Átadták a Brillante-2024 Nemzetközi Pálinka- és Párlatverseny díjait a Gyulai Pálinkafesztiválon szombaton - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
2024 legeredményesebb bérfőzdéje a noszvaji Kövér Pálinkafőzde lett. A legeredményesebb bérfőzető címet már harmadik éve Guba Krisztián nyeri el; a legeredményesebb magánfőző Lipcsei Adrián lett.
A legjobb magánfőzött párlat Dervanics Roland Tophit szilva párlata lett; a legjobb bérfőzetett párlat címét pedig Szász Gábor piros vilmos párlata érdemelte ki.
Idén az év gyümölcse a birs volt, az abból készült nedűket külön díjazták, a kategóriában Szolnoki Donát párlata győzedelmeskedett.
A legeredményesebb kereskedelmi főzde idén a kisvárdai Várda Drink Zrt. lett; a legjobb kereskedelmi pálinka címet pedig a Sáppusztai Pálinkafőzde sárga vilmoskörte pálinkája érdemelte ki a szakmai zsűri döntése alapján. Tavaly ugyanennek a főzdének a piros vilmoskörte pálinkája szerezte meg az első helyet.
A legjobb kereskedelmi pálinka díj nyertese egyben elnyerte az Agrárminisztérium különdíját is, hiszen a verseny fővédnöke az Agrárminisztérium volt 2024-ben - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
A korábbi évekhez hasonlóan a fődíjak mellett champion, azaz kategóriagyőzteseket is hirdettek, illetve arany, ezüst és bronz minősítéseket osztottak ki.
A versenyre idén rekordszámú nevezés, 1353 minta érkezett, ami jelentősen túlszárnyalta a tavalyi 1178-at. A legtöbb párlat idén a szőlő és szőlőeredetű termékekből érkezett, összesen 219. Az év gyümölcséből, a birsből 97 mintát küldtek be. Küldtek párlatot Romániából, Szlovákiából, Szerbibából és Horvátországból is.
A 23 tagú, rangos szakmai zsűri megvizsgálta, hogy a termék ízében, illatában tiszta-e, és hogy érezhető-e rajta az alapanyagként használt gyümölcs karaktere. Emellett a textúrát és az összbenyomást pontozták.
mti