Kereskedelem

A magyar termékek piacra jutását segíti az Auchan

„Az Auchan folyamatosan keresi annak lehetőségét, hogyan tud minél több megbízható és minőségi helyi árut kínálni a magyar vásárlóinak, ennek érdekében több programot működtet, és a Magyar Termék védjegyhasználóival is egyre szélesebb az együttműködése” – mondta Yann Oudeard, az Auchan Retail Magyarország termékigazgatója a cég kereskedelmi fórumán, amelyen közel 50 védjegyhasználó cég képviselője vett részt.

Csaknem 1 tonna halterméket foglalt le az Állami Halőri Szolgálat

Július és augusztus folyamán kiemelt figyelmet fordított a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata az éttermek és halértékesítő helyek, halboltok ellenőrzésére. A szakemberek a nyár utolsó két hónapjában 18 vállalkozásnál találtak és foglaltak le ismeretlen eredetű halat, illetve halterméket, melyek együttes mennyisége eléri a 958 kg-ot.

A Bolka Desszert Butik nyerte idén a Budapest desszertje versenyt

A Bolka Desszert Butik őszibarackos-mandulás süteménye lett idén Budapest desszertje, amelyet először a 9. Édes Napok Budapest csokoládé- és édességünnepen kóstolhat meg a közönség péntektől vasárnapig a Szent István-bazilika előtt.

Környezetbarát zöldség-gyümölcs tasakokat vezet be a SPAR

A sikeres tesztelést követően, immár a teljes hálózatában elérhetővé teszi a többször használatos zöldség-gyümölcs tároló tasakokat a SPAR Magyarország. Az újrahasználható csomagolóeszközzel a vállalat környezettudatos magatartásra szeretné buzdítani a vásárlóit. A cég emellett a környezetünket kímélő egyéb csomagolástechnikai és gyártási megoldásokat is alkalmaz.