A magyarok közel 60%-a számít ősszel magasabb áram- és gázszámlára, miközben egy átlagos jövedelmű háztartás csupán havi 3-3 ezer forintot tudna erre pluszban kigazdálkodni. Konyhapénz tekintetében havonta mintegy 100 000 Ft-os növekedéssel számolnak a háztartások, ha továbbra is az eddig megszokott termékeket szeretnék a kosarukba tenni – derült ki a Cofidis Hitel Monitor reprezentatív kutatásából.

 A harmadik negyedéves felmérés során az áremelkedések, illetve a rezsiárak megugrásával kapcsolatos várakozások voltak fókuszban. Meredeken emelkedik azok aránya, akik az anyagi helyzetük rosszabbodására számítanak idén. Júliusban már a magyarok 59 százaléka látta úgy, hogy 2021-hez képest pénzügyi lehetőségei jelentősen romlanak, sőt, ez az arány meghaladja a 2020-as első Covid-hullám alatt mért szintet is.

Bár a kétszámjegyű infláció és az energiaválság miatt mindenkinek húzni kell a nadrágszíjon, a magyarok még mindig ragaszkodnak az autózáshoz. 68 százalékuk akkor sem változtatna jelentősen tankolási szokásain, ha megszűnne a hatósági üzemanyagár. Az autó az elsődleges választás ugyanis a nagybevásárlás elintézéséhez, a munkába járáshoz és a vidéki utazásokhoz is. A kutatás szerint a megfizethetetlen lélektani határ a literenkénti 1000 forintos üzemanyagár lenne.

 A Cofidis Hitel Monitor kutatása szerint a háztartások költségvetésében az elmúlt időszakhoz képest hatványozottan jelenik majd meg az élelmiszerárak emelkedése. Ha az elkövetkező hónapokban is az eddig megszokott termékeket szeretnék a kosarukba rakni, akkor a magyarok szerint havonta átlagosan további 100 000 Ft-tal kell kiegészíteni a konyhapénzt. A felnőtt lakosság a pluszbevételt a kiadások átcsoportosításával (23%), fizetett túlórával (18%), másodállás vállalásával (16%), kiemelt bérezésű műszakokkal (15%) vagy a megtakarításai felélésével (14%) teremti elő.

 

A takarékoskodásra való törekvés több fronton is megjelent a magyarok életében, még inkább megfontolttá váltak az elmúlt hónapokban. A háztartások közel fele a vásárolt árucikkekből az olcsóbb alternatívákat keresi, valamint 46 százalékuk a korábban vásárolt élelmiszerek egy részéről inkább lemond, hogy ezzel is több maradjon a pénztárcájában.

Van azonban néhány olyan területe a mindennapoknak, ahol a magyarok továbbra is ragaszkodnak a kedvenceikhez. Bárhogyan is folytatódnak az áremelések, kávéra és fixáras kábeltévé-előfizetésre továbbra is költenének: előbbiről a háztartások közel fele, utóbbiról 64 százalékuk nem mondana le.

 Az augusztusi fogyasztásokra vonatkozó rezsiszámlák érkezése komoly aggodalommal tölti el a magyarokat, közel 60 százalékuk magasabb áram- és gázszámlára számít.

Nehézséget okoz majd a megemelkedett havi rezsi többletköltségének fedezése: az átlagos vagy ahhoz közeli keresetűek úgy látják, mindössze 3000-3000 Ft-ot tudnak pluszban kigazdálkodni az áram- és a gázszámlák kifizetésére.

A Cofidis Hitel Monitor kutatásból kiderül, hogy bár a háztartások felének esetében a lakóingatlan adottságai lehetővé tennék az energetikai korszerűsítést, napelemek felszerelésére 9, az ingatlan szigetelésére 12, kiegészítő fűtési rendszer használatára pedig mindössze 19 százalékuknak van anyagi kerete.

 

 A Cofidis Hitel Monitor kutatásról: az adatok a Cofidis Hitel Monitor kutatásából származnak, melyet az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft. készít 500 fős mintán online adatfelvétellel évente négy alkalommal 2011 óta. Az adatok a 18-69 éves magyar internetező lakosságra reprezentatívak.