Fenntarthatósági és energiagazdálkodással kapcsolatos törekvései elismeréseként a Penny Market Magyarország Kft. elnyerte az ISO 50001 minősítést, így mostantól a nemzetközi szabványt valamennyi magyarországi üzletben, raktárban és irodában alkalmazzák.
Miután a Penny Market jelentős összeget fektetett az energiagazdálkodásba, a vállalat mára 216, az ISO 50001 szabványnak megfelelő üzlettel és 3 logisztikai raktárral rendelkezik. Ezzel a Penny Market az egyik legnagyobb kiskereskedelmi lánc Magyarországon, amely elnyerte ezt a tanúsítványt.
„A fenntarthatóság, a környezetvédelem és a korszerű termelési körülmények egyaránt kulcsfontosságúak cégcsoportunk számára, a tanúsítvány elnyerése pedig azt igazolja, hogy jó úton járunk” – mondta Florian Naegele, a Penny Market ügyvezető igazgatója. „Az energiagazdálkodással kapcsolatos lépéseink egy hosszú távú folyamat eredménye, amely minden munkatársunktól jelentős elkötelezettséget és erőforrást kívánt. A terveink azonban természetesen nem állnak meg ezen a ponton, így az energiahatékonyság jegyében folytatjuk fejlesztéseinket ” – tette hozzá az ügyvezető.
A vállalat 2018-ra középtávú beruházási tervet állított össze, amely magában foglalja többek között az üzletek és logisztikai központok LED-világítással való ellátását, a fűtési rendszerek korszerűsítését, valamint napelemes és energia-monitoring rendszerek telepítését. A Penny Market vállalja, hogy a beruházási tervben megfogalmazott lépéseket 2022-ig teljesíti.
Az ISO 50001 energiairányítási rendszerszabvány egy olyan eszköz, amely segíti a cégeket energetikai célkitűzéseik elérésében. A Penny Market az ISO 50001 keretében számos feladatot vállalt: „Célunk, hogy a következő négy évben 10 százalékkal csökkentsük az eladótér fajlagos villamosenergia-felhasználását, és 5 százalékkal csökkentsük személygépkocsi-flottánk fajlagos üzemanyag-felhasználását. Emellett vállaljuk, hogy 2022-ig 2 százalékra növeljük a megújuló energiafelhasználás részarányát” – összegezte Silke Janz, a Penny Market Magyarország ügyvezető asszonya.
A tanúsítvány megszerzésével a vállalat teljesíti az Európai Unió által megszabott energiahatékonysági irányelvek jogi kötelezettségeit, amelyek a jelentős energiatakarékosság mellett csökkentik a működéssel járó költségeket, és folyamatosan fejlesztik a vállalat fenntarthatósági megítélését..
A folyamatos fejlődés jegyében a Penny Market célja, hogy az anyavállalat (Rewe-csoport) fenntarthatósági stratégiájához igazodva 23 százalékkal csökkenjen a fajlagos szén-dioxid kibocsátása 2022-ig.
A vállalat ügyel arra, hogy munkatársait és energetikai szakembereit is folyamatos képzésekben részesítse ily módon növelve az elkötelezettséget és a tudatosságot.