A Coca-Cola Europacific Partners (CCEP), a világ egyik vezető fogyasztási cikkeket gyártó vállalata bejelentette, hogy az idei Halloween-t egy vadonatúj, Beetlejuice-témájú, limitált kiadású Fanta Zero-val fogják megünnepelni. A Fanta Zero Afterlife bevezetését egy rendhagyó marketingkampány is kíséri majd.
A cég nem titkolt célja, hogy a közkedvelt film segítségével fellendíthessék a Fanta, az angolok körében legkedveltebb ízesített szénsavas üdítőital-márkájuk forgalmát, továbbá, hogy segíthessenek a kiskereskedőknek kihasználni az ízesített szénsavas üdítők iránti növekvő keresletet Halloween idején.
A Fanta Zero Afterlife bevezetésére azt követően kerülhetett sor, hogy a Fanta és a Warner Bros. Pictures bejelentette globális együttműködését a Kísértethistória című film (Beetlejuice Beetlejuice) idei premierje kapcsán, amely a 80-as évek kísérteties klasszikusának, a Beetlejuice-nak a várva várt folytatása.
Az augusztus közepétől a brit boltokba kerülő, és csupán korlátozott ideig kapható Fanta Zero Afterlife egyedülálló, ropogós alma ízt kínál a rajongók számára. Az ikonikus fekete-fehér csíkos dizájnú üdítőitalok palackjain a sokak által várt film főszereplői jelennek majd meg, köztük Michael Keaton, Jenna Ortega, Monica Belluci és Winona Ryder is. A stílusosan zöld, narancs és egyéb színű italok a magyar élelmiszerüzletek polcain is megtalálhatók lesznek egészen november végéig, illetve a készlet erejéig.
Az alma íz mellett továbbra is elérhető lesz a megszokott narancs íz még cukormentes verzióban is, ennek csomagolásán Jenna Ortega, a Fruit Twist-én Winona Ryder, az ananász és grapefruit ízesítésűén Catherine O’Hara, míg a citromos Fantán Monica Bellucci arcképe köszön majd vissza.
Rob Yeomans, a Coca-Cola Europacific Partners nagy-britanniai kereskedelmi fejlesztési alelnöke szerint a Halloween az egyik legfontosabb kiskereskedelmi esemény a cég naptárában, ami az elmúlt években a Fanta szinonimájává vált. A márka számára a Halloween az utóbbi évek során mintegy 3 százalékos keresletnövekedést jelentett.
"Az idei év az eddigi legnagyobb és legjobb Halloween-ünknek ígérkezik, többféle exkluzív és limitált termékekkel is készülünk rá - köztük egy vadonatúj ízzel és gyűjthető csomagolásokkal – méghozzá egy hatalmas új globális partnerség égisze alatt. Arra bátorítjuk a kiskereskedőket, hogy idén Halloweenkor álljanak a Fanta márka mögé, találjanak kreatív módokat az üzletben való megjelenésre, és használják ki az értékesítési lehetőségeket” – nyilatkozta az alelnök.
(Grocerytrader)