Hazai grafikusok, képzőművészek és hobbialkotók gondolták újra a 165 éves Dreher Sörgyárak art deco, valamint konstruktivista-modernista plakátjait.
A több mint 300 beérkezett pályamű közül a szakmai zsűri most tette közzé a kedvenceit és jelentette be a nyertest. A legjobb poszterekből álló válogatást a szeptember 20-án kezdődő Dreher 165 Napokon nézhetik meg először az érdeklődők.
A pályázat célja az volt, hogy egyszerre állítson emléket a jelentős hagyományokra épülő magyar poszter tervezésnek, és egyben új eszközökkel mutassa be a kőbányai sörgyártás tradícióját és jelenét. A fődíjról neves szakemberekből álló zsűri döntött, kiemelt szempontként kezelve a képi hatást, a kreatív ötletet és a kivitelezés minőségét. Herbszt László, tervezőgrafikus, illusztrátor, az Aranyrajzszög Társaság tagja, Bicsérdi Ádám, a Kreatív Szaklap szerkesztője, Vargha Balázs tervezőgrafikus, a MOME tanára és Tervezőgrafika tanszékének vezetője, Gál Krisztián grafikus, képzőművész, a Budapesti Metropolitan Egyetem tanára és a Magyar Plakát Társaság tagja és Mocsári Judit, a Dreher márkamenedzsere döntése alapján Lőrincz Attila „Welcome Budapest” című alkotása volt a legjobb újraértelmezése a közel száz éves plakátoknak.
„Különleges szerepet szánunk a 165. évfordulónknak. Az elmúlt másfél év innovációi és egyedülálló történelmünk fókuszba helyezésével úgy érezzük, hogy most jutottunk ismét közel ahhoz a szellemiséghez, amelyet Dreher Antal és családja képviseltek a magyar sörgyártásban. A jubileum alkalmából szeretnénk közösen ünnepelni fogyasztóinkkal és partnereinkkel, így az érdeklődőket szeretettel várjuk szeptember 20. és 22. között a Dreher 165 Napokon, amelyre a pályázatunk legjobb plakátjai mellett ikonikus fotók kiállításával és dokumentumfilm vetítéssel, valamint sörkülönlegességekkel készülünk” – mondta Békefi Gábor, a Dreher Sörgyárak vezérigazgatója.
A pályázatok közül több kiemelkedő darabbal is hosszú távon tervez a Dreher, amelyről az alkotókkal folynak az egyeztetések. A szakmai mellett a közönség is kiválaszthatta a kedvencét. A nagy érdeklődést és elhivatottságot mérlegelve a vállalat végül egy helyett két teljes értékű díj kiosztása mellett döntött. Siket Zoltán „Évszázadokban mért siker” és Veszelovszki Emese „Valami marad” című művével nyerte el az elismerést. A zsűri kedvencei mellett ezek a plakátok is kiemelt helyet kapnak majd a Dreher 165 Napokon.