A csoport létrehozását a drágulás megfékezésével és az infláció csökkentésével indokolták.
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium támogatta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökének versenypártolási javaslatát egy online árfigyelő adatbázis létrehozásáról. A megfelelő jogi környezet megteremtése, az adatbázis mielőbbi létrehozása és működése érdekében hétfőn egy közös munkacsoport alakult, amelynek a kormányt érintő feladatait a GFM gazdaságfejlesztésért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelő államtitkára koordinálja – jelentette be hétfőn a minisztérium.
A nemzetközi (például görög, román) tapasztalatok rávilágítottak, hogy a növekvő ártranszparencia, a fogyasztói árak összehasonlíthatósága fokozza a versenyt, ami hosszú távon is mérséklő hatással lehet az árakra, illetve erősítheti a vásárlói tudatosságot. Ezt figyelembe véve a munkacsoport és az online árfigyelő szolgáltatás célja, hogy a lakosság számára elérhetővé váljon egy olyan adatbázis, amely lehetővé teszi a fogyasztói árak alakulásának átlátható módon történő összehasonlítását, valamint megakadályozza a túlárazást, egyúttal jelentősen fokozza a piaci versenyt a hazai kiskereskedelmi szektorban.
Az árfigyelés a tervek szerint első körben a kiskereskedelmi szektorban megjelenő élelmiszer-típusokra fog összpontosítani. A felek közös célja, hogy lehetőleg az év második negyedévének végére működjön az elektronikus árfigyelő-rendszer, amellyel újabb elemmel bővülhet a kormány infláció elleni 20 elemből álló intézkedéscsomagja.
(Az MTI nyomán.)