Le a kupakkal! – Edukációs kampánnyal a környezettudatosságért
A Nielsen kiskereskedelmi indexe* alapján a Magyarvíz Kft. 14,5 százalékos (literben mért mennyiségi) megoszlásával megelőzte hazai versenytársait, így a teljes tavalyi évre vonatkozóan elnyerte a piacvezető** címet, a márkák között pedig a Mizse éves szinten a második helyet foglalta el. A magyar ásványvízpiac a piackutató elemzése szerint 2018-ban (az értékesített darabszámok tekintetében) 4,5 százalékkal nőtt az előző évhez képest; ugyanekkor a Magyarvíz ennek több mint dupláját, közel 10 százalékos növekedést ért el, a darabszintű eladások terén.
A cég ásványvízforgalmazóként, a Mizse pedig ismert hazai márkaként, a környezettudatosság érdekében elsőként helyezett el „zöld üzeneteket” a palackok címkéin, fenntarthatósági projektje keretében. A következő lépés pedig egy olyan környezettanulmány elkészítése, ami alapján további intézkedéseket tesznek a még zöldebb működés céljából.
A Nielsen piackutató kiskereskedelmi felmérése* értelmében a hazai ásványvízpiac az eladott palackadatok szerint 2018-ban 4,5 százalékkal (765,3 millió darabra) nőtt, míg a Magyarvíz Kft. 103,4 millió darab értékesítésével 9,8 százalékos növekedést ért el 2017-hez képest. Ezt a piaci érték feletti eredményt elsősorban a Primavera 13,6 és a zászlóshajó Mizse palackok 10,9 százalékos eladásnövekedései adták. Tavaly a literben számolt, átlagos ásványvízpiac-növekedés 3,3 százalék volt, míg a társaság ennek háromszorosát érte el – ebből a Mizse 11,4, a Primavera pedig 14,8 százalékot bővült – 2017-hez mérten.
A Magyarvíz Kft. saját adatai [amelyben a piackutatóhoz képest többek között a kis- és nagykereskedelemben forgalmazott mennyiségi számaik is szerepelnek] kimutatták, hogy 2018-ban 249,2 millió palackot értékesítettek – és ebből csak a Mizse 115,2 millió darabot tett ki. Ez összesen 13,6 százalékkal volt több, mint a megelőző évben. A márkák között a Mizse – eladott darabszámának 14 százalékos növekedése révén is – ezüstérmes lett a hazai ásványvízpiacon. (További főbb brandjeik közül a Primavera 20, a Zafír 8 százalékot nőtt.) A Magyarvíz Kft. 2018 év végére összesen 8,878 milliárd forint nettó árbevételt könyvelt el, ami a terveiknek megfelelően 21 százalék volt, mint az előző év során.
„A tavalyi évünk rendkívül jól zárult: az ásványvízpiacon első lett a Magyarvíz, amit literben vizsgálva az ásványvíz szövetség*** is kimutatott. Úgy vélem, hosszú évek elkötelezett és kitartó munkájának köszönhetően válhattunk piacvezetővé, amelyre eddig pusztán egy-egy hónapban vagy negyedévben lehettünk büszkék. Mindemellett a kapacitásbővítések, a folyamatos innováció, valamint a szakmai és fogyasztói elismerésekben gazdag termékeink hozták meg ezt a sikert számunkra” – mondta Balog Zoltán kereskedelmi igazgató. Majd a saját palackeladási adataikat említve hozzátette: vezető pozíciójukat az idei első két hónapban is megerősítették, mely szerint januárban 14, februárban pedig várakozáson felül, 17 százalékkal teljesítették túl az előző év azonos időszakában elért értékesítésüket.
„A környezetkímélés, a fenntarthatóság egy hosszú távú, belső és külső munka, és mi ebbe a sokrétű, átfogó feladatba vágtunk bele az idei évtől. A környezettudatosság mára valóban a hétköznapjaink részévé vált, s mivel mi is „természetes terméket” állítunk elő, így ez a téma még fontosabb számunkra vállalatként és magánemberként egyaránt. A Mizse márka a családok vize is, így részünkről még nagyobb odafigyelést igényel, illetve az edukáció is kiemelt szerepet kap a márkánál” – emelte ki a kereskedelmi igazgató. A Magyarvíz Kft. a kampány részeként egyértelmű és praktikus tanácsokkal látja el a fogyasztókat, a honlapon, a facebookon, és Mizse palackokon. A cég meggyőződése, hogy a komoly környezeti problémák megoldásának kulcsa a tudatos hozzáállás, hiszen a szelektíven visszagyűjtött PET nem szemét, hanem alapanyag. Az öt „zöld üzenet” pedig: Le a kupakkal! Üresen dobd ki! Taposd laposra! Ne szemetelj, szelektálj! Hasznosítsd újra! (Bővebben: www.primaveraviz.hu/kornyezetvedelem)