel valóban akkora dobozok gyártása valósul meg, amelyre valóban igény van. Ennek köszönhetően nincs szükség töltőanyagra, nincs feleslegesen nagy méretű dobozgyártás, amelyekben az áruk mozognak és sérülnek, és nincs extra szállítási költség a feleslegesen nagy méret miatt.”
Kaposvári Edina úgy véli, hogy az igényeket mindig a ­piac diktálja. A trend a nagyszámú, de kis példányszámú munkák felé halad. Számos iparágban sok cég saját maga is gyárt saját felhasználásra dobozokat, ugyanakkor a dobozgyártók is folyamatosan találkoznak a nagyon különböző méretű és típusú, valamint az egyre több kis- és közepes példányszámú hullámkarton doboz igénnyel. A munkaerőhiány miatt a gépek automatizáltsága szintén egy fontos elvárás. „Az általunk kínált berendezések között megtalálhatók félautomata és automata megoldások is. A gépek az európai irányelvek szerint készülnek, energiafelhasználásuk takarékos. Fontos igény még a helyi szerviz és alkatrészellátás biztosítása. Vannak ­gépeink, amelyekhez a gyártó távszervizt is biztosít” – emelte ki a termék­előnyöket a menedzser. A projektmenedzser szerint ma komplex és moduláris megoldásokat keresnek az ügyfelek, fontos egy berendezés később is bővíthető lehetősége. „A KOLBUS a hullámkarton doboz gyártó gépei esetében a cég többféle új fejlesztésű berakási modult, flexó vagy digitális nyomtató lehetőséget és automatikus ragasztó modult kínál az akár már meglévő dobozkészítő géphez” – tájékoztatott.
A projektmendzser elmondta, hogy szinte minden általuk képviselt gyártó fordít erőforrásokat a fejlesztésekre. A német Hugo Beck például olyan csomagológépet kínál, amely igény szerint fóliába, vagy papírba csomagol. A gépet az egyik csomagolóanyagról a másikra könnyedén át lehet állítani, ráadásul a papírcsomagoló anyagot képes cérnával is elvarrni. Ez a megoldás jelenleg egyedi a világon. „Visszatérve a KOLBUS-hoz, ők a keményfalú luxusdoboz gyártás számára is ajánlanak valóban csúcsminőségű innovációkkal teli megoldásokat, amelyek már Magyarországon is működnek. És hogy a jövőben mi várható még? Hát biztosan lesznek még meglepetések, hiszen a csomagolóipar kifogyhatatlan igényekkel bombázza a gépgyártókat is” – fogalmazott.

 

(TERMÉKMIX magazin – 2022. márciusi szám)

AKTUÁLIS LAPSZÁM ITT ELÉRHETŐ: