A történelemben először fordul elő, hogy több túlsúlyos ember él a világon, mint alultáplált – adta hírül az Egészségügyi Világszervezet. Mára az elhízott emberek száma meghaladta az 1 milliárdot, és a World Obesity Federation becslése szerint 2025-re ez a szám a világ népességének egynegyedére nőhet.

A túlsúly és az elhízás a XXI. század népbetegségévé vált. Ez elsősorban a magasan fejlett országokra vonatkozik, ahol magas az egy főre jutó jövedelem. Lengyelországban az Élelmiszer- és Táplálkozástudományi Intézet adatai szerint a népesség 58%-a küzd túlsúllyal, az elhízás viszont az emberek kb. 28%-át érinti. A dicstelen rangsor élén az Egyesült Államok helyezkedik el.
Az Egészségügyi Világszervezet az elhízást a legveszélyesebb krónikus betegségnek minősítette, amely gyógyítás hiányában olyan veszélyes betegségeket okozhat, mint a keringési rendszer betegségei, a 2-es típusú cukorbetegség és a metabolikus szindróma. Ezen kívül a túl sok kiló növeli egyes daganatos betegségek kockázatát. Az elhízásból eredő legtöbb komplikációért a zsigeri zsírok felelnek, azaz a belső szerveink körül felhalmozódó zsírszövetek. Ezek nyomást gyakorolnak a szervekre, károsítva a működésüket, káros anyagokat juttatnak a szervezetbe, gyulladásos állapotot indítanak el, amely érszűkület kialakulásához vezet.
A szakértőknek nincsenek kétségeik, hogy a túlsúly és az elhízás járványszerű terjedéséért a modern kor ülő életmódja, valamint az alacsony minőségű élelmiszerek a felelősek. A modern ember étrendjében a fast food típusú, cukorban, sóban és egészségtelen zsírokban gazdag ételek dominálnak, melyek szegények a szervezet helyes működéséhez szükséges tápanyagokban.

 

A magyar lakosság sem áll jobban
Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet 2018-as felmérése szerint Magyarországon három felnőttből kettő túlsúlyos vagy elhízott, a WHO kutatása szerint pedig a világ 4. legelhízottabb országa vagyunk. Az állandó rohanás, a rendszertelen étkezés, a mozgásszegény életmód könnyen súlygyarapodáshoz vezet, ráadásul a bonyolultabb diétákat nehéz beilleszteni a mindennapokba. Bár egyre egészségtudatosabbak vagyunk, a köztudatban sajnos sok félinformáció is kering, ami miatt rengetegen szembesülnek kudarcélménnyel. A nehezen leadott kilók ráadásul könnyen kamatostul jönnek vissza.

A jojó effektusról
„A rettegett jojó effektus elkerüléséhez a legfontosabb, hogy ne koplaljunk! Ugyanis amikor drasztikus energiamegvonással járó fogyókúrát tartunk, szervezetünk „stresszel”, és a tartalék zsírszövetek helyett az izmokat kezdi el leépíteni, amivel egyúttal lelassul az anyagcsere is” – kezdte beszélgetőpartnerünk, Handl Tamara, a 15 éves Turbó Diéta Marketing & kereskedelmi vezetője. Amikor a fogyókúra után a test újra táplálékhoz jut, a lelassult anyagcsere nem képes elégetni a felvett tápanyagot, ráadásul a szervezet máris elkezd felkészülni a következő éhezéses időszakra, vagyis feltölti a zsírraktárakat, ez a jojó! Éppen ezért fontos, hogy olyan fogyókúrás módszert válasszunk, amely a kiegyensúlyozott tápanyagbevitelen alapul. Kutatások bizonyítják: ha a bevitt energia legalább 40%-át fehérjék fedezik, akkor megvalósítható a zsírtömeg csökkentése az izomtömeg megtartása mellett is. „Ez a negyven százalék pont az az arány, amit a Turbó Diéta® étkezéshelyettesítő turmix is tartalmaz. Ilyen fogyókúrás módszer mellett nincs koplalás, hiszen rendszeresen, jó minőségű, magas biológiai értékű* fehérjében gazdag táplálékot viszünk be, így az izmok védelme mellett elsősorban zsírból történik a fogyás. Programszerűen erre cserélve az étkezéseket akkor is eredményt érhetünk el, ha ezen kívül más változás nem történik az életmódunkban, hiszen a fogyás 80%-ban az étkezéstől függ.” – magyarázta Handl Tamara.

 

Az étkezéshelyettesítőkről
Az étrendkiegészítők és táplálékkiegészítők piacán több száz termék kínál megoldást többek között a fogyás problémájára, ám már évek óta létezik egy olyan termékkategória is, amiről jóval kevesebben hallottak. Az étkezéshelyettesítő abban különbözik a piacon található étrendkiegészítő fehérjeporoktól, hogy nem csupán kiegészítésként alkalmazható az egészséges étrend mellé, hanem önmagában helyettesíteni tud egy teljes értékű étkezést. Ez úgy lehetséges, hogy nem csupán fehérjét tartalmaz, hanem ideális mennyiségben mindent, amire a szervezetnek a megfelelő működéshez és anyagcsere-folyamatokhoz szüksége van: értékes szénhidrátokat, rostokat, zsírsavakat, vitaminokat és ásványi anyagokat is találunk az összetevők között. Az étkezéshelyettesítő ezáltal a legegyszerűbb fogyókúrás megoldás a rohanó életvitelű, 21. századi embernek. Az ilyen turmixok mellé nem kell hagyományos ételt fogyasztani, így nem kell bevásárolni és főzni, recepteket kitalálni, sem a bevitt kalóriát és tápanyagokat számolgatni, amivel rengeteg időt és fáradtságot spórolhatunk.

Tények és tévhitek a szénhidrátról
A szénhidrát az utóbbi években a legnagyobb közellenség lett, pedig pár dolgot helyre kell tenni velük kapcsolatban. A szénhidrát a táplálkozásunk egyik fő összetevője, amire a szervezetnek szüksége van, csak nem mindegy, milyen formában és milyen mennyiségben fogyasztjuk. A fejlődő világban az emberek tápanyagbevitelének akár 80%-a is szénhidrátból áll, hiszen ez a gabonafélék fő alkotóeleme. A fejlett világban ez az arány normál esetben 45–55%. Akkor alakul ki elhízás, amikor ez az arány felborul – például egy reggelire elfogyasztott pékáru 100%-ban szénhidrát. A szénhidrátbevitelt nem lehet nullára lecsökkenti, minimum napi 100-120 grammot még fogyókúra alatt is el kell fogyasztanunk. Ellenkező esetben felborul az anyagcsere-egyensúly, a só-víz háztartás, fokozottabban bomlanak a szöveti fehérjék, nem működik megfelelően az agyunk. A szénhidrát természetesen nem cukrokat jelent, hanem összetett szénhidrátokat, amiknek a felszívódása lassú, így nem emelik meg hirtelen a vércukorszintet.

A fogyás egészséges módja
Az egészséges diéták iránti igény szerencsére Magyarországon is egyre nagyobb szerepet kap, egyre több fogyasztó van tisztában a radikális vagy nem bizonyított kúrák káros hatásaival. „Édesapánk, aki a céget alapította, már 2004-ben felismerte az egészséges fogyásra törekvő nyugat-európai trendeket, és elsőként hozta be Magyarországra a fehérjealapú porral történő fogyókúrázást. A Turbó Diéta® magyar recept alapján - német táplálkozástudományi szakemberek által - kifejlesztett étkezéshelyettesítő, melynek segítségével már másfél évtizede érhető el az egészséges súlycsökkenés. A táplálkozási rendszer lényege a jó minőségű fehérjék bevitelében rejlik, illetve a folyamatos szakértői támogatásban, ami minden diétázónknak elérhető. A fogyókúra előtt és végig a program alatt is ingyenes tanácsadást biztosítunk, hiszen a támogató közeg nagyon sokat számít. Egyedi igények esetén segítünk személyre szabni a diétaprogramot, és ha bármilyen kérdés merül fel, szakértőink a diéta során is elérhetők online és telefonon egyaránt.” – tette hozzá Handl Tamara.

 

*A biológiai érték azt mutatja meg, hogy a bevitt fehérje milyen mértékben képes hasznosulni, tehát hogy a szervezet mennyire képes beépíteni a saját működésébe. Az egész tojás biológiai értéke 100, tehát 100%-ban hasznosítani tudja az emberi szervezet. Ez a mérőszám azt is mutatja, milyen gyorsan és milyen hatékonysággal képes a szervezetünk felhasználni az elfogyasztott fehérjét. A különböző fehérje­készítményeken gyakran találkozhatunk 100 fölötti értékkel, a Turbó Diéta biológiai értéke például 162.

 

(TERMÉKMIX magazin – 2019. májusi szám)