Kiderült, mi vár a magyar gazdaságra 2023-ban.
Az idei éve eleje még nehezebb lesz, de a gazdasági feltételek folyamatosan javulnak, és a recessziót is elkerülhetjük azon szakemberek szerint, akik részt vettek a Portfolio Csoport gazdasági kerekasztal-beszélgetésében a 41. AGROmashEXPO Nemzetközi Mezőgazdasági és Mezőgép Kiállításon. A beszélgetésről az Agrárszektor számolt be.
Tardos Gergely, az OTP Bank vezető elemzője szerint stagnálhat 2023-ban éves átlagban a gazdaság Magyarországon, az első három negyedév még biztosan mínuszos lesz, de a negyedik negyedévben már pozitív tartományba kerülhet a gazdasági növekedés itthon. Úgy fogalmazott, hogy a növekedés fő hajtóereje az energia ára, így azzal, hogy most lejöttünk a csúcsról, a következő fűtési szezon terhei is valószínűleg sokkal kisebbek lesznek. Véleménye szerint Magyarország elkerülheti a recessziót, és idén 1 százalékos gazdasági növekedés várható. Megjegyezte, bíznak benne, hogy 2023-ban a forint árfolyamnál 380-400-as szint várható, de hangsúlyozta, jelenleg olyan eszközben kell tartani a pénzt, ami a jegybanki irányadó kamatszintet tudja biztosítani, és kicsi az esélye annak, hogy az euró jobb most erre, mint a forint.
Madár István, a Portfolio vezető elemzője azt mondta, hogy ha az energiaárak azon a szinten maradtak volna, ahol 2022 augusztus végén és szeptember elején voltak, akkor Magyarország egy menedzselhetetlen válságba ment volna bele. Úgy fogalmazott, hogy most inkább egy kényelmetlen évben vagyunk, ahol a feltételek folyamatosan javulni fognak, a kamatot és az inflációt tekintve egyaránt, de 2023 eleje biztosan "nyögvenyelős" lesz. Szerinte „az az őrült volatilitás”, amit tavaly megéltünk, nem lesz már idén.
Ő arra számít, hogy a forint árfolyam inkább 400 forint körül fog stabilizálódni, ha a kormányzat és a jegybank látványosan elkezd majd együttműködni. Közölte, hogy a külföldi befektetők is elkezdtek újra érdeklődni Magyarország iránt, hiszen észlelik ők is, hogy a költségvetésünk az egyensúlyi irányba mozog ismét.
Megjegyezte, hogy az inflációt az árstop sem tartja kordában itthon, elkerülhetetlen annak a kivezetése, mert olyan torzulásokat okoz a rendszerben, amelyek előbb-utóbb fenntarthatatlanná válnak.















