Januárban a fogyasztói árak átlagosan 2,3 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

Az áfa csökkentése változó mértékben jelent meg az árakban, a baromfihúsnál a nagyobb része, a tojásnál csak kisebb része, a madárinfluenza hatása miatt. A vendéglátásban nem volt árcsökkenés.

forint

1,4 százalékkal emelkedett az élelmiszerek ára tavaly januárhoz képest, ezen belül:

15,3 százalékkal emelkedett a cukor ára

9,6-al a sertéshús

4,6-al a sajt

3,5 százalékkal az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, gyümölcs)

A baromfihús ára 16,4, 
a tojásé 5,0 százalékkal csökkent.

6,9 százalékkal - a legnagyobb mértékben - drágultak a gyógyszerek, járműüzemanyagok, illetve lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos, valamint a kulturális cikkek.

15,2 százalékkal kellett többet fizetni a járműüzemanyagokért.

0,8 százalékkal drágultak a szeszes italok.

4,3 százalékkal a dohányáruk

A szolgáltatások pedig 1,4, a ruházkodási cikkek 1,0 százalékkal drágultak.

Tavaly decemberhez viszonyítva - vagyis egy hónap alatt
A fogyasztói árak átlagosan 0,4 százalékkal nőttek.

Az élelmiszerek 0,6 százalékkal drágultak, ezen belül

az idényáras élelmiszerek 6,6,
a sajt 2,2,
a sertéshús 1,6,
a kenyér pedig 1,5 százalékkal.