Még inkább elmosódnak a nassolás és az étkezés közötti határok.
A PepsiCo két leányvállalata, a Frito-Lay és a Quaker közzétette ötödik éves jelentését az amerikai snack-fogyasztásról. Ez azokat a nassolási trendeket mutatja be, amelyek 2024-ben fogják befolyásolni a fogyasztási szokásokat az Egyesült Államokban – írja az ESM.
Ebből az derült ki, hogy a nassolás és az étkezés közötti határok még inkább elmosódnak a következő évben, különösen az időhiányos szülők és a fiatalabb generációk körében. Denise Lefebvre, a PepsiCo Foods kutatás-fejlesztésért felelős vezető alelnöke közölte, hogy az adatok azt is megerősítik, hogy a fogyasztók szenvedélyesen ragaszkodnak étkezési preferenciáikhoz.
A felmérés alapján az alábbi három legfontosabb élelmiszer- és snackingtrend lesz meghatározó az Egyesült Államokban 2024-ben.
Az időhiány dilemmája
A kutatás szerint az átlag amerikaiaknak naponta 52 percük van az ételek elkészítésére, elfogyasztására és élvezetére, de a fogyasztók egyharmada kevesebb mint 30 perc alatt készíti el és fogyasztja el az ételeket. Emiatt egyre több fogyasztó építi be a nassolnivalókat az étkezésekbe: 35%-kal több, mint az előző években. A fogyasztók több mint fele pedig hetente legalább egyszer a főzést nem igénylő vacsorák összetevőjeként használja a nassolnivalókat.
Sőt, 2024-ben az amerikaiak búcsút mondanak majd a pácolással, aprítással vagy sütéssel töltött óráknak is, mivel egyre népszerűbbek lesznek a kis erőfeszítést igénylő ételek és a snack termékek.
A szakértő nassolás
Az Index azt is állítja, hogy egyre több fogyasztó igyekszik majd többféle élelmiszert kombinálni. A fogyasztók mintegy 80%-a ugyanis úgy véli, hogy ez is egy művészeti forma, míg kétharmaduk (65%) különc snack-kombinációkat hoz létre a nassolási repertoár részeként.
Az ezredfordulósok 83%-a és a Z-generáció 82%-a teszi leginkább magáévá ezt a gondolkodásmódot. Mintegy 55%-uk állítja, hogy a nassolásukat az otthonukban már rendelkezésre álló termékek határozzák meg, míg 32%-uk a közösségi médiára támaszkodik, hogy újabb ötletekre bukkanjon.
Az ízek mindenek felett
A felmérés szerint a fehérje, az energia és az íz azok a legfontosabb tulajdonságok, amelyeket az amerikai fogyasztók a nassolnivalóktól elvárnak, és több mint a vásárlók fele (55%) a fehérjét nevezte meg a rágcsák legfontosabb táplálkozási tulajdonságaként.
Emellett a fogyasztók 60%-a azt várja a nassolnivalóktól, hogy energiát adjanak, de közel háromnegyedük (74%) nem hajlandó lemondani az ízélményről.
















