Október elején a szekszárdi Arany János utcai Tesco Szupermarket is csatlakozott az áruházlánc élelmiszermentő programjához.

Most már Tolna megye valamennyi áruháza jótékony célra adományozza az élelmiszer-feleslegét. Szekszárdon az Arany János utcai Szupermarketből a Vakok és Gyengénlátók Tolna Megyei Egyesülete veszi át az adományt, és osztja szét még aznap a rászorulók között.

A Tesco számára kiemelten fontos az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelem: célja, hogy 2020-ig valamennyi közép-európai áruházát felkészítse arra, hogy a napi működése során keletkező élelmiszer-felesleget jótékony célra tudja felajánlani. A Tesco és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület - már 2014 óta - együtt működteti napi áruházi élelmiszermentő programját. A program keretében a kezdeményezésben résztvevő áruházak munkatársai minden munkanap kiválogatják és összegyűjtik a már nem eladható, de emberi fogyasztásra tökéletesen alkalmas zöldséget, gyümölcsöt, pékárut és tartós élelmiszert, amit aztán az Élelmiszerbank helyi partnerszervezetei vesznek át és osztanak szét még aznap az áruházak környékén élő rászorulók között.


A szekszárdi Tesco Szupermarket október 1-én csatlakozott a programhoz, aminek köszönhetően a megyében már az összes áruház részt vesz az élelmiszermentésben. Ezzel Tolna megyében immáron 5 Tesco áruházból adományozzák minden nap a még fogyasztható, de már nem eladható élelmiszert a rászorulóknak. 2019 augusztusáig – ezekből az áruházakból - összesen közel 700 000 kilogramm élelmiszert adományozott a Tesco jótékony célra, ami több mint 1,7 millió adag ételnek megfelelő mennyiség.
Országosan a 203 Tesco áruházból jelenleg 177-ben folyik a napi szintű élelmiszermentés, amelyek idén augusztus végéig közel 23 000 tonna élelmiszert ajánlottak fel jótékony célra, ami több mint 57 millió adag ételnek felel meg. A programot 2014-es indulása óta számos elismeréssel díjazták, legutóbb az Effekt 2030 – A közösségi befektetések díjának Esélyteremtő üzlet kategóriájában nyerte el a fődíjat, valamint a szavazatok arányában kiosztott Közönségdíjat is.

A Tesco online oktatóprogrammal segíti munkatársai betanulását az élelmiszermentés folyamatába. A Németország legrangosabb oktatás innovációs versenyén, a COMENIUS EduMedia Awardon kitüntetett tananyag informatív és interaktív rendszere megkönnyíti az újonnan csatlakozott áruházakban a kollégák megismerkedését a folyamattal és teendőkkel, valamint azoknak is segít, akik új munkatársak a Tescónál. Az oktató anyag játékosan vezet végig az élelmiszermentés folyamatán, és a téma iránti érzékenyítő és tudatos vásárlásra ösztönző információkat is tartalmaz.