A www.tesco.hu/kozosseg weboldalon még május 3-ig lehet jelentkezni a Tesco „Ön választ, mi segítünk” helyi közösségeket támogató pályázati programjára, amiben most először alapítvánnyal nem rendelkező bölcsődék, óvodák, iskolák, továbbá nonprofit vállalkozások és lakóközösségek is részt vehetnek.

A pályázók országosan 61 körzetben nyerhetnek el egyenként 400, 200, illetve 100 ezer forintot projektjük megvalósításához.

 A Tesco számára fontos, hogy támogassa azokat a helyi közösségeket, ahol vásárlói és munkatársai élnek, ezért hívta életre 2016-ban az „Ön választ, mi segítünk” programját. A pályázatra olyan szervezetek, baráti közösségek és most először alapítvánnyal nem rendelkező bölcsődék, óvodák és iskolák, továbbá nonprofit kis- és középvállalkozások, társasházak és lakásszövetkezetek jelentkezését is várják, akik kezdeményezésükkel a helyi közösség életének fejlődéséhez járulnának hozzá. Legyen az akár egy közös tér felújítása, egészségmegőrző és egészséges életmódra nevelő rendezvények szervezése, vagy felzárkóztató, oktató programok fiataloknak és felnőtteknek egyaránt.

 Az „Ön választ, mi segítünk” programban az összes, szavazási szakaszba bejutott szervezet hozzájárulásban részesül: az összegyűjtött szavazatok számának függvényében 400, 200, valamint 100 ezer forintot nyerhetnek. A program eddigi öt fordulójában összesen több mint 2000 pályázat érkezett, amelyek közül a Tesco vásárlói csaknem 14 millió szavazattal voksoltak arra a több mint 500 kezdeményezésre, amelyek végül az áruházlánc támogatásával valóra válhatnak.

 Az aktuális, hatodik fordulóban a pályázók május 3-ig, a program weboldalán keresztül adhatják be jelentkezésüket. A beérkezett pályázatokat az Effekteam Egyesület (korábbi nevén a Magyar Adományozói Fórum) független szakértői bírálják el, ők választják ki, hogy mely kezdeményezések juthatnak tovább az áruházi szavazási szakaszba. Ekkor már a Tesco vásárlóinak kezében lesz a döntés: június 17. és július 14. között ők dönthetnek arról, hogy melyik kezdeményezések kapják a 400, a 200, valamint a 100 ezer forintos támogatást.

 A hatodik forduló eredményeit az áruházlánc 2019 augusztusában hirdeti ki.