A francia kormány becslése szerint évente 30 milliárd papír blokkot nyomtatnak az országban.

Augusztus 1-jétől Franciaországban már nem adnak automatikusan ki papír blokkokat azért, hogy ezzel is csökkentsék a papír- és vízfelhasználást, illetve az erdőirtást. Az intézkedés a 2020-ban jóváhagyott, pazarlás elleni és a körforgásos gazdaság megvalósítását célzó törvény része. A döntés az üzletekben és intézményekben adott blokkokra, jegyekre, bankkártyás nyugtákra, valamint kuponokra, promóciós jegyekre és kedvezményes utalványokra vonatkozik – írja az ESM.

A vásárlók továbbra is kérhetik a papír blokkokat, a digitális nyugtákat pedig sms-ben, email-ben, vagy a hűségprogramok applikációin keresztül kapják meg. Néhány kiskereskedő, például a Carrefour vagy a Système U, már be is vezette az intézkedést.

Lesznek azért kivételek, a tartós termékekhez automatikusan jár a blokk. Szállodákban, éttermekben továbbra is kinyomtatják a számlát, illetve olyan esetekben is, amikor a garanciát fel kell tüntetni rajta, például elektronikai készülékek vásárlásakor, vagy olyan szolgáltatások esetében, mint a fodrász vagy a szerelő, amelyek 25 eurót meghaladó költséggel járnak.

Az intézkedést több fogyasztói szervezet is bírálta, indoklásuk szerint a blokk sok háztartás költségvetésének alapvető eszköze, mivel az mutatja a tranzakció pontos összegét.

A francia kormány becslése szerint évente 30 milliárd papír blokkot nyomtatnak az országban.

(Kép: pixabay.com)