Balogh Levente, üzletember és befektető: Vállalkozónak születni kell

Balogh Levente, üzletember és befektető: Vállalkozónak születni kell

Balogh Levente a Szentkirályi ásványvízzel anno kategóriát teremtett, ők tanították meg, szoktatták rá a magyar embereket az ásványvíz fogyasztásának fontosságára. A vizek ura pedig azóta sem tért le erről az útról, nem fordított hátat a víznek, hiszen új kozmetikai termékeinek is a Szentkirályi ásványvíz az alapanyaga. A tanítás iránti elköteleződése is változatlan, gondoljunk akárcsak a Cápák között műsorra, a tanácsadó irodájára, a fiatalok karitatív tanítására vagy éppen a Facebook kommentelők felvilágosítására.

» Hosszú út vezetett az ásványvíztől a Vízangyal ­kozmetikai termékcsalád megvalósításáig?
Már régóta játszottam a gondolattal, amúgy pedig egyszer egy promóció keretein belül már kijöttem egy kézkrémmel és egy testápolóval, amit aztán be is listázhattam egy-két helyre, és zárójelben mondom, nagyon jól is ment. Az még Szentkirályi márkanév alatt futott és azért kellett abba­hagyni, mert megvette egy külföldi cég a bérgyártómat és bezárta. Nem olyan egyszerű Szentkirályi ásványvízből kozmetikumot készíteni, mint sokan gondolják, mert azt itt helyben kell gyártani. Az ásványvizet nem lehet elszállítani távoli európai országokba és ott legyártatni, fontos, hogy Szentkirálytól nem messze legyen valahol a bérgyártónk.

» Mit tud adni egy Szentkirályi vízből készült krém?
A Szentkirályi ásványvíznek most is fantasztikus sikere van, folyamatosan igazolja a minőségét, a tisztaságát, és ugye tudjuk, hogyha megisszuk a napi három liter vizet olyan vízből, ami a legjobb az ember szervezetének, akkor az a bőrünkre is jótékony hatással van. Én ugye a Szentkirályit ismerem, ezért én erről tudom azt mondani, hogy ez olyan. Itt az összecsatolás, utána már egyszerű volt kitalálni, hogy ne csak belsőleg vigyük be a vizet, hanem használjuk fel külsőleg is, hiszen nagyon fontos a kozmetikai termékek gyártásánál is, hogy kristálytiszta vízből készüljön az a termék, amit utána a bőrünkre, arcunkra kenünk. Ez az egyedülálló üzenete, amit senki más nem tud kommunikálni. Termálvizekből készülnek ugyan krémek, de természetes ásványvízből azt hiszem Európában csak egy, de az sem számottevő.

» Mik a visszajelzések a Vízangyal termékekkel kapcsolatban?
Nagyon jók a visszajelzések, nagy sikereket érünk el vele, és egyre több hálózatba listázódunk be. Megnyitottuk az első beauty and health centerünket itt a BudaParton, ­aminek egy fantasztikus üzenete van: a professzionális vonallal is elindulok. Most nemrég szerepelt a Cápák közöttben Dr. Pallagi Edina szegedi gyógyszerész hölgy, akinek azért szálltam be a vállalkozásába, hogy a Vízangyal Professional termékeket már együtt csinálhassuk. A kozmetikai szalon egy pilot üzlet lesz, 15 szalont tervezek nyitni a megyeszékhelyeken és Dubaiban is, ahol már zajlanak a szalon építkezései. Ezeknek a szépségszalonoknak is a vízzel való keze­lés, a vízzel ápolás lesz a fő üzenetük. A Vízangyal arca, sztárja a beauty szalonok lesznek, amik a minőséget fogják kommunikálni, valamint erősíteni a retailben kapható termékeket.

» Várható, hogy mostanában bővül a Vízangyal szortimentje?
Most jöttünk ki a három arckrémmel, egy hónap múlva pedig bemutatkozik a Vízangyalka sorozatunk is, amit babák­nak fejlesztettünk ki. Egy babafürdetővel indulunk, de komplett család lesz majd. Sokan azt hiszik, hogy sok babatermék van a piacon, de nem. Igazán babáknak szóló ultraszenzitív termék, ami elérhető áron is kapható, nem nagyon van. Nagyon fontos, hogy szenzitívnek kell lennie a baba termékeknek, nem véletlenül fejlesztettem ezeket én is öt évig, és teszteljük már fél éve.

» Önt mindenki a Szentkirályi ásványvízzel azonosítja. Meg tud ez még változni?
Egy külön brandként szeretnék működni és már működöm is. Most már úgy kommunikálom magam, mint üzlet­ember és befektető. Egyrészt ugye a Cápák között műsor miatt is, és az új brandjeim okán sem sajátíthat ki magának a Szentkirályi. Az igaz, hogy a Szentkirályival együtt lettünk sikeresek, de azt a pozitívumot, amit ott létrehoztam, át akarom ültetni minden olyan területre, ahol elindulok. Végül is a Szentkirályi egy bizonyíték arra, hogy amit csinálok, az nem olyan rossz.

» A minőség nem luxus – ez a filozófiája még mindig megállja a helyét?
A mai világban én úgy gondolom, hogyha valamit nem a legjobb minőségben vagy a legjobb tudásunk szerint gyártunk vagy szolgáltatunk, akkor hozzá sem szabad fognunk. Ma már a kiváló minőség nem luxustermék, úgyhogy luxusárat sem szabad érte kérni. Az, hogy valami a legjobb minőségű, teljesen természetes kell (kellene) legyen.
Ehhez a gondolatsorhoz kapcsolódik az Éléskamra sorozat, amiből elkezdtük készíteni a Levente éléskamráját. Itt minőségi élelmiszereket, gyártókat és termelőket fogunk felkutatni. Egy fontos kritérium lesz azonban velük szemben az is, hogy nem szabad fölárazniuk úgy a terméket, hogy ne tudjon hozzájutni a fogyasztók szélesebb köre.
Én ma azt gondolom, hogy az élelmiszeriparban és vegyiparban ­10–20 százalék az árrés elvárás, amit tartani kell, és akkor elérhetjük azt, hogy kiváló minőséget elérhető áron tudjunk a fogyasztó elé tenni.

» Meséljen kicsit többet erről a projektről!
A social médiában indulunk el vele, és van már 30–40 ilyen vállalkozó, aki potenciálisan be tud kerülni ide. Ez arról fog szólni, hogy például a paprika kapcsán lemegyünk Szegedre, megnézzük a betakarítását, feldolgozását, csomagolását és a retailbe való eljutását. Kamerával végigkövetjük és egy ­filmet készítünk belőle, ami a youtube csatornán lesz látható. Utána pedig egy évben kétszer ellenőrzöm a gyártásközi minőséget, és persze az árréselvárásnak is stimmelnie kell, mert ehhez adom a nevem, a végén pedig az ajánlásaim közé is felkerül.
Egy ilyen projekt lesz a Homoky Dorka, amikor majd lemegyünk egy szüretre Tállyára és megnézzük, hogy csinálják az aszút vagy a fehérborokat, vagy a saját birtokomon van egy székely család, akinek száz méhcsaládja van, és én még olyan finom mézet életemben nem ettem, mint amit ők készítenek, csupán azért, mert ők nem „varázsolnak” a mézzel. Megnézzük majd, ahogy a méhek dolgoznak, ahogy a méhészek pörgetik, majd üvegbe rakják a mézet. Minden dokumentálva, a végén pedig ajánlva lesz.

» Esetleg piacteret is ad ezeknek a termékeknek?
A Lenoa kávézóláncom üzletei közül főleg azokban, amik utcai nyitásúak lesznek, az üzlethelyiség egyik része egy nagyon komoly, minőségi delikátüzlet lesz. Azoknak a termékeknek, amik az éléskamrában fognak bemutatkozni, ez egy piactere lesz. De bízom benne, hogy a magyar élelmiszer- kiskereskedelem is nyitott lesz ennek az új termékkörnek a népszerűsítésére.

» Szükségét látja ma Magyarországon a minőségi élelmiszerek népszerűsítésének?
Képeken mutatják, látjuk, hogy milyen szép a hús, de ne felejtsük el, hogy az sem mindegy, milyen marhából, milyen sertésből készül egy-egy hústermék!
A magyar emberek is megérdemlik azt a minőséget, amit a nyugat-európaiak fogyasztanak. Ha ott bemegyünk egy sarki közértbe, biztosak lehetünk benne, hogy top minőségű élelmiszert kapunk, és ehhez joga van a magyar embereknek is.
Magyarországon az elmúlt 20–30 évben a piacépítés és a profit számított, na meg persze a túlélés! Mindenesetre az üzlet elnyomta a minőséget.
Persze lehet, hogy egy fecske nem csinál ­nyarat, de én most egy elég erős fecskének érzem magam, úgyhogy megpróbálom. Lehet, hogy ezt tíz évvel ezelőtt nem tettem volna meg, viszont a Cápák között műsor most lehetővé ­teszi, hogy ország-világ előtt kommunikáljam azt az üzenetet, amit képviselek.

» Ha már a Cápák között műsort említette…
A RTL Klubnak nagyon köszönöm a lehetőséget, mert nekem 53 évesen már nagyon fontos a társadalmi szerepvállalás, hogy azt, amit egész életemben felépítettem és létrehoztam, és amit a magyar embereknek köszönhetek, visszaadjam. Sokszor kérdezik, mi a célom a jövőre. Még két-három projektem van, amit beindítok, de utána rá fogom bízni ­valakire. A hosszú távú célom az, hogy tanítsak. Elindult hivatalosan is a tanácsadói irodám, ma is három konzultációm lesz, emellett pedig középiskolás, főiskolás és egyetemista diákoknak karitatív módon tartok előadásokat.

» Mennyire innovatívak a magyar fiatalok?
Szerintem az nagyon jó hír, hogy a fiatalok, akik a műsorba érkeznek, a tanulmányaikból merítenek ötletet. Nagyon fontosnak tartom, hogy mindenki azt tanulja, amivel foglalkozni akar. Persze előfordulhat, hogy valaki nem azt tanulta, amit csinál és mégis sikeres benne, de nekem hosszú távon azért az a véleményem, hogy szakmailag az a megalapozott, hogyha azzal foglalkozunk, amit tanultunk. Az idősebb generáció tagjai között már sokkal több az álmodozó.

» Ha a pályája kezdetén tartana, jelentkezne ebbe a műsorba?
Abszolút! Édesanyám is nézi a műsort és épp mondta múltkor a kollégámnak, hogy már gyerekkoromban sem bírtak velem, annyi ötletem volt. Én ezeket az édesapámmal beszéltem meg, de ha nem lett volna rá lehetőség, egy ilyen műsor biztos sokat hozzá tudott volna tenni a vállalkozásomhoz, már csak marketing szempontból is.

» Mi kell most a sikerhez?
Szerintem vállalkozónak születni kell. Aki nem örökli ezt a gént, nem tudja ezt csinálni, mert egy hihetetlen térlátásra van szükség. Nem baj, hogy ez nincs meg mindenkiben, csak akkor van probléma, ha valaki önmagával szemben nem szigorú, és tovább erőlteti a dolgot, mert akkor egy sikertelen, boldogtalan ember lesz belőle. Lehet, hogy ő menedzser típus, tehát az adott szinten egy feladatra tud összpontosítani, azt tökéletesen végrehajtja. Ezt már egy húszéves embernek látnia kell.
De egyik típusú ember sem több a másiknál, én például nem vagyok alkalmas menedzsernek, hogy egy feladat végrehajtására koncentráljak, mert én térlátó vagyok, mindig fölnézek a papírból és mire egy oldalt elolvasok, eltelik egy hét, ami azért van, mert nagyon sok egy oldalt olvasok el közben.

» Az utolsó Cápák között műsorban azt mondta, hogy harminckét éve építi a márkát és most már kezd belefáradni… Ez így van?
Igen, abszolút. Én azt mondom, hogy kétféle vállalkozó létezik: a pénzcsináló és az alkotó. Én alkotó vagyok. Nem azt nézem, hogy lesz-e nyereségem, vagy sem. Voltak olyan termékeim, amiket nem azért hagytam abba, mert nem volt rajta profit, hanem mert nem volt olyan sikeres, mint amit én elvártam tőle. Az alkotás utáni vágy hajt most is, és úgy érzem, hogy ez az utolsó két-három projekt kielégíti a hátra­lévő időre az alkotói igényemet.

» Sokszor támadják a közösségi médiában a pet palackok miatt. Mindig veszi a fáradtságot a válaszra?
Igen és tízből nyolcszor sikerül is elmagyaráznom a kommentelőnek, hogy miről van szó, hogy a világon 7–8 milliárd embert kell egészségesen etetni és itatni, amihez csomagolóanyagra van szükség. A megoldás csupán annyi, hogy nem dobjuk el a pet palackot. Sajnos nagyon sokan tévhitben élnek, hiszen a pet palackok esetében nem a kibocsájtót kell támadni, hanem a szemetelőt. Nyugat-Európa több országában, Amerikában megoldották már ezt a problémát, betétdíjas a palack, ­senki nem dobja el, hiszen hatalmas biznisz összegyűjteni. Ott nem téma a pet palack, csupán az, ami az elmaradott országokból úszik át hozzájuk.
A másik tisztázni való dolog az, amikor azt mondják, hogy micsoda probléma, hogy úszik a tengereken a műanyag szemét. Én azt mondom, hogy micsoda szerencse, ha már bele­dobták. Mert szemetelnek olyanokat is a tengerbe, amik nem úsznak, így sosem tudjuk kivenni onnan. Ilyenek az alumínium palackok, üvegek, akkumulátorok, háztartási eszközök és sorolhatnám, úgyhogy kérdés, hogy mi a környezet­szennyezőbb, hiszen a pet palackokat össze lehet szedni.

» Önök kezdenek valamit a pet palackokkal?
Saját projektem keretében a Batz manufaktúrával együttműködve azon dolgozunk, hogy cipőfelsőrészt készítsünk a pet palackokból, egy bútorgyártóval pedig visszagyűjtött pet palackból készítünk bútort.

» Jelen gazdasági helyzetben milyen kilátásai vannak a hazai élelmiszeriparnak?
Nekem az a véleményem, hogy aki igazi márkát épített, az túl tudja ezt élni. A Szentkirályi ásványvíz sikere töretlen, a Szentkirályi Magyarországnak most is nagyon jók a számai. Ez annak köszönhető, hogy amikor válság van, mindig az élelmiszer kiskereskedelem nő, mégpedig azért, mert amikor jó a gazdasági helyzet, akkor mindenki autót és ­házat vesz, építkezik és nem foglalkozik annyira az élelmiszerrel.
Amikor azonban behúzzák ezt a féket, és az ember nem tudja kiélni a vásárlás utáni vágyát az ingóságban, akkor több pénz jut a minőségi élelmiszerek fogyasztására. Emlékszem, a 2007-es válságnál is 15%-ot nőttünk, és meg lehet nézni ma is a hipermarketek parkolóit, alig férnek be az autók.

 (foto: RTL Klub Magyarország)

 

(TERMÉKMIX – 2022. márciusi szám)

AKTUÁLIS LAPSZÁM ELÉRHETŐ ITT: