Becsengettek! Ez nem csak azt jelenti, hogy a gyerekeknek vissza kell ülniük az iskolapadba, hanem rohanást, szervezést, nyüzsgést és az örök kérdést: „Mit csomagoljunk a gyereknek uzsonnára?” Kell az energia a tanévkezdéshez az egész családnak, hiszen újra belépünk a taposómalomba, amit fizikailag és szellemileg is bírnunk kell. A tudatos étrend segíthet a folyamatos energiaszint fenntartásában.
FŐ A VÁLTOZATOSSÁG!
A nyári szünet végeztével újraindul az iskolaév, és a szülők gyerekeknek tízórait és uzsonnát csomagolnak, amelyek legtöbbször párizsis, sonkás, felvágottas vagy szalámis szendvicsek. „Szállítói oldalról jól érezhetően megemelkedik a kereslet a szeletelt, kis kiszerelésű termékekre” – tudtuk meg Bukovenszki Beátától, a Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. belkereskedelmi vezetőjétől.
A cég számára fontos, hogy egészséges, magas hústartalmú, tartósítószer és hozzáadott ízfokozók nélküli termékeket fogyasszanak a vásárlóik, de ugyanilyen fontos, hogy ezeket jó étvággyal el is fogyasszák. „Ezeket a szempontokat vettük figyelembe, amikor elkezdtük a GALLIO új, prémium termékcsaládunk kifejlesztését, melyek között szerepel a 97%-os hústartalmú Pulykamellsonka négyféle ízben, illetve a magyar piacon egyedülálló, hagyományos érlelésű Pulykaszalámik szintén négyféle ízesítésben, valamint a Pulykabacon. A Prémium minőségű GALLIO termékeinket szeptemberben, országos médiakampánnyal vezetjük be a hazai piacon” – árulta el Bukovenszki Beáta.
A gyerekek mindig speciális preferenciák alapján választják ki a számukra vonzó ételeket. Ilyenek például, hogy világosabb színű legyen a sonka, és ne legyenek benne más színű mozaik darabok, valamint ne legyen zsíros. A szülők vásárlási döntéseiben pedig az egészséges összetevők és a magas hústartalom a fő választási szempont.
„A vásárlások zöme továbbra is az akciós és hirdetett termékekből fogy, ami jó indikátora annak, hogy a vásárlók árérzékenyek, de egyre tudatosabban vásárolnak, és végül a legjobb ár-érték arányú terméket választják. A mi tapasztalatunk a kis kiszerelések emelkedett fogyasztását mutatják, amiben közrejátszhat, hogy a gyerekek másnap már nem kérik ugyanazt a tízórait, keresik a változatosságot” – mondta el a vezető.
A GYEREKEK A HAGYOMÁNYOS ÍZEKET SZERETIK
Dékány Attila, a Deka Union ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az iskolakezdéssel jelentős növekedés látható az értékesítésben: „Cégünknél hagyományosan most indul az év legforgalmasabb időszaka. Szeptembertől decemberig folyamatosan növekednek az eladásaink.”
A Deka Union klasszikus felvágottat nem készít. Kolbász termékeik azonban igen kedveltek a fiatal korosztályban is, szívesen csomagolják a gyerekeknek. „Tapasztaljuk, hogy egyre keresettebbek lettek a gyermekeknek gyártott termékek, ez a magyar piacon és a nemzetközi tendenciákban is érvényesül. Ezeken belül is sokan keresik az allergénmentes és adalékanyagmentes termékeket. Ízvilágban az egyszerűbb ízek, hagyományos fűszerezés azok, amiket a gyerekek preferálnak, nem a különleges fűszerekre alapozó újdonságok” – tudtuk meg Dékány Attilától, majd az iskolakezdés tekintetében elmondta, hogy ilyenkor a minőség és a mentesség számít leginkább a vásárlóknak, a gyerekeknek szóló termékek esetében az ár csak harmadsorban. „Ha kizárólag a felvágottak piacát nézem, egész évre vetítve, akkor azonban egyértelműen az árat kell mondanom elsődleges döntő szempontnak, kiemelten árérzékeny ez a terület. Itt azok a legsikeresebb cégek, akik alacsonyabb áron állítják elő a termékeket.” – fűzte hozzá.
A Deka Union az iskolakezdésre nem készít új termékeket, új ízvilágot. „Nálunk a szeptember portfólióváltást is jelent. A grill termékek értékesítése befejeződik, az idei szezon kiemelten sikeres, több mint 100 tonna grillterméket tudtunk értékesíteni. A következő hónapokban megnő a sütnivaló, a debreceni, valamint a vékony kolbászok fogyasztása. A Lidl iskolakezdés környékén egyre több Hazánk kincsei akciót tervez be, amely azt mutatja, hogy a jellegzetes, hagyományos magyar termékek kereslete megnő” – árulta el az igazgató.
A Deka Union az iskolakezdésre social média kommunikációval készült, amivel a szülőket és a fiatalokat célozták meg. A fókuszban a termékeik adalék- és allergénmentessége, valamint kiváló minősége állt. Az év végére egy új honlappal is készülnek, ahol a vásárlóik egy modern környezetben, izgalmas történeteken keresztül ismerhetik meg a céget.
A Deka Union nem gyárt vegán termékeket, viszont Dékány Attila úgy látja, hogy akik elkezdtek ezzel foglalkozni, azoknak nagyon nőtt a forgalma.
„A vegán termékek egyre sikeresebbek. Érdekes azonban, hogy ez nem jelenti a húsból készült termékek visszaszorulását, itt a kereslet szintén nő, a két folyamat párhuzamosan zajlik egymás mellett” – foglalta össze a lényeget.
A BORJÚ PÁRIZSIBÓL 10 DKG NEM ELÉG
Kazai Zsolt, a Wiesbauer-Dunahús Kft. értékesítési vezetője elárulta, hogy miután a nyári szezonban jelentősen megnő a szárazáru/félszárazáru forgalma, esetükben a Wiesbauer Túra felvágotté, így nagyobb változást nem hoz számukra az őszi iskolakezdés.
„Ahol jelentősebb növekedést tapasztalunk, az a Borjú párizsink forgalma. Ez köszönhető a termék széleskörű ismertségének és egyedülálló ízvilágának, így a szülők előszeretettel vásárolják az iskolakezdéskor. Borjú párizsink zsírtartalma mindössze 12%-os, ezért hozzájárul az egészséges étrendhez. Emellett a Túra felvágottunk is a fiatalok kedvence. Mindegyik kiszerelésű Túra felvágottunk népszerű a vásárlók körében. A 80 g Túra felvágott, csakúgy mint a 100 g Túra mixünk és az idén bevezetett 180 grammos Túra tálunk, amely a mixben található Túra, sajtos Túra, paprikás Túra mellett zöldborsos Krakkói felvágottat is tartalmaz. Érdekes, hogy borjú párizsink pultos, 3 kg-os kiszerelése népszerűbb, mint a 100 g szeletelt kiszerelésé. Valószínűleg itt a vásárlók nem elégednek meg a 100 grammal, hanem ennél jóval többet vásárolnak” – tudtuk meg Kazai Zsolttól.
Minőség, egészséges összetevők és ár – ezek a legfontosabb szempontok a felvágottak választásakor, de az értékesítési vezető szerint fontos szerepet játszik a magas hústartalom, a minél kevesebb adalékanyag és nem annyira az ár szerepe a döntő vásárláskor.
„A vásárlók egyre tudatosabban vásárolnak. Inkább kevesebbet, de jó minőséget. Ennek az elvárásnak a Wiesbauer termékek pedig tökéletesen megfelelnek. Azt szoktam mondani, hogy a vásárlók nem ár-érzékenyek, hanem ár-érték arány érzékenyek. Ez persze szubjektív és egyedi döntések eredménye, de az elmúlt évek évről-évre történő kétszámjegyű forgalomnövekedése esetünkben alátámasztja ezt” – mondta Kazai Zsolt, aki a vegetáriánus termékek hazai térhódítását illetően elárulta, hogy „Nem igazán érezzük a növekvő igényt partnereink és a fogyasztók részéről ezekre a termékekre. Ha a németországi vagy osztrák példát vesszük, ott volt egy gyors felfutása a vegetáriánus-vega termékeknek, szép nagy polci megjelenéssel, ami szép lassan szűkül. Szerintem nem a húsevő fogyasztók fognak átszokni a vegeteriánus-vegán termékekre, hanem azok a fogyasztók próbálják ki a húsmentes termékeket, akiknek a vega, vegán életmód mellett hiányzik a hús íze.”
MINŐSÉGET JÓ ÁRON
A Tamási-Hús Kft.-nél, a Gierlinger specialitások (sonkák, tarják, karajok, stb.) forgalmazójánál a szeptember hónap jelentős növekedést mutat a felvágott termékkörében az elmúlt időszak adatai alapján. Kovács Péter, a Tamási-Hús Kft. kereskedelmi igazgatója szerint egyre tudatosabbak a vásárlók, és az allergén-információkat és összetevőket ellenőrzik egyre többen, de az ár-érték arány és a minőség számukra a legfontosabb szempont. Az iskolai szezon kezdetével egyre népszerűbbek a kitűnő szendvicsalapok, az alacsony töltősúlyú, 80–150 g-os kiszerelésű termékek.
HATALMAS UZSONNÁSDOBOZ KELLENE A SOK FINOMSÁGNAK
A FÁN GROUP Kft. hisz a változatos étrend fontosságában, melynek szerves része lehet a tejtermékek fogyasztása is. „Úgy véljük, hogy a szülő felelőssége, hogy a gyermeknek megfelelő étrendet alakítson ki, figyelembe véve a gyermek egyéni igényeit, illetve az esetleges ételintoleranciákat. Mi azon családok számára kínálunk alternatívát, akiknek az értrendjük része a különböző tejtermékek. Ők azok, akik a Lotti márkacsoportban biztosan megtalálják a kedvencüket kiváló minőségben és elérhető árakon” – tudtuk meg Kanizsai-Tóth Csabától, a Fán Group Kft. cégvezetőjétől.
A Lotti márkacsoport jelenleg több mint 110 termékkel van jelen a piacon. „Az idei évben új termékfejlesztést már nem tervezünk, a jelenlegi szortimentet erősítjük az iskolakezdés időszakában is. Az elmúlt években a Lotti márkacsoport teljes dizájnváltáson esett át. Ennek finomítása, piachoz igazítása az év hátralévő időszakában is zajlik majd. A Lotti termékeinket elkezdtük Magyar Termék, illetve Hazai Termék logókkal ellátni. Ez a folyamat az idei évben már tapasztalható a boltokban is a csomagolóanyagok kifutási idejétől függően. Az idei évben a Lotti túróink Érték és Minőség Nagydíjat nyertek, a Lotti tejfölök pedig már évek óta büszkén hirdetik magukon ezt a védjegyet” – árulta el a cégvezető, majd a forgalmi adatokat illetően hozzátette: „Továbbra is az látszik, hogy azon termékeink esetében, ahol vannak ízesített változatok is, ott a natúr termékek dominálnak, tehát a forgalom 50%-át teszik ki. A sajátmárkás termékeink közül a Lotti joghurtunk és a Lotti túró desszertjeink epres és barackos ízesítésekkel is kaphatóak, ezek jelenleg is a legkedveltebb ízeink.”
Egy elég komoly méretű uzsonnásdoboz kellene ahhoz, hogy beleférjen minden, amit a cég ajánl az iskolába indulóknak a termékei közül. A Lotti márkacsoport mára már nagyon széles szortimenttel kedvez a tejterméket kedvelő fogyasztóinak.
„Természetesen a gyerekekre is gondoltunk a termékválaszték kialakításánál. A joghurtokon, túródesszerteken és vaníliás krémtúrón kívül tejkrémszeletet is kínálunk fogyasztóink részére. Továbbá ne feledkezzünk meg a számunkra igazán kedves, mostanra retro terméknek számító Lotti kakaós roló termékünkről. A felsoroltak közül mértékkel mind beleilleszthetőek egy fejlődő szervezettel rendelkező gyermek étrendjébe” – fogalmazta meg Kanizsai-Tóth Csaba.
Több költés, stagnáló fogyasztás a feldolgozott húskészítmények piacán Több mint 354 milliárd forintot költöttünk 2020 júniusa és 2021 májusa között feldolgozott húskészítményekre, amely a legnagyobb forgalmú termékkategóriának számít a NielsenIQ kiskereskedelmi indexe alapján. Mindez 6%-os növekedést jelent az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képest. A bővülés azonban a mennyiségben már nem mutatkozott meg: az értékesített volumen 171 ezer tonnánál stagnált. |
CAMPING SAJTOK – MINDENKINEK, MINDEN ALKALOMRA
A gyermekek számára kiemelten fontos a tejtermékek fogyasztása. Mivel ők kevésbé keresik a karakteres ízeket, ezért számukra a könnyed, kellemes natúr és tejszínes Camping sajtokat ajánlja kínálatából az ERU Food Trading Ltd.
„Kommunikáció tekintetében a szülőket, anyukákat célozzuk meg elsősorban. Hiszen vásárláskor leginkább ők a döntéshozók. Sok gyerek érintett a laktózintoleranciában, számukra megfelelő a laktózmentes Camping termékcsalád. Itt is kellemes, natúr ízvilág a domináns. Lapka, tégelyes és tömlős változatban is elérhetőek ezen sajtjaink. A gyerekek étkezését lekövetve minden alkalomhoz van megfelelő Camping sajtunk, kezdve a lapkáinkkal a reggeli melegszendvicshez, a tízóraira vagy uzsonnára fogyasztott szendvicsen át (mely készülhet Camping tömlős, tégelyes, vagy lapka sajttal is), a meleg ebédhez vagy vacsorához, például krémleveshez, tésztaszószhoz, pizzához is használható tömlős sajtokig” – tudtuk meg Lengyel Andrástól, a cég ügyvezetőjétől, aki egy-két praktikus tanáccsal is szolgált az időhiánnyal küszködő szülőknek: „Ha nincs idő a reggeli rohanásban megkenni a szendvicset, akkor természetesen mentőötletnek be lehet tenni egy-két kiflit, kördobozos háromszög sajttal, némi zöldséggel. A gyerekek egészségesebb nasizásához a mártogatósként is alkalmas Camping tégelyes termékcsaládot javasoljuk, így a friss zöldséghasábok vagy a kétszersültek, falatkák is „jobban csúsznak”.
Az ügyvezető elmondta, hogy az ősz mindig az iskolakezdésről szól, így ez az időszak számukra is kiemelt figyelmet érdemel. Országos akcióval és online marketinggel támogatják ebben az időszakban a termékeiket.
DANONE KRÉMTÚRÓ – MICSODA TÍZÓRAI!
A tejtermékek az alapélelmiszerek körébe tartoznak minden életkorban. A fogyasztott tejtermék-kategóriák köre viszont változhat az életmód és életkor mentén. A fiatalok körében megnő az otthonon kívüli fogyasztás szerepe, így a Danone esetében például a tej- vagy joghurtitalok, vagy éppen a szeletes termékek is népszerűbbek.
„A véleményformálás és népszerűsítés természetesen soha nem hanyagolható el. A marketingkommunikációnk keretében elsősorban a márkaválasztást igyekszünk elősegíteni, vagy az újdonságra felhívni a figyelmet. A kommunikációnk minden területén – tehát nem csak a marketingben – igyekszünk a fogyasztók tudatos, egészséges választását is elősegíteni” – mondta el Szalainé Aszódi Júlia, a Danone commercial development managere.
Bár az elmúlt években folyamatosan nő a natúr ízesítésű termékek iránti érdeklődés, de a vásárlások mintegy kétharmadát még mindig az ízesített kategóriák teszik ki. „Azt el kell mondani, hogy a natúr termékek fogyasztása elsősorban a felnőtt fogyasztókra jellemző, illetve releváns még főzés terén is” – magyarázta a manager, aki az iskolakezdés kapcsán elmondta, hogy: „A kis kiszerelésű, uzsonnás dobozba pakolható egészséges tejtermékek iránti kereslet folyamatosan nő. Ezen a téren megfigyelhető az iskolakezdéskor jellemző szezonális keresletnövekedés. A vásárló szülők számára szempont a hűtés nélküli eltarthatóság, a könnyű fogyaszthatóság és természetesen a gyermekek preferenciái is. A mi választékunkból tipikusan ilyen termék az Actimel, a Danone krémtúró tasakos kiszerelése, de a kis kiszerelésű Alpro italok és desszertek is.”
A laktózérzékeny, vagy laktózt, illetve tejterméket egyéb okokból nem fogyasztók köre egy határozottan növekvő célcsoportot jelent a Danone számára, akiket jelenleg széles és ízletes növényi választékkal céloznak meg. „Ezek nem csak a laktózmentes, de a tejmentes és vegán étrendnek is megfelelnek. A növényi italokon és főzőkrémeken kívül, a szója-, mandula- és kókuszgurtok, desszertek és kávéitalok is megtalálhatók az Alpro termékek között. Ez a kategória folyamatosan és dinamikusan nő, az Alpro, mint piacvezető márka jelenleg is izgalmas innovációkkal készül” – árulta el Szalainé Aszódi Júlia.
ITT A SZELETES TERMÉKEK HÚZÓHÓNAPJA
A cukortartalom csökkentése szükséges, de nem mindenáron követendő trend, amely nem csak a cereáliák piacán figyelhető meg. A cukrok (szacharóz, glükóz, fruktóz stb.), mint természetes édesítőszerek és mint boldogságunk forrásai, agyunk táplálékai, kezdetektől részei az ember táplálékainak szélesedő repertoárjának. Napjainkban mégsem racionálisan csökkentjük egyes tápanyagok (így pl. a cukor) civilizációs betegséggel összefüggő túlzott bevitelét, hanem a legújabb trendek szerint próbálunk mindennemű cukrot kivonni a táplálkozásunkból, így helyettesítve a cukrot gyakorlatilag bármivel, nem mérlegelve a „bármi” veszélyeit – vélekedik Dr. Kállai-Szabó Barnabás, a Cornexi Food Kft. gyárigazgatója, majd hozzáteszi: „A mi termékeink között is található minden kategóriában a piaci igényeknek megfelelő hozzáadott cukor nélküli termék, ezekben azonban csak olyan mértékig csökkentettük a cukormennyiséget, így az édességet és az ízintenzitást, hogy a tartalmi szempontból mentes-trendeknek megfeleljenek a termékek, de fogyasztásukhoz (személyes tapasztalat alapján) nem szükséges pl. instant (cukrozott) kakaót vagy cukros gyümölcsöt hozzáadni az elfogadható élvezeti értékhez.
A Cornexi a szeletes termékek piacán jelentős növekedésre számít 2021-ben is. Évek óta tapasztalható szezonalitás ebben a kategóriában, amikor éppen nem változtatja meg életünk alapvető ritmusát a COVID-járvány. Szeptemberben „beindul az élet”: hirtelen többen kelnek útra, utaznak autóban, étkeznek futtában táskából, vagy éppen buszra, villamosra, gyerekre, szülőre, becsengetésre vagy kicsengetésre várnak. Ez az időszak a szeletes termékek húzóhónapja, ilyenkor töltik fel otthoni és munkahelyi fiókjaikat, táskáikat az anyukák, az autó és a táskák tárolórekeszeit az apukák „utazó-tápanyaggal” és készülnek fel a bárhol - bármikor – akárhány gyermek és saját maguk megmentésére a hirtelen lecsapni vágyó éhhaláltól. „Ezeket az igényeket átgondolva álmodtuk újra a zabszeletet a Cornexi-nél. A zab, mint tápanyag jótékony hatása jól ismert, de a gyerekek és a felnőttek, főként az idősek többsége is rágósnak és száraznak találja a hordozható formáját, a klasszikus zabszeletet. Ezért gondoltuk újra a termék szerkezetét és hoztuk létre a krémes és lágy állagú Zabrudit a klasszikus szeleteknél már jól bevált on-the-go funkcióval. A csokoládés, sós-karamellás és a 3-féle laktózmentes, gyümölcsös töltelékű Zabrudi kis helyet foglal, nem igényel hűtést, bárhova magunkkal vihető. Gondolva az anyagcsere betegségekkel élőkre, már készülünk a különböző-mentes és funkcionális verziókkal is” – tudtuk meg a gyárigazgatótól.
Dr. Kállai-Szabó Barnabás elmondta, hogy a gyerektermékek fejlesztése különösen bonyolult: meg kell felelni a szülőknek, akik egyre inkább természetességet, de például csökkentett cukortartalmat (és jó árat) várnak el, valamint maguknak a fogyasztó gyermekeknek is, akik pedig a sok termékben érezhető mesterséges aromák és ízfokozók, valamint a cukor ízét kedvelik és választják a következő közös bevásárlásnál.
LEGYEN EGÉSZSÉGES ÉS KAKAÓS
A 2021-es évben is kiemelkedően jól teljesítenek az olyan termékek a cereáliák piacán, amelyek valamilyen egészségre vonatkozó állítást tudnak kommunikálni a fogyasztók felé. Ide sorolhatjuk a gluténmentes termékeket – melyek piaca a gabonapehely szeletek esetében közel 20%-ot tudott nőni a kiskereskedelmi index adatok alapján, a vitaminnal dúsított termékeket, teljes értékű gabonából készült, magas rosttartalmú termékeket, és a csökkentett cukortartalmú cereáliákat is.
A gabonapelyhek és gabonapehely szeletek esetében sok fogyasztó fiatal vagy iskolás, így a szeptemberi időszak nagyon fontos a kategória és minden itt versenyző gyártó számára egyaránt. Ilyenkor általában kevesebb idő jut a hétköznapokon a reggelizésre, így kézenfekvő megoldást jelentenek a gabonapelyhek és müzlik, valamint az iskolába is szívesen visznek magukkal a diákok gabonapehely-szeletet tízóraira vagy uzsonnára.
„Mi is mindig kiemelt figyelmet fordítunk erre az időszakra, igyekszünk promóciókkal és újdonságokkal megtölteni. Idén megjelent újdonságunk a Cini Minis CHURROS, ami a névadó spanyol édesség formájában érkező fahéjas gabonapehely, kapott TV és online támogatást a nyár végén, felkészülve az iskolakezdésre. A gabonapehely szeleteink közül a legnépszerűbbek azok a termékeink, amik valamelyik népszerű gabonapehely szelet változatai, mint a Nesquik, Cini Minis és Chocapic szelet. Jellemzően ezeket a szeleteket fogyasztják a gyerekek, diákok elsősorban, így az iskolakezdéssel ezeknek a termékeknek is megnő a forgalma. Leginkább a kakaós ízvilág az, ami ebben a termékkategóriában keresett” – tudtuk meg Németh Leventétől, a Nestlé Hungária Kft. marketing managerétől.
Természetesen a gyerekeknek szánt gabonapelyhek és cereáliák esetében fontos, hogy az íz és az élvezeti érték is megmaradjon, mondjuk egy cukorcsökkentés után, és továbbra is szívesen egyék a gyerekek a terméket, nem elég, ha a szülők preferenciáinak megfelel, mind a két tényezőre figyelni kell.
Németh Levente rámutatott, hogy a cereália kategória sajnos még mindig sokszor küzd kedvezőtlen megítéléssel a médiában. A magas cukortartalomra vagy mesterséges összetevőkre vonatkozó kritikák a gabonapelyhek esetében például sokszor kontextusból kiragadva és nem tudományos megalapozottsággal kerülnek ki az internetre.
A manager elmondta, hogy a gabonapehely fogyasztás módjában is történtek változások az utóbbi években. Egy nemrég végzett online kutatásuk mutatott rá, hogy bár továbbra is a legtöbben tejjel eszik a cereáliákat (76%), ma már 5-ből egy fogyasztó joghurttal is fogyasztja a termékeket és minden tizedik fogyasztó növényi alapú tejjel önti fel a gabonapelyhet.
KELL A GLUTÉN, KELL A CUKOR
Az egészségtudatos vásárlók különböző megfontolások alapján válogatnak a prémium, illetve különféle mentességgel rendelkező termékek piacán. „Ők kevésbé árérzékenyek, hajlandók magasabb árat fizetni a magas minőségért, a természetes alapanyagokért, és az izgalmas ízélményekért. Az ő köreikben a gluténmentesség már 2–3 éve sarkalatos pont. A gluténérzékenység által ténylegesen érintettek köréhez képest, ami a lakosság kb. 1–2%-a, a vásárlók 10–20%-a keresi aktívan a gluténmentes termékeket. Mivel a Viblance termékek mindegyike eredendően gluténmentes, ez számunkra és a vásárlóink számára nem okoz gondot, viszont az elővigyázatosságból folytatott gluténmentes étrend hosszútávon egészségügyi problémákhoz vezethet” – hívta fel a figyelmet Babocsai Zsolt, a Viblance ügyvezetője, majd a cukortartalom kérdésére áttérve elmondta, hogy ez is egy fontos és problémás téma.
„Sajnos azt tapasztaljuk, hogy a szénhidrátokat démonizáló tartalmak nagy hatást gyakorolnak: sokan nem tesznek különbséget finomított illetve hozzáadott cukrok és természetesen előforduló, magas rosttartalommal együtt járó gyümölcscukrok között. Ennek az a veszélye, hogy a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntjük, mivel sok értékes vitamint és ásványi anyagot kizárólag növényekből tudunk bevinni a szervezetünkbe, melyek nagyrészt szénhidrátokból állnak” – magyarázta.
A szeletes és egyadagos, „to-go” jellegű kiszerelések népszerűsége egyre inkább növekszik, ezért a Viblance ilyen irányú termékfejlesztési projektekben is gondolkodik. „Ezzel együtt, az idén csaknem 10,000 fő részvételével végzett kutatásunk eredményei azt mutatják, hogy a megkérdezettek 85%-a rendszeresen reggelivel kezdi a napot. Továbbá a magukat a „sietős reggelizők” körébe sorolók közül is a többség (54%) otthon reggelizik, míg 43% a munkahelyén teszi ezt. Tehát az elvihető, tízórai és uzsonna funkciót betöltő termékek népszerűségének növekedésével egyidőben, az otthoni reggelizés fontossága nem mutat csökkenő tendenciát” – avatott be az ügyvezető.
A cég tapasztalatai szerint az iskolás korosztály körében az első számú szempont a „cool faktor”. Sokkal kevésbé számít a termék összetétele, de még az íze is, mint az, hogy kitől hallanak róla. „A közösségi médián aktív, nagy követőbázissal rendelkező tizenéves influencerek mintái gyakran nagyobb mozgósító erővel bírnak, mint a szülők racionális megfontolásai. Jó hír ezen a téren, hogy a fiatalabbak általában nagyobb hajlandóságot mutatnak a növényi alapú élelmiszerekre, mint a szüleik generációja” – vélekedett Babocsai Zsolt.
ZABPEHELY NÉLKÜL NINCS MÜZLI
A Tündérkert Trading Kft. ettől az évtől kezdve foglalkozik müzlivel. Pontosabban zabpehellyel, müzlit a vásárlók készíthetnek belőle, amihez itt megtalálnak minden földi jót, a magoktól (pl. tökmag, chia mag, goji bogyó) kezdve az aszalt gyümölcsökig (pl. ananász, áfonya, sárgabarack, mangó). Minden rendelkezésre áll ahhoz, hogy egy ízlésünknek és fantáziánknak megfelelő tápláló reggeli alapanyagot állítsunk össze a cég kínálatából. De aki meg akarja spórolni magának ezt a kis munkát, szeptemberben kerül a boltok polcaira a Tündérkert első bekevert gyümölcsös müzlije, amit a tervek szerint hamarosan egy csokis változat követ.
Szűcs Tímea, a cég termékmanagere elmondta, hogy ők is azt preferálják – és a Facebook oldalukon is arra kívánnak ötleteket adni – hogy mindenki úgy állítsa össze ezt a típusú ételét, ahogy neki a legmegfelelőbb, vagy éppen a gyermeke ízlése szerint. A zabpehely egy egészséges, de íztelen dolog, a felnőtt is szereti megízesíteni, nemhogy a gyerekek, akiknek intenzívebb ízekre van szükségük, ami általában egy cukrosabb vonalat jelent. „Cukormentességről beszélni a müzlikben nem életszerű dolog. Anyaként is tudom, hogy cukor nélkül ez nem megy, és hogyha van a müzliben egy kis csokival bevont mag, vagy édes aszalt gyümölcs, akkor jobban lecsúszik, és a gyermek szívesebben megeszi a zabot is. Én ezt a kompromisszumos megoldást tartom működőképesnek” – vallotta Szűcs Tímea, aki a zabpehely népszerűségét illetően elmondta: „Ugyan a zabpehely nem túl régóta van a szortimentünkben, de az biztos, hogy dinamikusan növekszik a forgalma, egyre népszerűbb! Már sütési kellékként is elkezdték használni az emberek a panírmorzsa vagy akár a liszt helyettesítésére, úgyhogy nálunk vitathatatlanul ez a slágertermék.”
A manager úgy véli, hogy tanévkezdéskor még a szülőkben is nagyobb a lendület és mindenki megfogadja, hogy az uzsonnás dobozba gondosan be fogja pakolni az ennivalót, de ez a lelkesedés körülbelül két hétig tart, utána jönnek az előrecsomagolt dolgok, vagy a büfépénz. „Az említett Facebook oldalunkon egy sorozatot indítottunk el, amiben ötleteket és inspirációt szeretnénk adni arra vonatkozóan, hogy hogyan készítsük fel a család immunrendszerét erre az időszakra, hogy a mókuskerékbe könnyebben vissza tudjunk térni, és hogy hogyan táplálkozzunk úgy, hogy kitartson az energiánk egész nap” – mondta el Szűcs Tímea.
HÓDÍTANAK A MENTES TERMÉKEK
A cereáliák kategóriában is egyre jobban teret nyernek az egészségtudatos, mentes, természetes termékek. Legyen szó gabonapehelyről, müzliről, szeletes termékekről, mindről elmondható, hogy a jelenlegi fejlesztések is ebbe az irányba tolódnak el. Egyre tudatosabbak a fogyasztók, és sokkal jobban figyelnek az összetevőkre, alapanyagokra.
Bedő Hajni, a Cerbona Élelmiszergyártó Kft. marketing managere elmondta, hogy a cukormentesség, vagy a hozzáadott cukrot nem tartalmazó termékek az egyik legkeresettebbek a kategórián belül. Jelenleg a tudatos táplálkozás, az étkezésre való odafigyelés kiemelten fontos a fogyasztók számára. Sokkal tudatosabbak, mint pár évvel ezelőtt, és ennek megfelelően keresik és várják az újdonságokat is a gyártóktól. „A Cerbona jelenleg 5 féle müzliszeletet, 3 féle zabkását, müzlit, zabszeletet kínál hozzáadott cukrot nem tartalmazó formában” – tudtuk meg a managertől.
A gluténmentesség szintén nagyon fontos, hiszen egyre többen küzdenek ilyen típusú problémákkal, de egyre elterjedtebb, hogy a nem érzékeny fogyasztók is ezt a terméktípust választják. „A Cerbona számára kiemelten fontos ez a terület, hiszen egy külön arculattal rendelkező gluténmentes termékcsaládot is bevezettünk a piacra néhány éve, melyben most már a szeletek mellett zabkásák, gabonapelyhek, müzlik is megtalálhatóak. Leginkább a gluténmentes termékeknél látjuk, hogy egyre nagyobb rá a kereslet, illetve nagyon bízunk a vegán termékcsaládunkban, mellyel úgy látjuk, sikerül majd új fogyasztókat is megszólítani. Fontos, hogy a fogyasztói igényekre reagálva mi is olyan termékeket tudjunk kínálni, melyek megfelelnek a legújabb trendeknek” – mondta el Bedő Hajni, aki a cég jövőbeli terveit illetően elárulta, hogy: „Müzlik esetében több újdonsággal is készülünk a közeljövőben, de egyik kiemelt projektünk a vegán granolák piacra vezetése. Első körben két ízt fejlesztettünk ki, egy gyümölcsös és egy kakaós ízvilág várja a fogyasztókat. Ezeket várhatóan az ősz folyamán fogják megtalálni a fogyasztók a boltok polcain. Amellett, hogy a termékek az új vegán termékcsaládunk tagjai, további termékelőnyöket is nyújtanak, hiszen hozzáadott cukrot, és édesítőszert sem tartalmaznak. Ez egy sütött, zab alapú müzli, mely rostban nagyon gazdag, és egyben pálmaolaj mentes is. Ezek mind olyan előnyök, melyet a mai tudatos fogyasztók keresnek a termékekben, és reméljük, elégedettek lesznek, ha megkóstolják őket.”
(TERMÉKMIX magazin – 2021. szeptemberi szám)