Pálinka konferencia 2022 – a szakemberek találkozója
Május 13-án gazdag programmal szervezik meg a Pálinka konferenciát. A rendezvény apropója az idén tízéves pálinkamester képzés a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Budai Campusán. Most a képzéshez kapcsolódó tanszékek és szakemberek tudományos ismeretei minden érdeklődő számára elérhetővé válnak.
A pálinka az elmúlt évtizedekben nagy utat járt be. Első számú hungarikumként jelentősége kiemelt, sorsa pedig közös nemzeti felelősségünk. 2012-ben indult el a pálinkamester szakmérnök és szaktanácsadó szakirányú továbbképzési szak, ami ma is egyedüli felsőfokú képzési forma a kifejezetten pálinkával foglalkozó szakemberek számára. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem az oktatás mellett nagy hangsúlyt fektet arra is, hogy a pálinka ügyét előre vivő kutatások megszületését támogassa.
A 10 éves évfordulóra szervezett tudományos konferencia célja, hogy azokat az ismereteket, amelyeket a képzésen oktató tanszékek, a képzés hallgatói és a képzéssel szorosan együttműködő szakmai partnerek feltártak, széles körben ismertté, elérhetővé tegyék.
Az egynapos rendezvény a legfrissebb technológiai fejlesztéseket, érzékszervi ismereteket, piaci lehetőségeket és tendenciákat, valamint a pálinka történetének friss kutatásait bemutató plenáris előadásokat, szekcióelőadásokat, kerekasztalbeszélgetést, szakmai bemutatókat és gálavacsorát kínál a résztvevőknek.