Tizenhetedik alkalommal került megrendezésre az Európai Kereskedelem Napja. A szervező VOSZ a hazai kereskedelmi ágazat helyzetének stratégiai fontosságára kívánta felhívni a figyelmet. Az Európai Kereskedelem Napján átadták a szakma legrangosabb elismeréseit is. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium részéről jelen volt a rendezvény szakmai védnöke Cseresnyés Péter, kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár és Dobos Balázs gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár, mint fővédnök.

Az Európai Kereskedelem Napját a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) tizenhét éve hagyományteremtő szándékkal indította útjára.

Az ünnepségen elsőként Eppel János, a VOSZ elnöke köszönthette az egybegyűlteket, akit kereskedelmi-stratégiai szerepe miatt szintén részesítettek már Klauzál Gábor Elismerésben (2017). Beszédében kitért a koronavírus kereskedelem területén is érzékelhető hosszútávú hatásaira; úgy mint a munkaerőhiányra és az ellátási láncokban, gyártásban, kínálatban problémákat okozó tényezőkre. Elnökként ígéretet tett, hogy a kereskedelmi szektor érdekeinek védelme továbbra is a VOSZ elsődleges küldetései közé fog tartozni.

„Az esemény célja, hogy a figyelem középpontjába állítsa a kereskedelemben dolgozó több mint 500 ezer embert, amivel a szektor a legnagyobb foglalkoztató, emellett pedig a legmagasabb ÁFA és adóbefizető is egyben. Sőt, a kereskedelmi szektor idén még inkább hozzájárult pozitív irányba kiugró számaival a magyar gazdaság fellendítéséhez: 2021. január–augusztusban a forgalom volumene (naptárhatástól megtisztított adatok szerint) 2,4%-kal nagyobb volt az előző év azonos időszakinál.” – mondta el Krisán László, a VOSZ Kereskedelmi tagozatának elnöke.

Kiemelte: a COVID 19 járvány az elmúlt évtized legnagyobb sokkjával ütötte meg a világgazdaságot egy időben, egyszerre okozva kínálati és keresleti sokkot.

Azóta minden kereskedelmi piaci szereplő igyekszik alkalmazkodni, digitalizálni. A csomagküldő és internetes kiskereskedelmi forgalom volumene folytatva az évek óta tartó dinamikus, töretlen bővülést, 2020-ban 39%-kal nőtt, 1074 milliárd forintos forgalmat ért el, ennek eredményeként már 8,5%-os a részesedése a kiskereskedelemből, az eredmények még nemzetközi összevetésben is átlagon felülinek mondhatók. 2020-ban a teljes európai e-kereskedelem 757 milliárd euróra nőtt, ami 10%-os növekedés a 2019-es 690 milliárd euróhoz képest.

 Cseresnyés Péter államtitkár kiemelte: „Hála a magyar gazdaság tartós növekedésének, a háztartásokban keletkező jövedelem folyamatos bővülésének, amelyhez hozzájárultak többek között az adókedvezmények, – például a családi adókedvezmény is – a magyarországi kiskereskedelmi szereplők versengése már hosszú évek óta nem zéró összegű játék, hanem egy olyan mezőny, amelyben minden rátermett szereplő egymással párhuzamosan is képes a gyarapodásra. Ezt a trendet a hagyományos vásárlási szokásokat és mintázatokat lényegében felfüggesztő koronavírus járvány, a lakosság által felvállalt defenzív magatartás is csak ideiglenesen volt képes lelassítani.”

Dobos Balázs egy átfogó képet adott a résztvevőknek a vállalatokat érintő stratégiai irányzatokról, rövid kitekintéssel a következő évekre, hazai, és Európai Uniós tervekre vonatkozólag. Kiemelte, a válságintézkedésekig az elmúlt években a magyar cégek, KKV-k termelékenysége gyorsabban nőtt, mint a V4 országokban, így a hosszútávú cél ennek újbóli elősegítése a fenntarthatóság, generációváltás és a digitalizáció megvalósításával.

Az Európai Kereskedelem Napja 17 év alatt a kereskedelmi szakma egyik legrangosabb fórumává nőtte ki magát, ráirányítva a figyelmet a kereskedelmi szektor jelentőségére hazánk gazdasági életében. Az ünnepség során jeles szakemberek folytattak kerekasztalbeszélgetést a kereskedelem aktuális kérdéseiről, problémáiról és a lehetséges megoldásokról. Többek között szóba került a kereskedelmi szakképzés, duális képzés, egyéni szervezeten belüli oktatási folyamatok és szövetségek állami, edukációs törekvései, a nyugdíjas munkaerő visszafoglalkoztatása és a nagyon magas szektoron belüli fluktuáció, valamint a digitalizációs lehetőségek és annak bizonyos határai is.

A panel beszélgetésben részt vettek:

Prosits Attila, moderátor (MBSZ - elnökségi tag, Gránit Pólus – stratégiai üzletfejlesztési igazgató)

Neubauer Katalin (MNKSZ főtitkár)

Berendi András (Roland Divatház Zrt. vezérigazgató)

Maczelka Márk (OKSZ társelnök)

Tóth Géza (CO-OP Hungary Zrt. vezérigazgató)

 

Az Európai Kereskedelem Napjának 2021. évi kitüntetettjei:

Klauzál Gábor Elismerő Oklevél:

 

Dr. Komoróczki István, a ÁFEOSZ-COOP Szövetség főtitkár

Kozsnyánszky Gyula, a Észak-Kelet Pro-Coop Zrt. cégvezető

Simon Tamás, az INDOTEK Group retail divízió értékesítési igazgató

Hajzók Gyula, az Öreg Duna Üzletház tulajdonosa

Sipos Zsolt, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara titkár

Gazsi Attila, a VOSZ elnökhelyettes

Pahola Géza, a Pahola és Pahola Kft. tulajdonos ügyvezető

 

Magyar Kereskedelemért Nagydíj:

 

Graics István, a Pécs-COOP Zrt. boltvezetője,

Hegedűsné Cseri Ildikó, a Móravárosi ABC egységvezetője,

Horváth Ilona, a 6. sz. Várúti Vegyesbolt boltvezetője,

Zimek Sándorné, a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. főpénztárosa,

Gaszner-Horváth Mariann, az Invitech ITC Services Zrt. szenior nemzetközi nagykereskedelmi menedzsere,

Tóthné Skaliczki Annamária, az Auchan Magyarország Kft. cukrász csoportvezetője,

Demel Edit, a dm Kft. eladó-pénztárosa,

Vraukó Ilona Edit, az Élésker Kft. 100 ABC eladó-pénztárosa,

Laknerfi-Korin Katalin, a Zwack Unicum Nyrt. országos kereskedelmi vezetője.