A grill- és barbecuerajongók számára április az év egyik legfontosabb hónapja, mert a tapasztalatok azt mutatják, hogy a hőmérséklet akkor kezd emelkedni. Bár az idei grillszezonra is rányomhatja bélyegét a koronavírus-járvány, az egyre melegebb idő szabadtéri grillezésre ösztönöz, amire az élelmiszer-kiskereskedők jó előre felkészülnek.

Grillben gazdag termékválaszték
„A korábbi évekhez hasonlóan az ALDI idén is minőségi grilltermékeket kínál a lehető legkedvezőbb áron, az érdeklődők pedig évszaktól függetlenül megtalálhatják üzleteinkben a kerti sütéshez szükséges alapanyagokat, valamint az elengedhetetlen eszközöket és kiegészítőket” – közölte az ALDI.
Mint fogalmaztak, az üzletlánc szezonális grillválasztéka idén is rendkívül széles, a húsvéti időszaktól egészen szep­tember végéig kapható kínálatban minden vásárló megtalálhatja a számára ideális termékeket. A gazdag, állandó termékválaszték mellett a szezon ideje alatt több időszakos termék is megjelenik majd a grillválasztékban. A vásárlók által leginkább kedvelt grilltermékek közé tartoznak a különféle marináddal készített csirkemellfilék, a csirke grilltálak, a mini virslik, a fűszeres grillkolbászok, illetve a hamburgerhúsok. Ugyancsak kedveltek a marinált sertéshúsok, a marhasteakek és a grillerek.
A diszkontlánc idei grill újdonságai közé tartozik a háromféle ízben elérhető Ínyenc grillkolbász, a magyaros és fokhagymás-zöldfűszeres grillsaslik, illetve a húsok mellé, salátákhoz is kínálható, többféle ízben kapható guacamole. A kínálatot tovább színesítik a vegán grillfalatok, a garnélanyárs, amelyek mellett grillkolbászokat és steakeket is találhatnak majd a vásárlók az ALDI hűtőpultjaiban.
Idei grill szortimentjében számos grillsajtot is kínál az ALDI. A szabadtéri vagy konyhai sütögetéshez ideális választás lehet a grillezhető mozzarella, a halloumi, a sajtsteak, vagy a többféle ízben elérhető camembert. A grillsajtok mellett a húsokhoz kínálható, salátával szervírozható szezonális tejes termékek, sajtok köre is bővül a grillszezonban, valamint fűszervajakkal, salátához kínálható, egyéb tejes termékekkel is gazdagítja szezonális kínálatát az ALDI.
A kínálatban a különböző szószok, ízesített mustárok, a grillételek ízesítéséhez kitűnően használható fűszermalmok is megtalálhatók. „Bár a hazai vásárlók leginkább a magyaros ízvilágú termékeket részesítik előnyben, a nemzetközi gasztronómia szezonális fogásainak fűszerei szintén megjelennek az ALDI választékában. A különféle grillszószok mellett a sokak által kedvelt, a tengerparti nyaralások emlékét magával hozó ajvár is az aktuális kínálat részét képezi” – tudtuk meg.
Mint megtudtuk, a vásárlók egyre nyitottabbak a nemzet­közi konyha által használt fűszerekre, különösen szívesen ­vásárolják az ázsiai és az orientális konyhára jellemző ­fűszereket, fűszerkeverékeket.
„A szezonon kívül és a grillszezonban is a legkedveltebben a mono kiszerelésű fűszerek, amelyek közül leggyakrabban a borsot, a sót, a pirospaprikát, illetve a fokhagyma granulátumot választják” – ismertette az ALDI, kiemelve, hogy egyértelmű trend a fogyasztók részéről a só bevitelének csökkentése, a fűszerek esetében is jól látszik, hogy maguk szeretnék meghatározni, szabályozni az ételhez adott só mennyiségét.
A beltartalom mellett a fűszerek csomagolása is igen széles spektrumon mozog, a tasakos kiszerelések mellett megtalálhatóak az üveges, őrlőszerkezettel ellátott ­fűszerek is. A nedves szószok, pácok csomagolásai között találni ­műanyag flakont, squeeze flakont, de tasakos, nyomós, fémtubusos kiszerelésű termékek is kaphatóak az ALDI-ban.

Minőség a grillpartikra
„A külső tényezők mindig befolyásolják a grillszezon alakulását, hol pozitív, hol negatív irányban. A 2020-as grillszezonra a járvány okozta korlátozások mind mennyiségi, mind forgalmi viszonylatban pozitívan hatottak. Minőségben, ízekben és csomagolásban a ­2021-es év grillszezon­jában sem térünk el a 2020-as évhez képest” – közölte Maczelka Márk. A SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. kommunikációs vezetője elárulta, hogy a 2021-es grillszezont április eleje és szeptember közepe között tervezi a SPAR, de ha a külső tényezők (pl. időjárás) engedik, akár szeptember végéig fenntartják a grillszortimentet a hálózatban.
Mint megtudtuk, az idény alatt az előreszeletelt, ízesített termékekből és steaktermékekből az év többi részéhez képest mennyiségben a többszörösét értékesíti az üzletlánc. A legkedveltebb termékek a hagyományosan ízesített (pl. magyaros, fokhagymás) tarják és a prémium steaktermékek. A magyar vásárlók szívesen kipróbálják a pikáns, különlegesebb ízeket is, például a juharszirupos és sörös tarját. A folyamatos takarmány és élőállat áremelkedése természetesen hatással van a mindenkori alapanyag árakra, így a fogyasztói árakra is. A grillszezonban hangsúlyosabb szerepet kap a fűszerezés, ezért többféle kategóriába tartozó termékek széles választéka megtalálható a SPAR üzletekben. Vannak úgynevezett száraz fűszersók, fűszerkeverékek több mint 30 különböző ízben. A fűszersókon, fűszerkeverékeken belül a kínálaton belül választhatók külön a sertéshúshoz, csirkéhez, zöldséghez, halhoz ajánlottak. Az úgynevezett nedves pácok, melyeknél a fűszer már kevés olajban van, így azt azonnal lehet pácoláshoz használni. „Van olyan pác is a szortimentünkben, mely egy 1 kg hús pácolásához alkalmas erős zacskóban van, így a terméket már csak bele kell helyezni és néhány órára a hűtőszekrénybe tenni, majd sütésre készen is áll a hús” – ismertette Maczelka Márk, hozzátéve, hogy ezen termékeknél is megtalálhatóak külön sertéshúshoz és külön csirkehúshoz ajánlott ízesítések, ezen felül borsos, mustáros, zöldfűszeres, csípős ízesítések is elérhetőek. Az elkészült ételek mellé egyre több vásárló keresi a BBQ szószokat, chili szószokat, steak szószokat, fokhagymás szószokat is. A szortimentben a brandtermékeken kívül saját márkás termékeket is kínál a SPAR.
Maczelka Márk szerint a magyar fogyasztók még mindig előnyben részesítik a klasszikus grill ízeket, a borsot és a fokhagymát. De egyre jobban nyitottak a különleges ízekre, a BBQ-ra, a csípős ízekre, és egyre népszerűbbek a nemzetközi ízek is (pl. mediterrán, mexikói, indiai ízek).
„A grillszezonban a grillfűszersók, fűszerkeverékek mellett az úgynevezett „tiszta” fűszerek iránti kereslet növekedése is megfigyelhető, ami azt jelenti, hogy a fogyasztók szívesen készítenek maguknak otthon, saját ízlésüknek megfelelő grillpácokat. Így a rozmaring, a kakukkfű, borsikafű, majoránna, szerecsendió és curry forgalmán vehető észre növekedés ezen időszak alatt” – ismertette a kommunikációs vezető.
Mint megtudtuk, a termékek kiszerelésében nem ­vehető észre jelentős változás az elmúlt időszakban. „A gyártók a kiszereléseknél arra törekednek, hogy két-három-négy ­étkezésre elegendőek legyenek. Ez a fogyasztóknál népszerű is, hiszen a családban, baráti társaságban különbözőek az ízlések, és egy adott fajtájú termékből inkább többféle ízt vásárolnak, hogy mindenki megtalálja a magának tetszőt, viszont a kiszerelésből adódóan nem kell attól félni, hogy több hétig nyitva ott marad a hűtőben a termék” – említette Maczelka Márk.
A fűszersók, fűszerkeverékek kiszerelése egy-egy főzéshez, pácoláshoz elegendő. A nedves szószok, üvegben, flakonban, talpas tasakban, jól visszazárható csomagolásban vannak. Több flakonos termék esetén használnak már cseppmentes kupakot, mely segít az adagolásban és a jól zárhatóságban. „A grillezés további fontos kiegészítő termékei a különböző salátaöntetek és salátaöntet porok” – jegyezte meg a kommunikációs vezető, megemlítve, hogy ebből a kategóriából is nemcsak egyre szélesebb, de egészségesebb, „mentes” kínálat áll rendelkezésre. A SPAR áruházakban a hagyományos grillsajtok mellett camembert és mozzarella grillsajtok lesznek elérhetőek a szezonban. A mozzarella és a hagyományos grillsajtok fűszerezése széles skálán mozog, a klasszikus natúr, füstölt ízek mellett gyrosos, kolbászos, chilis és zöldfűszeres ízek jellennek meg.

Mindenre felkészülve
Bár az idei április hűvösebb, már felkészülten, a grillszezon teljes kelléktárával várja vásárlóit a Tesco. A szeptember végéig tartó idényben a friss húskínálat mellett grill húskészítmények, előrecsomagolt ízesített, pácolt hústermékek, zöldáru, sör, faszén, brikett, valamint grillsütők, mini grillek és kerti bútorok közül választhatnak a vevők.
Az idei grillszezonban a koronavírus-járvány miatt várhatóan többen választják a szabadtéri programokat. A fesztiválok, sportesemények helyett valószínűsíthetően saját szervezésű kerti partikon, kültéri programokon sütnek, grilleznek a fogyasztók. Erre készülve számos húsféléből előállított grill húskészítményekkel, több millió doboz sörrel, hagyományos és egzotikus fűszerkeverékekkel és különböző grillsajjtal készül a Tesco. Bár forgalom tekintetében idén is növekedésre lehet számítani, fontos azt is hangsúlyozni, hogy a termékkör iránt keresletet nagyban befolyásolja az időjárás.
A legnépszerűbb grilltermékek várhatóan idén is a grillkolbászok lesznek, amelyekből tavaly több mint 300 ezer csomagot értékesített a Tesco. Magyarországon a kolbászok közül hagyományosan a csemege és csípős paprikás ízesítésű a legkedveltebb, de aki újdonságra vágyik, közel 20 különböző fajtából választhat. Ezek között évek óta megtalálható az aszalt szilvás, áfonyás, csilis és a baconbe tekert is. A kolbászok mellett a marinált és pácolt húsok a legkelendőbbek, ezekből gyrosos és mézes ízesítésű is kapható. „Vásárlóink kényelme érdekében többféle saslikkal is készülünk a szezonra, melyek előre el vannak készítve és fa pálcikára felhúzva. Ezek elkészítése így még egyszerűbb és növeli a grillezés élményét is.”
Nagy siker az otthon elkészíthető hamburger: évről évre növekszik a kereslet az előre formázott hamburgerpogácsák iránt, amiből sajtos és jalapenos is elérhető idén az áruházlánc kínálatában. A húskészítmények közül a vásárlók leginkább a sertés és a baromfi termékeket keresik.
A grillsajtok széles választékával várja idén is vásárlóit az áruházlánc. A kínálatban megtalálható többek között: grillsajt, grill camembert, gomolya, mozzarella, görög félzsíros stb. „Ezek a sajtok számos ízesítésben kaphatóak, de olyan különleges ízesítésű termékekkel is készülünk, mint például Tesco Grill camembert sajt tőzegáfonyaszósszal. A sajtok közül számos termék az őszi-téli időszakban is elérhető otthoni grillezéshez.”
A húsok mellé érdemes fűszeres zöldségeket is grillezni. Ebben az időszakban zöldségekből összesen nagyon megugrik a paradicsom, cukkini, paprika, salátafélék iránti kereslet.

Ízekben gazdag grillszezon
Az idei grillszezonban az Auchan áruházakban többféle pácolt sertés tarja, pácolt csirkehús (combfilé, mellfilé, szárny), ­előre ízesített nyers, vékony és vastag grillkolbász közül választhatnak a vásárlók. Mindemellett hamburger- és csevaphúsok között is lehet válogatni.
A nyársak iránt már évek óta nagy a kereslet, ezért ­minden évben valamivel bővül a választék. A grillhalak piaca is fejlődik, így ebben a szezonban a grillezéshez előkészített ­pácolt hazai halakat, illetve lazac- és tonhalburgert, garnélamix ­tálat és tengerihal nyársat is kínál az Auchan. Újdonságként még megjelenik a grillválasztékban a sous vide oldalas is.
Az Auchan grillválasztékából a legnagyobb forgalmi részesedéssel továbbra is a kolbászok emelkednek ki, ez mintegy 40%-át adja a forgalomnak. De az egészségtudatos étkezés erősödésével a pácolt baromfitermékek iránt egyre nagyobb a kereslet.
A grillszezon ma már elképzelhetetlen grillsajtok ­nélkül. Az Auchan széles termékpalettával várja a vásárlókat idén is – a natúr és füstölt grillsajtok, valamint a könnyebb, ­mediterrán fűszerezésű termékek grillezni és saláta mellé egyaránt ajánlottak. Népszerűek még a gomolyák, a camembert, a mozzarella, a halloumi típusú sajtok. Az Auchan választékát folyamatosan újdonságokkal bővíti, idén például chilis, fokhagymás, mézes ízesítésekkel.
Az Auchan választékában megtalálhatóak az előre elkészített olajos pácok, de az áruházakban kapható többféle fűszersó és sót nem tartalmazó fűszerkeverék is. Az idei grillszezonban is állandó a grillpác-kínálat (pl. BBQ mártások, chili mártások, majonézes szószok, remoulad mártás, salátaöntetek, mustárok). A pandémia alatt több háztartás az otthoni sütés-főzés mellett döntött, aminek eredményeként megnőtt a monofűszerek iránti érdeklődés is.

 

(TERMÉKMIX magazin – 2021. áprilisi szám)

BELELAPOZOK