Vitathatatlanul nehéz év áll mögöttünk, hiszen a Covid mellett olyan gazdasági tényezők nehezítették az FMCG ágazatok életét, amik derült égből villámcsapásként érkeztek az év második felében, és nem volt olyan ágazata a szektornak,
ahol nem okoztak volna nehézségeket. Az élelmiszergyártók azonban kitartottak, és az idei évben megújult erővel indulnak csatába. Csatába, mert ha képletesen is, de meg kell harcolniuk az üzleti partnereikkel, hogy érvényesíteni tudják
a megemelkedett termelési költségekből adódó áremeléseket a termelés fenntarthatóságának biztosításához.
Ha 2021 nehéz év volt, akkor 2022 lesz a legnehezebb
Vörös Attila, a Felelős Élelmiszergyártók Szövetségének ügyvezetője szerint 2021 egyértelműen nehéz év volt, hiszen továbbra is a koronavírus járvány közvetlen és közvetett hatásait érezhettük az élelmiszer-feldolgozó ágazatban.
„Az alapanyagok, csomagolóanyagok elérhetőségének biztosítása, a beszerzési láncok fenntartása folyamatos feladatot adott a vállalkozásoknak. Ezen felül az év második felétől látható volt, hogy gyors egymásutánban jelent meg nem is egy, hanem több új nehézség is a gyártók számára. Így például szinte minden mezőgazdasági alapanyag ára elkezdett meredeken emelkedni, és ezzel párhuzamosan az áruszállítási költségek is elindultak felfelé, amit nem csak az üzemanyagárak emelkedése okozott. Minden bizonnyal egy ilyen tényező volt a szállítmányozásban is a humán erőforrások területe: 2021-ben talán még nehezebb volt jó munkaerőt találni, illetve a meglévőt megtartani. A jól képzett, rutinos munkavállalók megtartása érdekében minden szektorban jelentős béremelés zajlott már 2021 során is. De hogy ne csak panaszkodjunk, fontos azt is megjegyezni, hogy az ágazat számára rendkívül fontos fejlesztési források nyíltak meg 2021 során a Vidékfejlesztési Programban. Az élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztésére kiírt pályázat ismereteink alapján rendkívül sikeres, majdnem kétszeres volt a túljelentkezés a pályázható összeg tekintetében. Ez a közeljövőben jó lehetőség a hazai gyártóknak ahhoz, hogy felzárkózzanak a modernebb technológiákat használó versenytársaikhoz” – tájékoztatott az igazgató.
Vörös Attila szerint, ha 2021 nehéz év volt, akkor 2022 lesz a legnehezebb. Az általános áremelkedések, különösen az energiaárak, munkabérek, alapanyagok már egész évben éreztetni fogják hatásukat.
„Több gyártó számára is létkérdéssé válhat, hogy a megnövekedett költségeit hogyan tudja majd az átadási áraiban érvényesíteni. Az ilyen fajta túlélés mellett hosszabb távon pedig arra lesz érdemes figyelni, hogy milyen hatékonysági fejlesztéseket tudnak majd a gyártók a saját termelési rendszerükben kidolgozni és megvalósítani. Az energiahatékonyság, a modernizált, automatizált termelési rendszerek jelentős előnyt hozhatnak majd a modernizációs lépéseket sikerrel meglépő gyártóknak” – javasolta Vörös Attila, majd hozzátette: „Az alkalmazott csomagolások fejlesztése több irányból is előtérbe fog kerülni: a globális fogyasztói trendek begyűrűzése, a körforgásos gazdaság felé történő elmozdulás, a jogszabályi keretek, valamint az élelmiszerveszteségek csökkentése mind-mind abba az irányba mutat, hogy a csomagolások terén komoly előrelépésekre lesz szükség. Itt akár komoly versenyelőnyre is szert lehet majd tenni, vagy le is lehet maradni a versenytársaktól.”
Az ügyvezető igazgató arra is figyelmeztet, hogy 2022-ben muszáj lesz komolyan foglalkozni a fenntarthatósággal. Az uniós jogalkotás és a közös agrárpolitika is mozdul egy fenntarthatóbb, ún. „zöldebb” irányba.
„Azt látnunk kell, hogy az uniós politikák ilyen változása tudatos válasz globális környezetünk változására, a Párizsi Megállapodásban vállalt globális célok megvalósítása érdekében. Kritikus fontosságú lesz a lehetőséget meglátni ezekben a változásokban. A lehető legtöbbet kell kihoznunk a következő években születő új szabályozásból és a fogyasztói igények változására folyamatosan és rugalmasan reagálnunk kell. Meg kell vizsgálni az ágazat jelenlegi helyzetét és jövőbe tekintően meg kell alkotni azt a stratégiát, amellyel egy környezeti és gazdasági szempontból is fenntartható magyar élelmiszeripar tud kibontakozni” – sorolta a feladatokat az ügyvezető igazgató.
Komoly áremelésre van szükség
Bár még nincsenek meg az ágazati kibocsátások zárószámai, de dr. Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács elnök-igazgatója úgy gondolja, hogy figyelembe véve a madárinfluenza november közepétől történő megjelenését és károkozását, a tavalyi év élőállat felvásárlási mennyiségei a 2020-as évhez hasonlóan alakultak.
Bármely ágazat esetében ugyanakkor elmondható, hogy a termelési és feldolgozási költségek óriási mértékben emelkedtek, így a termék-előállítás költségei a tavalyi esztendőhöz képest 30%, vagy akár azt meghaladó mértékben is nőttek. Január hónapban a takarmánykeverékek átlagára 50%-kal magasabb, mint egy éve, a gáz ára ötszöröse a tavalyinak, a villamosenergia ára pedig háromszorosa, s akkor még nem beszéltünk az élőmunka többletköltségéről. Ez egyben azt is jelenti, hogy a baromfiágazat termékeinek (hús, tojás) átadási árainál komoly emelésre van szükség a termelés fenntarthatóságának biztosításához.
Dr. Csorbai Attila szerint az idei év legnagyobb kihívása a drasztikusan emelkedő költségek felvásárlási árakban, majd az átadói árakban való elismertetése lesz, ami részben a legfontosabb, részben pedig a legnehezebb feladata lesz az ágazatnak, az abban dolgozó vállalkozásoknak.

„Emellett nem szabad megfeledkezni a hatékonyságot javító fejlesztésekről, beruházásokról, melyekhez állami támogatás is igényelhető (ÁTK pályázatok, élelmiszeripari beruházások, stb.), vagy a járványvédelmet fejlesztő intézkedésekről sem, melyek adott esetben a termelésbiztonságot javíthatják. Az EU szintjén is számos kihívással fogunk találkozni az idei évben, melyek elsősorban az állatjóléti, környezetvédelmi és a forgalmazási jogszabályokon keresztül „keseríthetik” meg a termékpálya életét” – tájékoztatott az igazgató, aki reméli, hogy részben az EU szintű szakmai szervezetek (AVEC, EEPTA, COPA) valamint a hazai Agrárium köztestülete (NAK) és szakmai szervezetei (BTT) együttműködésének eredményeként racionális(abb), a gyakorlat és a termelés szempontjából is elfogadható döntések születnek.
A jövőt illetően Dr. Csorbai Attila úgy véli, hogy az ágazat képes és alkalmas túlélni a többszörösen nehéz időszakokat, s ez elsősorban annak köszönhető, hogy a termékei iránt valós fogyasztói keresletnövekedés van. Ugyanakkor valószínűsíthető, hogy a nehéz időszaknak lesznek vesztesei is, s vélhetőleg az ágazati koncentráció tovább nő.
Félő, hogy egyre többen számolják fel a tehenészetüket
Visszatekintve a tavalyi esztendőre, Harcz Zoltán, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója úgy véli, ha csak a termelést, illetve az értékesítési árakat nézzük, akkor alapvetően nem lett volna rossz évük.
„Az AKI adatai szerint a tejfelvásárlás 4,2%-kal alakult magasabban, mint egy éve. A tavalyi eredmény közel 10%-kal magasabb, mint az előző öt év átlaga. A nyerstej tavalyi éves átlagára (113,14 Ft/kg) 7,5%-kal magasabb, mint az előző évi, és 20,5%-kal mint az azt megelőző 5 év átlaga. Az AKI adatai szerint a hazai feldolgozók hazai folyadéktej értékesítése 4%-kal csökkent, a trappista esetében a változás +11%-os, a tejföl és túró esetében pedig 5% illetve 2% az éves csökkenés. A trappista sajt esetében 3 év alatt 48%-ot (!) nőtt a feldolgozói értékesítésünk” – tájékoztatott az igazgató, de hozzáteszi: „A fenti adatokhoz hozzátartozik az is, hogy 2020 év rekord adatokat hozott a covid miatti készletfelhalmozó vásárlások miatt.”
A feldolgozói átadói árak emelkedtek, így pl. 1,5% zst. UHT tej 3,4, a trappista sajt 2,8, a túró 3,9, a tejföl pedig 2,3%-ot. A KSH adatai szerint 2021 januárja és decembere között 16%-ot emelkedett a 2,8%-os UHT tej, 14%-ot a trappista sajt, 20%-ot a 20%-os tejföl és 13%-ot a 12%-os tejföl fogyasztó ára.
Harcz Zoltán azonban figyelmeztet, hogy az éremnek van egy másik oldala is, hiszen az elmúlt másfél évben rendkívüli mértékben emelkedett az energiahordozók ára és a logisztikai költségek. Soha nem látott magasságokba tört a csomagolóanyag, az alkatrész, a takarmányozás ára, de jelentős, a törvény által előírt mértéknél gyakran nagyobb mértékű munkabér emelést is végre kellett hajtani a munkaerő megtartásának érdekében, hogy legyen, aki a tejtermelő gazdaságokban dolgozzon, vagy éppen sajtot készítsen a magyar lakosság számára. A hazai tejágazatban a késztermékek árában a közelmúltban megvalósult – a tavalyi éves átlagos inflációt nem meghaladó mértékű – fogyasztói áremelkedést az elmúlt 18 hónapban bekövetkezett drasztikus önköltség-növekedés indokolta.

Harcz Zoltán úgy véli, az önköltség-növekedés okozta problémák lesznek továbbra is a legsúlyosabb dilemmák. „Az ágazat felgyorsult tejtermelői és feldolgozói fejlesztéseit meg kell védenünk, azon kell dolgozni, hogy viszonylag kevesen legyenek azok, akik – a gazdasági környezet változása okán – visszamondják nyertes beruházási pályázataikat. Az ilyen problémák elkerülése céljából rövidesen lehetőség nyílik többlettámogatás igénybevételére a VP keretében támogatott beruházásra irányuló támogatási kérelmeknél, az építésre irányuló projektelemekkel kapcsolatban felmerülő költségnövekményre. A helyzet azonban olyan súlyos, hogy egyre több kisebb/közepes tejtermelő vállalkozásnál döntenek/döntöttek arról, hogy tehenészetüket csökkentik vagy felszámolják, amely rövid- és középtávon előrevetíti az állatállomány és a tejtermelés csökkenését” – mondta.
Az Agrárminisztérium várhatóan idén is jelentős forrásokkal segíti a tejágazatot, így például az állattartó telepi és feldolgozó beruházási programokkal, illetve azzal is, hogy a tejtermelők továbbra is hozzájutnak az átmeneti nemzeti tejtámogatáshoz, a termeléshez kötött tejhasznú tehén támogatáshoz. A közelmúltban az Agrárminisztérium jelentősen megemelte az állatjóléti támogatás összegét is.
„Ugyanakkor az elmúlt másfél évben, a tejtermelés és a feldolgozás során felmerülő költségek szinte minden elemét érintő ilyen gyors és kíméletlen emelkedésére eddig még nem volt példa, ami az állattenyésztéssel, illetve tejfeldolgozással foglalkozó gazdaságok és az ipar működését is megnehezíti. A tényleges költségnövekedéseket pedig előbb-utóbb érvényesíteni kell egy piacgazdaságban. A piacon a kereslet-kínálat elveinek érvényesülése a magyar kis-, közepes- és nagyvállalatoknak és az egész tejágazatnak alapvető érdeke” – foglalta össze az igazgató.
Több évtizede nem volt érezhető ilyen bizonytalanság
Dr. Apáti Ferenc, a FruitVeB elnöke szerint a zöldség-gyümölcs ágazat két legégetőbb kérdése 2021-ben is a káros időjárási hatások és a munkaerőhiány maradtak.
„Mindezek mellett voltak más gondjaink is: A munkaerőhiány és a munkabérek évi 10–15%-os emelkedése már nem újkeletű, de ebben az évben is nehezítette a termelési, betakarítási munkákat. Ritkán tapasztalt, extrém mértékben emelkedett azonban a műtrágyák és a növényvédő szerek ára: a műtrágyák esetében 60 és 100% közötti áremelkedést tapasztaltunk, míg sok növényvédő szer esetében akár 20–50% közötti drágulást lehetett érzékelni, ami szokatlan az évi 4–10%-os, „szokásos” áremelkedésekhez képest. Még nagyobb nehézséget jelent az építőanyagok drasztikus, 100–200%-os áremelkedése, ami jelentősen drágítja a beruházásokat. A 2021. év nyarán extrém növekedésnek indult az elektromos energia és a gáz ára, a 300–400%-os növekedés komoly nehézséget jelent, elsősorban a folyamatos klímatizálást alkalmazó gombatermesztőknek, a hajtatókertészeknek, a feldolgozóiparnak és a hűtőtárolást végző logisztikai egységeknek” – vetett számot az elnök.
Dr. Apáti Ferenc elmondta, hogy a zöldség-gyümölcs fogyasztás az utóbbi tíz évben enyhe, de folyamatos növekedést mutatott. Ez a növekedés az elmúlt két évben – részben a COVID-járvány, részben az időjárási káresemények miatti kínálathiány okozta magas árak miatt – megtorpant, egyes zöldségek, gyümölcsök fogyasztása pedig egyenesen visszaesett.
Az elnök szerint nem kérdés, hogy a fentiekben felsorolt input tényezők nagyon jelentősen emelték a termelés költségeit 2021-ben, ágazatonként nagyon változó, de összességében 15–25% közötti mértékben, ami a teljes költség szintjén egy nagyon jelentős érték. Véleménye szerint nagy kihívást fog jelenteni, hogy 2022-ben ennél is nagyobb mértékű, további költségnövekedésre lehet számítani.
„Ilyen mértékű és ilyen hirtelen bekövetkező költségemelkedésre régen volt példa. A piaci pedig csak részben hajlandó áremelés formájában lenyelni és „átvállalni” a költségnövekedést. Ezt nem feltétlenül vagy nem csak a kicsik fogják megsínyleni, hanem a nem kellően tőkeerős, és/vagy nem kellően hatékonyan termelő vállalkozások is” – vélekedett Dr. Apáti Ferenc, aki a jelen helyzet gazdasági kilátásait így foglalta össze: „Egyértelműen kijelenthető, hogy az elmúlt 20–30 év közül egyik évet sem terhelte akkora gazdálkodási bizonytalanság, mint a 2022. évet. Ebben az évben sok ágazati szereplő a túlélésért fog küzdeni, nem a fejlesztés lesz a célkeresztben, vagyis 2022 vélhetően nem az ágazati fejlődésről lesz majd emlékezetes.”
Az italcsomagolások visszaváltási rendszerének bevezetése az idei legnagyobb feladat
Bikfalvi Istvánné, a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség titkára az ágazat tavalyi eredményeit illetően elmondta, hogy a járvány enyhülésével, a vendéglátóhelyek újranyitásával és a rendezvények újra tartásával mind a három termékkategória – ásványvizek, gyümölcslevek, üdítőitalok – forgalma kategóriánként különböző, 6–10%-os mértékben, fokozatosan növekedni kezdett. De a forgalom a lassú növekedés ellenére az év végére sem érte el a járvány előtti szintet: az ásványvizek eladott mennyisége mintegy 7%-kal, az ízesített vizek, szénsavas üdítőitalok és gyümölcslevek forgalma pedig átlagosan 3%-kal csökkent.
„Termékeink összetételére, minőségére egyértelműen a cukor-/kalóriacsökkentés volt a jellemző. Korábbi vállalásainknak megfelelően a meglévő receptúrák átalakításával, illetve új termékek bevezetésével tovább csökkentettük termékeink cukortartalmát, növeltük a csökkentett kalóriatartalmú és kalóriamentes italok arányát az összes eladáson belül. A fogyasztók egyre nagyobb mértékben fogyasztják ezeket a termékeket” – árulta el a titkár asszony.
Bikfalvi Istvánné reményei szerint idén tovább növekszik az ágazat termékeinek forgalma, és eléri a járvány előtti szintet.
„Az előző évek gyakorlatának megfelelően a kalóriacsökkentésre fókuszálunk, ennek megfelelően alakítjuk a termékfejlesztéseinket és folytatjuk a beruházásokat. Új gyártósorokat helyezünk üzembe, folyamatos az áttérés a gyártási és logisztikai folyamatok automatizálására, és kiemelt figyelmet kapnak a fenntarthatósággal/környezetvédelemmel összefüggő innovációk (csomagolóanyagok csökkentése, klímavédelmi beruházások)” – ismertette az idei terveket, majd a nehézségeket illetően ő is az alapanyagok, csomagolóanyagok, az energiaárak, szállítási költségek drasztikus növekedését, az inflációt követő bérek kigazdálkodását és a képzett munkaerő megtalálását nevezte meg, azonban legfontosabb és egyben legnehezebb feladatuknak a környezetvédelmi tervek megvalósítását tartja a szövetség, hiszen 2021-ben megkezdődött a kormány 2020-ban meghirdetett klíma- és természetvédelmi akciótervének jogszabályi megvalósítása. Elfogadták az egyes egyszer használatos műanyagok – szívószálak, műanyag italtartó poharak – forgalmának tilalmáról szóló kormányrendeletet, illetve megkezdték az italcsomagolások visszaváltási rendszerének kidolgozását. Szövetségünk már korábban elfogadott egy fenntarthatósági vállalási rendszert az italcsomagolások minél nagyobb arányú visszagyűjtésére, illetve az újrahasznosított műanyag alapanyagok mennyiségének a növelésére. 2021. évben pedig az italgyártók és a kereskedelem iparági szövetségei egy összefogás keretében kidolgozták a hazai visszaváltási rendszer megvalósításának lehetséges módozatait és kereteit. A stratégiai koncepció a nemzetközi jó gyakorlat és a hazai piaci adottságok figyelembevételével készült. 2022. év legfontosabb kihívása ennek a koncepciónak az elfogadtatása a döntéshozókkal, és jogszabályi megvalósítása lesz” – tudtuk meg Bikfalvi Istvánnétól.
Normál kerékvágásban, innovációkat tervezve
A Magyar Édességgyártók Szövetsége tájékoztatása szerint 2021-ben az édességpiac, bár számos kihívással küzdött, fokozatosan visszatért a pandémiás időszak előtti normál kerékvágásba. A kereskedők visszajelzései alapján a karácsonyi időszak pedig kifejezetten sikeresnek volt mondható, hiszen a mikulás és szaloncukor termékek tavaly sem hiányoztak a fogyasztók kosarából.
Sánta Sándor elmondta, hogy a magyar édességgyártók intenzív újításokat terveznek. A fenntarthatóság növeléséhez korszerűsítik az üzemek hűtését-fűtését, napelemes megoldásokat telepítenek, csökkentik a csomagolásban felhasznált anyagok mennyiségét, miközben az újrahasznosíthatóság is cél, a termelési folyamataikban mérséklik a vízhasználatot, és népszerűsítik a mértéktartó fogyasztást. Gyártástechnológiájukat is folyamatosan fejlesztik és automatizálják, hogy a fogyasztói igények és a piaci körülmények változásaira gyorsan és rugalmasan reagáljanak, miközben kínálatukat teljes kiőrlésű, bio, organikus, cukormentes, fehérjével dúsított, magas kakaótartalmú termékekkel szélesítik.

Az édességiparnak számos kihívást kell megválaszolnia a szerteágazó, egymással akár ellentétesen ható fogyasztói igényektől kezdve a világjárvány gazdasági következményein át a klímaváltozásig.
„Az alapanyagok megtermelése egyre nehezebb, az édességgyártásban kritikus fontosságú termények, a kakaó, a kávé, a növényi olajok megállíthatatlanul drágulnak, de a költségeket rohamosan növeli a munkaerő és a csomagolóanyagok hiánya, a szállítási kapacitások csökkenése, az egészségvédelmi intézkedések fenntartása is. Bízunk abban, hogy a piac forgalma értékben feltétlenül növekedni fog” – vélekedett az elnök.
Túl kell élni 2022-t
A konzerv-és hűtőipari ágazat a teljes élelmiszer-feldolgozó ipar kb. 8%-át képviseli értékben, 200 Mrd Forintot meghaladó árbevétellel. „A tavalyi év rendkívül összetett módon volt egy nehéz év, sok előre nem tervezhető, váratlan hatás ért minket. A „Covid-hatás” mellett az egyik kulcs-termékünk, a zöldborsó, már évek óta apadó vetésterülete jelentett egyre nagyobb gondot a kapacitás megfelelő mértékű kihasználása kérdésében, és ezt még tetézte a rendkívül hideg tavasz után egy azonnal berobbant, forró, hőhullámos nyári időszak, ami ennek a fontos terméknek a betakarítását oly mértékben befolyásolta, hogy a tervezetthez képest legalább 25–30% kiesést szenvedtünk el. Harmadrészt, már egész 2021-ben, de különösen a közepétől, nagy mértékben, és váratlanul minden költség-eleme a gyártásunknak megnövekedett. Amikor azt mondom, hogy váratlanul, akkor arra gondolok, hogy semmilyen gazdasági jelenség, világpiaci folyamat nem sugallta előre ezen költségek ilyen látványos emelkedését” – foglalta össze a tavalyi év történéseit Sebesta Péter, a Konzerv- és Hűtőipari Szövetség elnöke, aki kevésbé optimistán tekint a jövőbe: „Idén a legnagyobb feladat túlélni lesz. Hiszen a tavalyi rendkívül jelentős költségváltozások mellé érkezett egy újabb január elsejével: 20%-os minimálbér emelés, ami a mi ágazatainkban hasonló mértékű, de legalább 10%-ot meghaladó bérfejlesztést generál” – fogalmazott.
Sebesta Péter szerint a legfontosabb feladat megértetni és elfogadtatni a termékpálya szereplőivel, hogy mindannyiunk hosszú távú érdeke elsősorban olyan kultúrákat termelni a kiváló magyar földeken, amelyek jelentős hozzáadott érték teremtése mellett feldolgozásra kerülnek, és nem egyszerű alapanyagként kerülnek a piacra. Itt azt is gondoljuk – különös tekintettel arra a kormányzati gondolatra, mely szerint az élelmiszer-gazdaság kiemelt stratégiai ágazat – hogy ebben szerepe kell, hogy legyen a mindenkori agrárkormányzatnak is, akitől azt remélnénk, hogy olyan ösztönzőket, támogatásokat épít a rendszerbe, ami egyértelművé teszi a termelőnek, hogy nem a legegyszerűbb alapanyag-termelés a cél, hanem olyan növények termesztése, amelyek önmagukban egy fejlettebb, összetettebb technológia szintet igényelnek, és amelyekre hosszú távon is ráépülhet egy korszerű feldolgozóipar.
„Úgy gondoljuk, hogy egyáltalán nem mindegy gazdaságunk jövője, a GDP hosszútávon is biztosítható növekedése szempontjából, ha az egyik legnagyobb értékünkről, a termőföldjeinkről, egy hektárról lehozott termék árbevétele egy egység, és így kerül betakarítás után a piacra, vagy az feldolgozásra kerül és a tényleges árbevétel, amit generál – amellett, hogy eltart egy feldolgozó ágazatot – három-négyszerese az alapterméknek. Visszatérve az idei évre, a kihívás abban áll, hogy ezt a költségnövekedést miként tudjuk elfogadtatni a piaci szereplőkkel, hiszen ez nagyon jelentős mértékű áremelkedést kívánna meg az eredményes működés fenntartása érdekében” – világított rá az összefüggésekre Sebesta Péter.
Egy egyensúlyhelyzetnek kell kialakulnia az uniós piacon
Éder Tamás, a Hússzövetség elnöke úgy véli, hogy egy rendkívül szélsőséges éven van túl a húságazat, hiszen a sertéspiacon az éven belül olyan mértékű hullámzás volt, mint amit korábban hosszú, több éves periódusokban is ritkán láttak.
„Év elején néhány hónap alatt a legfontosabb alapanyag, az élősertés ára közel 30%-kal emelkedett, majd ezt követően szép lassan, gyakorlatilag az év végéig egy fokozatos élősertés-ár csökkenés volt tapasztalható. Ezzel párhuzamosan, mint minden más ágazatban, a legfontosabb önköltségi tényezők drasztikusan emelkedtek. Összességében tehát annak ellenére, hogy a második félévben a meghatározó alapanyagár, az élő sertés ára csökkent, az ágazat nagy általánosságban egy költségnövekedéssel nézett szembe, amit nem tudott továbbítani a kereskedelmi partnerei felé. Ez elsősorban azért történt így, mert az Európai Unió sertés- és sertéshús piacán egy időszakos és nagyon erőteljes túlkínálati helyzet alakult ki” – foglalta össze a tavalyi év történéseit az elnök.

Ennek a túlkínálati helyzetnek az okait vizsgálva Éder Tamás elmondta, hogy az elmúlt 2–3 évben az Európai Unióból nagy mennyiséget vásárló Kína 2021 második félévében érdemben elkezdte csökkenteni a vásárlásait, így azon országok tenyésztői – illetve húsipara – akik az elmúlt években ráálltak a kínai exportra és rá is fejlesztettek arra, hirtelen azzal találták szembe magukat, hogy kicsúszott alóluk a kereslet. Ez a keresletcsökkenés pedig regionális túlkínálatot keletkeztetett Európában. Nyilván nem használt az egész éves forgalomnak a Covid helyzet sem, hogy a turizmus még mindig nem állt helyre, hogy bizonyos országokban időszakosan leállt a Horeca szektor, vagy éppen a közétkeztetés.
„Összességében az európai belső kereslet szinten maradni sem tudott, nemhogy kompenzálni tudta volna az export kiesését. Ebből fakadóan egy túlkínálatos szituáció alakult ki, ami a költségek árban történő érvényesítését lehetetlenné tette a szereplők számára. Így 2021 egy nagyon hullámzó, rengeteg alkalmazkodási döntésre terepet adó év volt. Valószínűleg egy olyan folyamat első éve, amikor is az európai sertéságazatnak, így a ráépülő húságazatnak néminemű gazdasági teljesítménycsökkenése indul el. A 2022-es év véleményem szerint egy új egyensúlyi helyzet kialakulását fogja előbb-utóbb meghozni. Egyre több országból jön jelzés a sertésállomány érdemi csökkentésével kapcsolatban. Vagyis a kínálat hozzá fog igazodni ehhez a kissé csökkent kereslethez. Nem kell itt azért óriási dolgokra gondolni, de látni kell azt, hogyha 1–2%-kal csökken az Európai Unió sertéshús kibocsátása, az egy magyarországnyi kibocsátást jelent. Úgyhogy azért itt nagy számok vannak” – magyarázta Éder Tamás.
De hogy ne lássuk olyan sötéten a helyzetet, az elnök úr rávilágított arra, hogyha szigorúan a naturális mutatókat nézzük, akkor a magyar húságazat mind a vágás szintjén, mind a készítmény előállítás szintjén jelentősen növekedni tudott. Persze ehhez zárójelben hozzá kell tenni, hogy 2020 egy nagyon pandémiás év volt, tehát a bázishatás mindenféleképp érződik ezen, de összességében azt lehet mondani, hogy a termelés volumen indexe az ágazatnak az egészen biztos, hogy pozitív. Az eredményesség viszont valószínűleg már nem lesz ilyen örvendetes, de erre vonatkozóan ma még nincsenek adatok.
A február elsején bevezetett árstopot illetően Éder Tamás csak annyit mondott, hogy „Olyan intézkedés lépett életbe, amihez hasonlóra nem került sor hosszú évek óta. Sok minden fog függni a termékpálya szereplőinek lépéseitől, és mi abban reménykedünk, hogy a közöttük néha egyébként is problémás bizalmi kapcsolatokat nem fogja tovább nehezíteni ez három hónap, ami előttünk áll. Bízunk abban, hogy az intézkedésnek érdemi negatív hatása nem lesz az ágazatra.”
Az európai túltermelés problémát jelent
A tojáságazatot is ugyanúgy sújtja a takarmány-, az energia-, a gázárak, a munkabérek drasztikus emelkedései, mint a többi ágazatot. Olyan mértékben növekedtek az önköltségek, hogy a termelők a piaci árban azt nem tudják érvényesíteni, aminek elsődleges oka, hogy az Európai Unióban túltermelés van a tojáságazatban.
„Ha megnézzük a piaci árakat, akkor azt tapasztaljuk, hogy nagy áremelkedés nem következett be: a 2020. évi árakhoz képest alig emelkedtek a 2021. évi tojásárak, holott minden egyéb élelmiszernél drasztikus áremelkedés következett be. Lehet, hogy ez annak köszönhető, hogy a kiskereskedelem a haszna egy részét áldozta fel ezért, de az is tény, hogy a termelők önköltségének növekedése következtében az átvételi árnak a jellemző 24–26 forintról jóval 30 forint fölé kellett volna emelkednie. A KSH adatait elnézve érdekes volt számomra, hogy évről évre nő a termelés és a fogyasztás, miközben az önellátottsági szintünk nem változik. Maradtunk a 80–85 százalékon. Ezt azonban jó iránynak tartom, mivel nagy az uniós piaci nyomás a hazai termelőkön is. Keveset exportálunk a környező országokba, míg a 15 százalékos import mennyiségből a legtöbb Lengyelországból érkezik. Az import legnagyobb hátránya, hogy a túltermelésből és az exportból visszamaradt terméket hozzák ide, azért, hogy mindegy milyen áron, de eladják. Ennek pedig az a következménye, hogy ennek az ára jelentősen alacsonyabb a normál árnál” – magyarázta dr. Molnár Györgyi, a Tojásszövetség mezőgazdasági titkára.
Magyarországon jelenleg 446 tojástermelő telep működik, 54–55 százalékuk ketreces, 38–39 százalékuk alternatív, 6,1 százalék szabad tartásos, és 0,4 százalékuk bio tartástechnológiával.
„A nem ketreces tartást választók jóval alacsonyabb tyúkférőhellyel, és jóval kisebb üzemmérettel rendelkeznek, ami a költség-jövedelem adatokban vissza is köszön. Az automatizáció leginkább a ketreces tartásnál figyelhető meg, a digitalizációra azonban még kevesebb példa akad. A kisebb üzemek eladósodottsági szintje magas, ami azt vetíti előre, hogy nehezebb piaci környezetben akár tömegével mehetnek csődbe ezek az üzemek” – tudtuk meg dr. Molnár Györgyitől.
Az egy főre jutó éves tojásfogyasztás jelenleg 243 darab. Az utóbbi 6–7 évben folyamatosan emelkedik az elfogyasztott tojás mennyisége, 2018-ban 238 tojásnál tartottunk. 1989-ben, a csúcsévben még jóval 300 fölött járt ez az adat, pontosan 389 darab volt fejenként.
„A statisztikákból jól látható, hogy a három évtized alatt a hazai fogyasztás egyharmada eltűnt, amit azóta sem sikerült visszaszerezni” – ismertette a titkár asszony, majd összefoglalva a tavalyi évet elmondta, hogy „termelés szempontjából nehéz évet tudhatunk magunk mögött, kevesebb volt a telepítés, és a jövedelmezőség sem az elvárt szinten teljesült, de bizakodunk benne, hogy a 2022-es év eredményesebb lesz!”
„Optimisták vagyunk!”
A KOZMOS két iparágat képvisel: a kozmetikai és a háztartás-vegyipart. Murányi István, a Magyar Kozmetikai és Háztartás-vegyipari Szövetség főtitkára elmondta, hogy az elmúlt pár év külön-külön érintette a két ágazatot, de a tavalyi évet egyértelműen a normalizálódás jellemezte. A háztartás-vegyipar, különösen a fertőtlenítéssel és tisztítással kapcsolatos termékkörben stabilizálódott és magasabb szinten zárt, mint a járvány előtti években. A kozmetikai iparban pedig azok a szegmensek, amik a járványügyi korlátozások miatt korábban visszaestek, most újra növekedésnek indultak.

„Miután mi alapvetően műszaki és jogi kérdésekkel foglalkozunk, az idei évünket egyértelműen a Green Deal kapcsán beindult intenzív európai jogalkotások fogják lekötni, de ezalatt több fontos magyar jogszabály vagy rendszer kidolgozása (pl. csomagolási hulladékok és visszagyűjtések, stb.) is folyamatban van. Ez az átlagnál is több elfoglaltságot jelent, ráadásul választási évben is vagyunk” – tájékoztatott Murányi István, aki a jövő évet illetően elmondta, hogy jelen pillanatban a fellendülés két faktortól függ: a járványügyi hatásoktól, amik várhatóan ebben az évben talán kevésbé lesznek szorítóak, mint korábban. Másrészt a járvány indirekt kihatásai (pl. infláció, stb.) miatt kérdőjeles, hogy a fogyasztói fizetőképes kereslet hogyan változik.
„De optimisták vagyunk, mert a korábbi válságoknál láttuk, hogy ez a két szakma hosszútávon különösebb döccenők nélkül vette az akadályt. Várhatóan most is ez lesz, ráadásul a korábbi élet fokozatos visszatérése miatti életérzés is segíthet” – fogalmazott a főtitkár.
(TERMÉKMIX magazin – 2022. februári szám)
















