Élelmiszereket adományoz országszerte a kereskedelmi csoport
Csaknem 90 tonnányi alapélelmiszereket tartalmazó adományt nyújt a Coop Segély Alapítvány és a CO-OP Hungary Zrt. az állami gondozásban nevelkedő 8268 különleges ellátást igénylő gyermekeknek. A járványhelyzet a szociális ellátórendszert is új feladatok elé állította, ezek ellátását igyekszik segíteni az összesen 25 millió forint értékű adomány, amelyből a Coop Segély kamionja Budapesten és Pest megyében 1487 gyermek részére juttatott el.
Különleges helyzetben folytatja a Coop Segély Alapítvány és a CO-OP Hungary Zrt. 2011-ben megkezdett támogatási programját. Az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve idén ötödik alkalommal indult el a Coop Segély kamionja, amely ismét az állami gondozásban nevelkedő különleges ellátást igénylő, ezúttal összesen 8268 gyermeknek juttat el országszerte 25 millió forint értékű, 87 tonnányi Coop sajátmárkás alapélelmiszerekből álló adományt.
A Coop tudatában van annak, hogy a koronavírus-járvány jelentős pluszterhet ró azokra a szociális intézményekre, amelyek a gyerekek ellátásáról nap mint nap gondoskodnak. A támogatással így a társaság egyben tiszteletét szeretné kifejezni azoknak az ápolóknak, nevelőknek és minden segítőjüknek, akik ezekben az intézményekben áldozatos munkát végeznek a különleges odafigyelést igénylő, nehéz időszakban is. A Coop sajátmárkás alapélelmiszereiből összeállított adománycsomaggal a Coop Segély Alapítvány a gyermekek étkeztetéséhez járul hozzá, segítve azt, hogy az így felszabaduló forrásokat az intézmények más, fontos célokra tudják fordítani. „Mi élelmiszerkereskedelemmel foglalkozunk, ezért adunk élelmiszert, de jól tudjuk, hogy a gyermekek ellátása biztosított az intézményekben” – jelentette ki Tóth Géza, a CO-OP Hungary Zrt. vezérigazgatója.
A Coop Segély kamionja az ország mind a 19 megyéjébe kiszállítja az adományt, a programsorozat a Budapest/Pest megyei régiót lefedő sajtónyilvános eseménnyel indult. Budapestre 827 főnek csaknem 9 tonna súlyú, Pest megyébe 660 főnek közel 7 tonna súlyú élelmiszeradomány érkezett, ami összesen 16 tonnát és 1487 fő gyermeket jelent.
" A felmerülő logisztikai és szervezési költségeket ismét a CO-OP Hungary Zrt. vállalta, az adományt ezúttal is tulajdonosaink, régiós vezetőink személyesen adják át minden megyében. A veszélyhelyzet miatt, a gyermekek biztonsága érdekében, ezúttal szakítanunk kell azzal a számunkra kedves hagyománnyal, hogy az átadást az otthonokban élők kis műsora színesíti, és a vezetők a meghívott vendégekkel együtt néhány órát eltölthettek az intézményekben. Az átadásokon ugyanakkor ismét igyekszünk felhívni a közvélemény figyelmét is az itt dolgozók lelkiismeretes munkájára, az összefogás szükségességére, egyben példát szeretnénk mutatni más társaságok számára a segítségnyújtásra” – mondta Tóth Géza.
„Az eredményeink arra köteleznek minket, hogy társadalmi igényeket is kiszolgáljunk, a mostanihoz hasonló, egész országot érintő járványhelyzet idején is” - hangsúlyozta Dr. Zs. Szőke Zoltán. Az ÁFEOSZ-COOP Szövetség elnöke hozzátette: „Az ország 1500 településén 2300 üzlettel jelenlevő Coop üzletlánc tagvállalatai a működési területük közösségének felelős tagjaként a koronavírus-járvány kezdete óta igyekeznek segítséget nyújtani a mostani helyzetben segítségre szorulóknak. Pénz- és élelmiszer adománnyal segítettek kórházakat, a nehéz helyzetbe kerülteket támogató civil szervezeteknek élelmiszert, tisztítószereket juttattak el, az egri kutyamenhelyet pedig 3,6 tonna száraz kutyaeledellel segítette az egyik cég. A legtöbb településen a mai napig biztosítják a helyi önkormányzatoknak és önkénteseiknek a könnyített bevásárlás lehetőségét, amellyel a rászorulók ellátását segítik.”
Önhibájukon kívüli okokból összesen 23 ezer gyermek és felnőtt van állami gondozásban, akiknek ellátása közös felelősségünk – fogalmazott Dr. Simon Attila István. Az EMMI szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára kiemelte, hogy a most átadott adomány többet jelent a puszta számoknál, jelentős eszmei értéke van, hiszen a gondoskodásról tanúskodik. A pandémiás helyzet kapcsán Dr. Simon Attila István köszönetet mondott az állami ellátásban részesülők korlátozás ideje alatt tanúsított fegyelmezettségéért, illetve az ellátásban résztvevő munkatársak, pedagógusok erejükön felül végzett munkájáért.
Dr. Tarnai Richárd, a Pest Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott szerint egy társadalmi program akkor igazán sikeres, ha jó célt szolgál, a támogatás személyesen érkezik, és teljes mértékben hasznosul. A Coop Segély Alapítvány programja ilyen – fűzte hozzá.
Tíz év adományozás
A Coop Segély Alapítvány az üzletlánc egyik országos társadalmi kezdeményezése. A szervezetet a 2010-es nagy árvíz és a vörösiszap-katasztrófa idején hozták létre a bajbajutottak támogatására, amely azóta is élelmiszersegéllyel, konkrét adományokkal igyekszik az önhibájukon kívül bajba jutottak életét megkönnyíteni. Az alapítvány kuratóriumának elnöke a kezdetektől Kemény Dénes, akivel a Coop 1996 óta, a férfi vízilabda válogatott támogatójaként működik együtt. Az elismert szakember az üzletlánc vezetőihez hasonlóan elkötelezett a rászorulók, különösen a gyermekek támogatása mellett. Éppen ezért a szervezet megalakulását követő évben, 2011-ben egy országos támogatáspolitikáról döntött a kuratórium, amelynek fókuszában az állami gondozásban nevelkedő különleges ellátást igénylő gyermekek állnak.
Az elmúlt tíz év eredményeként ez idáig több mint 130 millió forint fordított az alapítvány segítségnyújtásra, ebből 75 millió forint a korábbi évek során a különleges ellátást igénylő gyermekek étkeztetésnek támogatására, valamint több mint 55 millió forint értékű vásárlási utalvány és élelmiszer segélycsomag a legnagyobb katasztrófák idején, pl. az árvíz és a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak.
2013 óta a COOP dolgozóin túl bárkinek lehetősége nyílik, hogy adója egy százalékát felajánlja a szervezetnek.