A drágulás azt jelzi, hogy globálisan csökkennek a cukorkészletek.

Az augusztus 7-i Nemzetközi Édesítőszer Szimpóziumon elhangzott, hogy a cukorkészletek csökkenése miatt 2023-24-re globálisan cukorhiány várható. Toby Cohen, a londoni piackutató ASR Group elemzője azt mondta, hogy bár a folyamat még most alakul, de a világpiac egyértelműen felbolydult, és nagy nyomás nehezedik a piacra a nagyon magas cukorárak miatt – írja a Food Business News.

Közölte, hogy a drágulás azt jelzi, hogy globálisan csökkennek a cukorkészletek.

India, a világ második legnagyobb cukortermelője és legnagyobb cukorfogyasztója. Az indiai kormány még 2018-19-ben, 2019-20-ban és 2020-21-ben is támogatta a cukorexportot, hogy csökkentse a felesleges készleteket. Toby Cohen arra számít, hogy a korábbi 11,3 millió, illetve 6,5 millió tonna cukor helyett 2023-24-ben India csak mintegy 3 millió tonna cukrot exportálhat, mivel időközben az indiai cukorkészletek jelentősen csökkentek.
Közölte, hogy az indiai cukorpolitika sikeresen csökkentette a felesleges készleteket, ami a helyi malmokat és a termelőket is segítette. A készletek azonban mostanra bizonytalanabb helyzetben vannak az egyéb élelmiszeripari alapanyagok szűkös kínálata következtében. Emlékeztetett arra, hogy India nemrég betiltotta a búza és bizonyos rizsfajták exportját.

Eközben Brazília, a világ legnagyobb cukortermelője és -exportőre nagyszerű évet zárt. A jelenlegi, 2023-24-es gazdasági évben (ami április 1-jén kezdődött), a feldolgozott cukornád mennyisége elérheti vagy meghaladhatja a 2016-17-es rekordszintet.
A szakember megjegyezte azt is, hogy az amerikai és a mexikói cukorpiacok egyre inkább összekapcsolódnak, ezért ami globálisan történik, az mindannyiukra hatással lesz.