A Davosban bemutatott jelentés alapján a növényi alapú hús lehet a megoldás a gyors szén-dioxid-mentesítéshez.

Ezen a héten mutattak be Davosban, a Világgazdasági Fórumon egy jelentést, amely szerint a növényi alapú hús az egyike annak a három tételnek, amely segíthet a világ gyors szén-dioxid-mentesítésében. A jelentés azt javasolja, hogy a kormányok, az iskolák és a kórházak közbeszerzéssel szerezzék be a növényi alapú élelmiszereket – számolt be róla közleményében a növényi alapú élelmiszerekkel foglalkozó nemzetközi szervezet, a ProVeg.

A szervezet üdvözölte a javaslatot. Jasmijn de Boo, a ProVeg International alelnöke szerint a kormányoknak azonnal ösztönözniük kell az olyan politikát, amely lehetővé teszi a növényi alapú élelmiszerek közbeszerzését az iskolákban, kórházakban és más intézményekben. Hangsúlyozta, hogy arra is szükség van, hogy többet fektessenek be a növényi alapú fehérjék kutatásába és fejlesztésébe.

A jelentés, amelyet a Systemiq tanácsadó cég és az Exeteri Egyetem készített, megállapította, hogy ez egy kis beavatkozás lenne, amely nagy hatást eredményezhet. A riport készítői szerint, ha sikerül elérni, hogy az alternatív fehérjék finomak legyenek és olcsóbbak az állati fehérjéknél, az csökkenthetné az állattenyésztési ágazatból származó kibocsátást, amely a globális üvegházhatású gázkibocsátás egyötödéért felelős. Egyúttal csökkenthetné az erdőirtás mértékét is.

Közölték azt is, hogy ha a növényi eredetű fehérjék piaci részesedése 2035-re elérné a 20%-ot, akkor az a világ mezőgazdasági területének akár 15%-át is felszabadítaná, mert már nem lenne rá szükség a korábbi mértékben az állattenyésztéshez és az állati takarmányok előállításához. Ehelyett a természet helyreállítására és a légkör további szén-dioxid-kibocsátásának csökkentésére lehetne felhasználni ezeket a területeket.

A vizsgálat szerint a másik két fontos pontot az elektromos járművek értékesítésére, valamint a műtrágyák gyártásához szükséges „zöld ammónia” használatára vonatkozó előírások jelentik. Ezt a riport egyik szerzője, Simon Sharpe azzal indokolta, hogy a gazdaság nagy kibocsátású ágazatai nem elszigetelten léteznek, és a nulla kibocsátású megoldások egyszerre több ágazatban is befolyásolhatják az átmenetet.