Megérzik a járvány második hullámát a hazai kis- és középvállalkozások, ugyanis a K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb adatai alapján az előző negyedévhez képest, kevésbé tekintenek bizakodóan az előttük álló egy évre. Az index értéke jelentősen, 12 pontról 7 pontra csökkent, ami többek között annak tudható be, hogy a cégek növekvő közterhekre és kevesebb uniós forrásra számítanak. A november 11-től életbe lépő kormányzati szigorítások várhatóan még tovább csökkentik majd a várakozásokat a következő mérési időszakban, a negyedik negyedévben.

 Alábbhagyott a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások bizakodónak mondható várakozása a K&H kkv bizalmi index kutatás harmadik negyedéves adatai alapján. Az index az előző negyedévhez képest jelentősen, 5 ponttal mérséklődött, így jelenleg 7 ponton áll.

„A koronavírus első hullámát követően a jelen kutatásban látjuk igazán, hogy mire számítanak a harmadik negyedévben a vállalkozások. Bár az index értéke visszaesett, a hazai kkv-k egy évre előremutató várakozásai összességében még mindig pozitívak. Az előző negyedévi 12 ponthoz képest visszafogottabb kilátások hátterében a járvány második hulláma állhat, bár a november 11-én életbe lépő kormányzati szigorítások várhatóan még inkább negatívan befolyásolják majd az eredményeket. Romlott továbbá a vállalati hitelkamatokra vonatkozó várakozás, emellett kevesebb uniós forrással és növekvő közterhekkel számolnak a cégek, saját pénzügyi kilátásait ugyanakkor kedvezőbbnek ítéli meg a kkv szektor” – ismertette az eredményeket Kökény Roland, a K&H kkv szegmens marketing vezetője.

  Árbevétel tekintetében a legnagyobb és a legkisebb méretű cégek várakozásai változtak számottevően. Továbbra is a középvállalkozások a legbizakodóbbak, az ő várakozásaik 23 pontról 32 pontra emelkedtek. Ezzel szemben a 20 és 100 millió forint közötti éves árbevétellel rendelkező mikrovállalkozások lényegesen borúlátóbbak, ők ugyanis 9 pontos visszaeséssel jelenleg 0 ponton állnak. Bár némileg mérséklődött, de a korábbi negyedévekhez hasonlóan a kisvállalkozások bizalma a legstabilabb (10 pont).

 Az ágazatok közül a szolgáltatási szektorban és a korábban igencsak pozitív várakozásokkal teli agráriumban hagyott alább a cégek bizalma. A mezőgazdaságban 42 pontról 19 pontra zuhant a várakozás, de még így is ők tekinthetők a legoptimistábbnak, míg a szolgáltatási szektor 9 pontos csökkenés után, 5 ponttal a leginkább borúlátó. Az ipari és kereskedelmi szektor várakozásai viszont keveset változtak: az iparé jelenleg 9 ponton, a kereskedelemé pedig 7 ponton áll.