A gazdasági versenyképesség sokszor emlegetett eleme az exportképesség.
Ha egy cég termékei jó áron eladhatók külföldön (pl. a hazai gyógyszergyártók termékei), akkor ez javítja a vállalkozás működését (a kis hazai piac hullámzásait elkerülhetik), de hazánk gazdasági stabilitásához is hozzájárul. Ne feledjük, hogy az export adja a GDP közel 80%-át, illetve a nettó export teszi ki a GDP 7%-át! Emiatt az exportálók száma, az export értéke a teljes kibocsátáshoz képest, s természetesen a teljes export volumene jó indikátora a vállalati hatékonyságnak és annak, hogy mennyire innovatívak a hazai vállalkozások.
Mindezt a korábbi kormányok is felismerték! Már a Kádár korszakban kiemelten támogatták a kemény valutát „termelő” cégeket, s az export ösztönzése folyamatosan a gazdaságpolitika fókuszában maradt. Ennek egyik fontos lépése volt az Eximbank megalapítása 1994-ben. A folyamatos támogatás ellenére (amit 2007 után az EU források is segítettek) a hazai KKV-k export képessége alig javult, amit jól mutat, hogy bár a Baross Gábor újraiparosítási program keretében[1] 1200 milliárd Ft támogatott hitelt vettek fel a hazai vállalkozások, a Demján program keretében (1410 milliárd Ft keretösszeggel) ismét előkerült a kérdés. Habár nemzetgazdasági értelemben a Baross Gábor program nem érte el a kitűzött célt, mégis a Demján program szinte ugyanazokkal a célokkal indul, s ezekkel kíván „repülőrajtot” adni a magyar gazdaságnak.
A Magyarországon működő, érdemi tevékenységet folytató 250 ezer cégből 11 600 külföldi tulajdonú. A cégek 9%-ának volt kivitele, a többi vállalkozás nem lépte át az exportképesség küszöbét. Ezen belül a magyar többségi tulajdonú cégek 80%-ot tesznek ki. Ugyanakkor az export árbevételen belül az arány éppen fordított. Emellett a hazai cégek mindössze 8%-ának volt exportja, míg a külföldiek esetében a megfelelő arány 37%.
A magyar feldolgozóipari cégek közel 19%-a, míg a többi szektor hazai cégeinek 5-6%-a exportál (kivéve az építőipart, ahol 3% az arány). Az építőipar gyenge teljesítménye annak is köszönhető, hogy az elmúlt években az állami beruházások elszívták a kapacitásokat.
A külföldi vállalatok esetében is a gyártás dominál (a cégek 73%-a termel külföldre is), de magas az arány a mezőgazdaságban (41%), a kereskedelemben és a szolgáltatásban (33%), valamint az energia szektorban és az építőiparban (18-18%) is.
Habár kedvezőnek tűnik az exportáló hazai cégek magas aránya az összes exportáló vállalkozáson belül, a képet árnyalja, hogy ezek 72%-a mikróvállalat (<10 fő), 20%-a pedig kisvállalat (10 és 49 fő közötti). A középvállalatok (50 és 249 fő között) súlya 7%, a nagyvállalatoké pedig 1%. A külföldi tulajdonú, kivitellel rendelkező cégek 28%-a mikróvállalkozás, 39%-a kisvállalat, 22,5%-a középvállalat, míg a maradék 10,5% nagyvállalat. Összefoglalva: a hazai exportáló cégek kicsik, a külföldiek jellemzően sokkal nagyobbak. Ennek oka, hogy a külföldi tulajdonú, kivitelre termelő cégek a nagyobb létszámból fakadó bérköltség alacsony szintje és a kedvező adózási feltételek, esetleg a logisztikai előnyök miatt települtek ide.
Jellemzően a külföldi nagyvállalatok nagyobb bért fizetnek (igaz gyakran három műszakot és hétvégi munkát követelve ezért), de általában nem itt végeznek kutatás-fejlesztést, és tapasztalatok alapján a magyar beszállítóknak sem adnak sok bekapcsolódási lehetőséget. Kis, nyitott gazdaságként nehéz versenyképes vállalatokat kitermelni, de pozitív példák azért akadnak (gyógyszeripar, vegyipar, bankszektor, informatika stb.). Ugyanakkor mérlegelni kellene, hogy a jelenlegi világgazdasági paradigmában (kereskedelmi háború, vámemelések, rövidülő ellátási láncok) mennyire és hogyan lehet állami támogatásokkal a magyar KKV-kat exportképessé tenni! Másrészt az is megfontolandó, hogy szükségesek-e olyan nagy foglalkoztatók (jelentős állami ráfordításokkal való) hazánkba vonzása, amelyek lényegesen jobban kitettek az iparági sokkokra, s amelyek elszeparált szigetekként működnek hazánkban.
Persze kisebb cégek esetében a növekedéshez idő kell, amit nem lehet megspórolni! A hosszútávú építkezést nem lehet kevés kézben összpontosítani (az állam által kiválasztott fejlesztésre „érdemes” cégek köre, alias „nemzeti bajnokok[2]), mivel ez egy idő után tisztességtelen versenybe, esetleg korrupcióba, de legalábbis nem optimális gazdasági helyzethez vezet. A sok szereplős verseny hatása nem pótolható, ezért érdemes volna valóban a hazai kkv-kra helyezni a hangsúlyt a jelenlegi, óriáscégek által dominált exporttámogatásokhoz képest.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[1] „A hitelprogram összességében nagyban hozzájárul, hogy 2023-ban elkerüljük a recessziót, a gazdasági növekedés elérje a 1,5 százalékot, hogy innen elrugaszkodva a magyar gazdaság újra dinamikusan, 4 százalék felett növekedjen 2024-ben.” https://kormany.hu/hirek/700-milliard-forintos-hitelkerettel-elindul-a-baross-gabor-ujraiparositasi-hitelprogram
[2] https://www.portfolio.hu/gazdasag/20240409/nagy-bejelenteseket-tett-nagy-marton-679381