Az Élelmezési Világnap alkalmából készített reprezentatív kutatást a Ben’s Original a magyar lakosság étkezési szokásairól.

A napi étkezések közül egyértelműen a vacsorához társítják legtöbben, hogy az egy beszélgetős, családdal, barátokkal közösen eltöltött étkezés, és az otthon készített vacsora a leggyakoribb forgatókönyv, ugyanakkor a lakosság közel fele számára fontos szempont, hogy valami gyorsan elkészíthetőt egyenek vacsorára – derült kis a Ben’s OriginalTM friss felméréséből, amelyet az Élelmezési Világnap alkalmából készített a hazai lakosság körében. A világ első számú rizsmárkája a „Mindenkinek jut hely az asztalnál” esélyegyenlőségi kezdeményezésének újabb állomásaként kívánja felhívni a figyelmet a mindenkinek járó, tápláló ételek fontosságára és az éhezés visszaszorítására.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) közgyűlése dr. Romány Pál, magyar mezőgazdasági miniszter 43 évvel ezelőtt tett javaslatára határozta el, hogy október 16-a Élelmezési Világnap legyen. Azóta minden évben ezen a napon a szervezet 1945-ös alapítására emlékeznek szerte a világon több mint 150 országban, az ENSZ egyik legjelentősebb napjává emelve az eseményt. A cél felhívni a figyelmet az éhezőkre, és arra, hogy az élelem, a megfelelő táplálék még mindig nem biztosított mindenki számára.

A szervezet fontosnak tartja kiemelni, hogy az éhezés teljes felszámolásában az országoknak és a termelőknek, gazdáknak és vállalatoknak egyaránt szerepe van. Ezzel egyetértésben a MARS Magyarország által gyártott Ben’s OriginalTM és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület együttműködése 2022 első felébenösszesen közel hatvanezer adag étel kiosztását tette lehetővé. A márka „Mindenkinek jut hely az asztalnál” esélyegyenlőségi kezdeményezésea rászorulók élelmezésének támogatásának dedikálta az idei évét és ezt kívánja folytatni a jövőben is.

A világnap kapcsán végzett reprezentatív kutatás átfogó képet nyújt Magyarország lakosságának étkezési szokásairól. A reggeli, ebéd, vacsora közül a vacsorához társítják legtöbben, hogy beszélgetős, családdal, barátokkal közös étkezés. Elenyésző azok aránya, akik kihagyják az esti étkezést, és a 18-65 éves lakosság negyede tekinti ezt a főétkezésének, amikor a legtöbb ételt fogyasztja. Az otthon készített vacsora egyértelműen a leggyakoribb forgatókönyv. A megkérdezettek fele számára azért mégis fontos, hogy valami gyorsan elkészíthető ételt válasszanak.

  • A lakosság kb. 17%-a szokott gyakran instant, félkész ételeket fogyasztani vacsorára.
  • A 18 év alatti gyermekükkel élők havi átlagban 4-5 alkalommal választanak gyorsrizst, üveges, szószos ételeket.
  • Az étkezésre a többség (54%) legfeljebb 30 percet szán, de a 30-60 perc közötti étkezések sem ritkák (27%).

A 18 év alatti gyermekükkel élők felének a vacsora egy olyan fontos alkalmat jelent, amikor együtt tud lenni az egész család, bár a vacsora készítési folyamat a többség számára nem közös program. A nem egyedül élőknek kb. kétharmada szokott másokkal közösen vacsorázni hétköznap, hétvégén még magasabb ez az arány. Többnyire ilyenkor egyforma ételt választanak, ami épp van otthon, nem jellemző, hogy előre elterveznék, hogy mikor mit fognak vacsorázni. Hétköznap inkább hideget esznek, hétvégén már jellemzőbb a meleg is.

A TOP3 leggyakoribb vacsoraétel:

  • szendvics, kenyér, kifli (56%)
  • sült, főtt hús, hal (31%)
  • a tojás (26%).