Júniusban az ipar belföldi termelői árai átlagosan 15,4 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál, ami 1,0 százalékponttal magasabb az előző havinál. Az exportárak 9,7 százalékkal emelkedtek a májusi 9,6 százalékot követően. Együttesen az ipari termelői árak átlagosan 11,6 százalékkal magasabbak voltak, mint tavaly júniusban - közölte hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az áremelkedés ütemét elsősorban a nyers- és alapanyagok drágulása, valamint a forint euróval szembeni árfolyamváltozása befolyásolta - tette hozzá a hivatal.
Az előző hónaphoz képest a belföldi értékesítés árai 1,7, az exportértékesítés árai 0,7 százalékkal, így az ipari termelői árak összességében 1,0 százalékkal nőttek.
A belföldi értékesítés árakon belül a 63 százalékos súlyt képviselő feldolgozóiparban 13,3, a 31 százalékos súlyú energiaiparban (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) 20,4 százalékos volt a drágulás éves üteme júniusban.
A belföldi áremelkedést a kőolajfeldolgozás és a vegyipar termelői árainak 42,3, illetve 37,1 százalékos emelkedése húzta, a járműgyártásban csak 1,7 százalékos volt az éves áremelkedés, a számítástechnikai termékeknél pedig három éve először estek az árak 0,2 százalékkal. Az élelmiszeriparban tovább gyorsult az áremelkedés üteme a májusi 5,0 százalékról 6,0 százalékosra.
A tartós fogyasztási cikkek gyártói 3,1 százalékos áremelést értek el, a beruházási javak 2,3 százalékkal drágultak tavaly júniushoz mérve, az energia termelő ágazatok 12,8, a további felhasználásra termelő alapanyag-, félkésztermék- és részegységgyártók 12,2 százalékkal emelték a termelői áraikat.


Exportban is a kőolajfeldolgozás árai emelkedtek kimagasló, 72,1 százalékos ütemben a vegyipar 48,8 százalékkos mértéke mellett. A gyógyszeripar exportárai azonban öt hónap emelkedés után júniusban 0,4 százalékkal elmaradtak a tavalyitól. Az élelmiszerek exportára 8,0 százalékkal emelkedett. A járműgyártás alig 0,4 százalékkal, a gépipar 2,8 százalékkal a villamosberendezések gyártói 5,3 százalékos emelkedést tudtak elérni, a számítástechnikai termék exportára tavaly júniushoz mérve stagnált.


A forint 0,6 százalékkal gyengült az euróhoz képest, és 5,9 százalékot erősödött a dollárral szemben tavaly június óta.
Az első fél évben a belföldi értékesítés árai 9,7 százalékkal, az exportértékesítés árai 9,4, az ipari termelői árak összességében 9,5 százalékkal nőttek a múlt év azonos időszakához viszonyítva.

MTI