A kávé világnapját egyes feltételezések szerint azért ünnepeljük éppen a csillagászati ősz beköszönte után egy héttel, mert így emlékeztetjük magunkat, hogy újra dolgozni kell. Bár a legtöbb kávét otthon isszuk, azért minden második fogyasztó a munkahelyén is napi rendszerességgel kávézik.

A világnap alkalmából a Costa Coffee és a GKI Digital közös felmérésben kutatta a munkahelyi kávézási szokásokat. Kiderült, hogy a munkahelyen kávézók fele számára a munkáltatója ingyen biztosítja a kávét, a többiek maguk veszik vagy viszik be a napközbeni koffeinadagjukat. A jó munkahelyi kávé fontos munkavállalói elvárás lett, amit a munkáltatóknak ajánlott figyelembe venni, hiszen ez nagyban hozzájárul a munkavállalói jóléthez. A Costa Coffee a kávé világnapján minden munkavállalót arra buzdít, hogy ünnepeljen egy igazán jó – munkahelyi – kávéval!

 Mivel a víz után a kávé a leggyakrabban fogyasztott ital a világon, így joggal érdemel meg egy saját világnapot. A kávé világnapja még 38 évvel ezelőtt indult Japánból, azonban csak 2009 óta ünnepeljük szeptember 29-én tömegek által szeretett ital világnapját. A világnaphoz kötődő legenda szerint azért ez a dátum lett a kávé világnapja, mert a hosszú nyár után ezzel emlékeztetjük magunkat, hogy újra itt az ősz és bizony dolgozni kell – a munkának pedig szerves része a kávészünet. A kávé világnapja alkalmából a Costa Coffee és a GKI Digital munkahelyi kávézási szokásokról készített felmérést.

 

Jó a kávé a munkahelyen?

 A Costa Coffee kíváncsi volt, vajon fontos-e, hogy jó minőségű kávét igyanak a munkahelyen a válaszadók – erre 73 százalékuk válaszolt igennel. Hogy milyen a jó kávé? 65 százalék szerint olyan, amiben az illatok és ízek harmonikusan illeszkednek egymáshoz, 36 százalék szerint pedig pont annyira erős, amennyire kell.

 

Ki fizeti a munkahelyi kávét?

 A Costa Coffee és a GKI Digital közös kutatása szerint a válaszadók 45 százaléka rendszeresen kávézik napközben a munkahelyén. Míg az otthoni kávézásra minden második válaszadó maximum 3000 forintot, 38%-uk pedig ennél is többet költ, addig a munkahelyen is kávézók több mint felénél (54%) ez egyfajta juttatás és nem kell érte fizetni: annyit és úgy isznak, amennyit csak szeretnének.

 Ezzel a lehetőséggel nem mindenki él: bár a munkahelyek több mint fele ingyen juttatásként kínálja a kávét az alkalmazottaknak, mégis ezt a juttatást csak 41 százalékuk használja ki – a többiek inkább a saját ízlésviláguknak és minőségi elvárásaiknak megfelelő kávét részesítik előnyben, és ezért hajlandóak akár saját költségen is fedezni a beszerzését. A kutatásban részt vevők mintegy negyede maga viszi az alapanyagot a munkahelyére és ottani géppel készíti el, minden 10. válaszadó pedig a kész kávét termoszban viszi magával minden nap.

 

Milyen kávét iszunk a munkához?

 A Costa Coffee és a GKI Digital kutatása rávilágít arra jelenségre, hogy eltérő napszakokban más-más típusú kávét fogyasztunk: a munkahelyeken a reggeli időszakban az erősebb, espresso típusú kávé mellett (86%), míg az ebédet követő délutáni órákban inkább a cappuccino (53%), a latte macchiato (56%) és az ízesített kávék (74%) mellett teszik le a voksukat a munkahelyükön kávézók. Sokan összekeverik a magas koffeintartalmat a kávé intenzitásával. Pedig ezek között nincsen összefüggés: az intenzitás az íz erősségét jelzi a csomagoláson, ami attól függ, hogy milyen volt a termőhely, hogyan dolgozták fel, hogyan pörkölték az alapanyagot. Minél magasabb a szám, annál markánsabb, minél alacsonyabb, annál lágyabb, selymesebb ízű a kávé.

 

Hány perc a kávészünet?

Sokan már a munkába menet vagy oda beérve azonnal kávéznak: a kutatás szerint útközben a legtöbben kávézóban vagy benzinkúton vett elviteles kávét isznak (75%), negyedük otthon készített italt visz magával és issza meg útközben.

A munka és a magánélet nagyon egybefolyik a home office széleskörű elterjedése óta, de talán korábban is sokan kávészünet nélkül, munka közben kávéztak: a Costa Coffee felmérése szerint a válaszadók 27 százaléka kávézás miatt nem tart szünetet a munkájában. A nők még nagyobb arányban (30%) tesznek így, mint a férfiak (23%). A válaszadók 21 százaléka naponta 5-10 percet, 13 százalékuk 10-15 percet tölt kávészünettel A rövid kávézási időszakok hátterében a rutinszerűség és a gyors koffeinlöket okozta felfrissülés, azaz a funkcionális kávéfogyasztás állhat, nem pedig a munkaidő közbeni pár perc énidő kerül előtérbe.

A Costa Coffee a kávé világnapján minden munkavállalót arra buzdít, hogy tartson egy pár perces szünetet és élvezze ki a napi kávéját, hiszen minőségi kávét inni minden nap felér egy ünneppel.

 

A kutatás 2721 válaszadó közreműködésével készült, a Coca-Cola HBC Magyarország megbízásából a GKI Digital készítette.