Ezekben a megszorításokkal és korlátozásokkal nehezített pandémiás időkben sem szívesen mond le az ember a kávézásról. A helyzethez alkalmazkodva viszont egyre inkább otthon kell elkészíteni a krémes vagy éppen jó erős feketét a vásárolt alapanyagokból. A kereskedők is arra hívják fel a figyelmet, hogy vásárlás előtt érdemes tájékozódni, mit és honnan veszünk, mert jó kávét csak jó alapanyagból lehet készíteni.

MICSODA GYÁRTÓKAPACITÁS!
A HORECA szektor tavaszi kiesése a kaposvári Caffe Brando Kft-t is érzékenyen érintette, hiszen a cég egyik fő profilját ­annak kiszolgálása jelentette. De ha becsukódik egy ajtó, kinyílik egy ablak, ami esetükben a kiskereskedelmet illeti. Ezt az ablakot azonban vírushelyzettől függetlenül is nyitni kellett már.
„Az elmúlt két évben egy nagy beruházás történt nálunk, ami által meghússzoroztuk a gyártási kapacitásunkat. A kiskereskedelembe így mindenképp be kell szállnunk, mert ilyen mennyiségű kávét a HORECA piac már nem tud felvenni. Most több kávét tudunk pörkölni, mint amennyi Magyarország fogyasztása. Közép-Európa egyik legnagyobb gyártókapacitása most itt van nálunk 300 kg/10–12 perc, óránként 1,5 tonna kapacitással” – tudtuk meg Varga Lajostól,Caffe Brando Kft. ügyvezetőjétől.
A cég webshopjában a standard kávéfajtákon kívül az exkluzív kávé típusok is elérhetők. Ide sorolhatjuk a trendi, természetes kivonatokkal ízesített kávékat is. A vásárlók kedvence az ánizsos ízesítésű, de a ginzengesnek is nagy rajongótábora van már. Ezek a jegyek a kávé illatában jelennek meg intenzívebben és az ízükkel együtt alkotják a különleges összképet.
„A webshopunkban a kapszulás kávéknak nőtt meg jelentősebben a forgalma, évről évre megduplázzuk az eladásainkat, úgyhogy ez egy nagyon jól működő szegmenssé vált a cégünk életében. A webshopunk forgalmához azonban majd csak most fűzzük a nagyobb reményeket, amikor készen leszünk az összes kisker termékünkkel. Vannak most is olyan olcsóbb (1800-2200 Ft/kg), nagyon jó minőségű kávék a repertoárunkban, amik forgalma az elmúlt időben a lakosság körében nőtt. A jövőben ezeknek szeretnénk kihozni a félkilós változatait, amik már egyértelműen a kiskereskedelmi forgalomra lesznek szánva. A tervek szerint karácsony körül már 10-12 olyan kisker forgalmazásra kifejlesztett termék lesz a palettánkon, amik jelzik a nyitásunkat ebbe az irányba” – avatott be terveibe az ügyvezető.
Előkészületben vannak már a csomagolóanyagok, aminek kapcsán Varga Lajos elmondta, hogy a vákuumos, aromazáró csomagolást nem preferálják, mert a kávé a frissen pörkölést követően gázt termel, így kipukkadhat a zacskó. „Mi a szeleppel ellátott csomagolást használjuk, vagy pihentetjük a kávét 4-8 napig, ami után is termel még ugyan gázt és felpúposodhat a zacskó de már csak kicsit. Így tudjuk megőrizni a kávé kiváló minőségét, aromáját” - osztotta meg a titkot Varga Lajos.

MINŐSÉGBEN NINCS KOMPROMISSZUM
A világszinten csökkenő kávéfogyasztás hazánkban sem mutat emelkedő tendenciát. A premizálódás viszont már ezen a piacon is egy érezhető jelenség.
„Tapasztalataink alapján jelentős változáson megy át a kávé­fogyasztási kultúra, ami hazánkban is érezhető. Az otthoni kávézás­ban is hangsúlyossá vált az igény a minőségre. A kereskedelmi forgalomban kapható kávéfőzőknél is tetten érhető ez a folyamat. A nálunk nagy hagyománnyal bíró, úgynevezett kotyogós kávéfőzőkből is jellemzőbbek lettek a minőségi termékek, melyekkel nagyon jó kávék készíthetők. A friss kávé illata és zamata miatt ma már többen vásárolnak szemes kiszereléseket, amik univerzálisabbak is az őrölt változatoknál. Emellett a kényelmi funkciókat biztosító kapszulás megoldások is nagyon népszerűek, mivel ezek elkészítése a lehető legegyszerűbb, de minőségben nem kíván nagyobb kompromisszumokat” – tudtuk meg Margittai Pétertől, a Moccabit Kft. ügyvezetőjétől.
A Dallmayr márka kiemelkedően széles kínálattal rendelkezik. A kedvelt és ismert fajták (pl. Prodomo, Crema d’Oro) mellett több különleges, termőhely szelektált – single origin – (pl. Gran Verde, Art of Roasting) kávét is tartalmaz.
„A klasszikus őrölt kávéktól, a szemes változatokon át, a manapság nagyon népszerű kapszulás megoldások mellett kávépárnák, speciális filteres kiszerelések is megtalálhatók a kínálatunkban. Mindezek mellett, a minőségre nagy hangsúlyt fektető fogyasztóknak még a gyorsan elkészíthető instant kávé formájában is tudunk megfelelő terméket biztosítani. Ennek a széles és színes termékpalettának köszönhetően akár csatornaspecifikus szortimentet tudunk kínálni kereskedő partnereinknek, amellyel maximálisan ki tudják szolgálni a vásárlóik igényeit” - magyarázta az ügyvezető.
A nagy múltú Dallmayr márka egyik legnépszerűbb kávéja, a Prodomo titka a nyers-kávé fajták mesteri felhasználásában ­rejlik, ­melyek a világ legjobb termővidékeiről származnak. A Dallmayr Prodomo koffeintartalma pezsdítő hatással bír, a pörkölés előtt azonban egy speciális eljárással sok inger-, és keserű anyagtól mentesítik, így azok is fogyaszthatják, akik amúgy érzékenyen reagálnak a kávéra.
A megbízható minőség a márka többi termékére éppúgy jellemző. „A Dallmayr termékek döntő többsége 100% arabica kávéfajtákból készül, amiben sokkal inkább az ízek dominálnak, mint szimplán a koffeintartalom. Ez azért is fontos, mert az arabica kávék fogyasztása egészségesebb. Az emberi szervezet számára kevésbé megterhelő, akár nagyobb mennyiségben fogyasztva is” – mondta Margittai Péter.

 

(TERMÉKMIX magazin – 2020. novemberi szám)