Idén 12. alkalommal lehetett pályázni helyi közösségépítő tevékenységek támogatására a Tesco „Ön választ, mi segítünk” programjának keretén belül.

A 173 továbbjutott pályázat közül az áruházlánc vásárlói által február 12-ig leadott szavazatok döntik majd el, ki milyen értékű támogatásban részesül. Az áruházlánc négy különdíjat is kiosztott, melyek egyenként 275 ezer forint extra forrást jelentenek a pályázóknak.

 A Tesco 12. közösségépítő pályázatára összesen 361 jelentkezés érkezett be 2022. október 10.  és november 13. között. A pályázati anyagok közül az Effekteam Egyesület független szakértői szakmai szempontok figyelembevételével választották ki azt a 173 projektet, amelyek országosan összesen 42 millió forint támogatásban részesülnek majd. A szakértők elsősorban a kidolgozottságot, az innovativitást, a kreativitást és a fenntarthatóságot értékelték.

 „Az eddigi fordulók során összesen több mint 1500 program valósult meg támogatásunkkal országszerte. Ez alkalommal 60-nal több pályaművet nyújtottak be, mint legutóbb, így az előző fordulóhoz hasonlóan most is négy különdíjat osztunk ki kiemelkedő kezdeményezésekért. Az elmúlt 11 fordulóban több mint 25,6 millió vásárlónk szavazott, és bízunk benne, hogy ezúttal is sokan adják le a voksukat, hiszen vásárlóinkon múlik, ki kapja a 400, 200 vagy 100 ezer forint értékű támogatást”– mondta Hevesi Nóra, a Tesco Magyarország kommunikációs vezetője.

Az ország legkülönbözőbb pontjairól érkező pályázók – főként kisebb helyi szervezetek, oktatási intézmények, nonprofit vállalkozások – elsősorban a helyi környezet megszépítésével, illetve a közösségi élet előmozdítására irányuló kezdeményezésekkel kívánnak aktívan hozzájárulni lakóhelyük jóllétéhez. Ugyanakkor a gyermekeket, fiatalokat és felnőtteket célzó oktatási és képességfejlesztési tevékenységek tervezése is népszerű.

 A legkreatívabb és legegyedülállóbb négy kezdeményezés egyenként 275 ezer forintos különdíjban részesül. Ezeket az alábbiak kapják:

  • a Heves megyei Vakok és Gyengénlátók Integráló és Sportegyesületének érzékszervek használatára épülő, szemléletformáló szabadulószoba kialakítását célzó pályázata,
  • a Pest megyei Seizan Karate-Do Sportegyesület ép és sérült versenyzők részvételével zajló parakarate-verseny és -bemutató szervezéséről szóló programja,
  • a Somogy megyei Verebély László Vasúttörténeti Egyesület iskolás és óvodás csoportoknak szóló, ingyenes vasúttörténeti kiállításhoz kapcsolódó tevékenysége,
  • valamint a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszasas Közösségért Egyesület közösségi tér felújítására irányuló projektje, amely a hátrányos település szabadidős eseményei számára biztosítana megfelelő helyszínt.

 A Tesco vásárlói 2023. január 16. és február 12. között összegtől függetlenül minden vásárlás után egy darab zsetont kapnak, amellyel az áruházakban kihelyezett zsetongyűjtő pontokon az adott körzet 3 továbbjutó pályázatának egyikére adhatják le voksukat. Ezek közül a szavazási időszak végén a körzetenként legtöbb zsetont kapott kezdeményezés 400 ezer, a második helyezett 200 ezer, a harmadik pedig 100 ezer forint támogatásban részesül projektje megvalósításához. A szavazási szakaszban az eredmények két alkalommal lesznek megosztva: egyszer félidőben, két hét után, majd pedig az összes voks február 12-i beérkezését követően.