Milyen témák és trendek befolyásolják napjainkban leginkább a fogyasztók vásárlási szokásait? Erről kérdezték meg az USA legnagyobb természetes élelmiszereket forgalmazó kereskedelmi vállalata, a Whole Foods cég 50 menedzserét.

Nem hiába vásárolta fel az Amazon a világ legnagyobb természetes termékeket forgalmazó USA-székhelyű kereskedelmi vállalatát, a Whole Foods céget. Hiszen nem csak arról van szó, hogy az Amazon egy állandó bázist szeretett volna biztosítani az online-rendeléseknek, hanem arról is, hogy pontosan tudni akarta, mi mozgatja a ma, de leginkább a holnap környezet-, táplálkozás- és egészségtudatos vásárlóját. Ezért megkérdeztek 50 Whole Foods menedzsert, mely trendek lesznek várhatóan a következő évben a legfontosabbak.
Az itt bemutatott irányok valójában elsősorban az Egyesült Államokra érvényesek, azonban valószínűleg nagymértékben Európára is. Már a tavalyi közvélemény-kutatásban is egyértelműen keresletnövekedést jósoltak a vegán húspótló termékeknek vagy a környezetbarát csomagolásnak.
A következő évben ezen kívül az is érdekelheti a fogyasztókat, hogyan ­képes egy környezetkímélő mezőgazdaság a kimerült talajt újra termékennyé tenni anélkül, hogy alkalmaznia kellene az eddigi módszereket.
Várhatóan új irányzat lesz, hogy a Nyugat-afrikai termékek iránt új fogyasztók is érdeklődni fognak. Természetesen nagyon keresettek lesznek az egészséghez és/vagy wellnesshez kapcsolódó termékek.

1. Megújuló mezőgazdaság
A Whole Foods-nál a megújuló mezőgazdaságot olyan módszerként határozzák meg, amely a gabonatermesztésnél és a legelőhasználatnál a biodiverzitás elveit követi, és támogatja a CO2 megkötését. Ehhez tartozik többek között a tervszerű vetésforgó alkalmazása is. Az olyan gyártók, mint a Stonyfield vagy a Danone North America jelentős eszközöket bocsátottak rendelkezésre az ehhez szükséges kutatásokra. A General Mills 2019-ben további eszközök rendelkezésre bocsátását határozta el. „Mi ebben nagy esélyt látunk arra, hogy javítsunk bolygónk jelenlegi állapotán“, mondta Jeff Harmening, a General Mills vezér­igazgatója.

2. Új lisztfajták
A leggyakrabban feldolgozott lisztfajták alternatívái a jövőben már nem lesznek kivételek. Egyre több fogyasztó allergiás a búzalisztre.
Ezért az új hívószavak a glutén­mentes és a pékáruk feljavítása fehérjékkel vagy ballasztanyagokkal. A Whole Foods 2020-ra egy sor új lisztfajtát és sütési összetevőt jósol, például gyümölcs- (pl. banán) vagy zöldségalapú (pl. karfiol) lisztek megjelenése várható. Az ezekből a lisztfajtákból készült chipseknek és rágcsálnivalóknak is helyük lesz a boltokban.

3. Termékek Nyugat-Afrikából
A nyugat-afrikai országokban megszokott ízek elterjednek. Ezek az élelmiszerek és italok hozzájárulhatnak az egészséges és hosszú élethez.
Sok nyugat-afrikai élelmiszer és étel fő összetevője a paradicsom, vöröshagyma és chilipaprika. Mogyoró, gyömbér és citromfű fűszerezi az ételeket. A moringa és a tamarind felhasználása, melyeknek egészségjavító tulajdonságot tulajdonítanak, jövőre egyértelműen nőni fog. A kölesfélék felhasználása szintén növekedni fog.
4. Mélyhűtött termékek egyedülállók részére
Az egyedülálló vásárlók részére savanyúságok, levesek vagy mini-mártogatósok mellett más termékek is, fagyasztott termékként egyesével csomagolva is elérhetők lesznek (single serve packaging). Az energiaszeleteknél is lesznek a jövőben mélyhűtött termékek, melyek a friss gyümölcs hozzáadásának köszönhetően nem a szárazáruknál, hanem a fagyasztott termékeknél lesznek megtalálhatók. Ezek a snack-innovációk feleslegessé teszik néhány (nem kívánatos) adalékanyag hozzáadását. Menet közben egy-egy egészséges snack elfogyasztása ma már szinte általános fogyasztói magatartás.

5. A „növényi” több mint a szója
A 2020-as év folyamán sok eddigi divatos termék előállítása kevésbé szója-alapon fog történni. Ehelyett sokkal inkább a mungóbab, kendermag, tökmag, görögdinnye vagy bizonyos algafajták használata lesz meghatározó. Néhány termék ezek közül állagában a joghurthoz vagy más tejtermékhez hasonlít. A Whole Foods szerint a növényalapú termékek 2020-ban is nagyon keresettek lesznek. Az Euromonitor szerint a húspótló termékek 2023-ig az USA-ban elérik a 2,5 milliárd USA-dollár értéket.

6. Újabb vajfajták, kencék és szószok
A tahini (szezámmagból), kesudió, mandula, mogyoró, csicseriborsó és az ezekből készült krémek és olajok 2020-ben is igen keresettek lesznek. A görögdinnye magjaiból magas minőségű termékeket fognak előállítani. Ezen kívül tökmag-vaj is kapható lesz. A kutatók ma az őskori elődeink táplálkozását (paleo és ketogén étrend) kutatják, hogy megállapíthassák, mi járulhat hozzá az egészséghez és a súlycsökkentéshez. Sok gyártó mérlegeli a pálmaolaj elhagyását, és ennek pótlására gyümölcsöket, dióféléket kívánnak használni.

7. Biotermékek a gyerekeknek
A Whole Foods azt jósolja, hogy a gyerekkorunk óta megbízható márkaként ismert termékeknek egyre inkább helyettesítői lesznek. Ilyenek például a biocsirkéből készült csirkefalatok, a panírmorzsa nélkül készült halrudacskák vagy az alternatív lisztfajtákból készült tészták.
Bár ez az irányzat nem új, 2020-tól tovább nő ezeknek a termékeknek a kedvelése és beszerezhetősége. Az ismert márkatermékek ráadásul megpróbálnak hidat verni a gyerekeknek készült régi stílusú termékek kedveltsége és az egészséges alternatívát képviselő termékek közé.

8. Cukorhelyettesítők
Szirup és édesítők, pl. cukor, sztívia, méz vagy juharszirup helyett nő az alternatívák jelentősége, (például a gránátalma, kókusz vagy datolya). Az édesburgonya keményítőtartalmából is egyre több édesítő anyagot nyernek.

9. Hústermékek és húspótló készítmények
2020-ban a húsipart sem kíméli a növényalapú őrület. Ennek ellenére az emberiség nem lesz vegetáriánus. A Whole Foods azonban szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy egyre több olyan húst vegyünk és fogyasszunk, aminek az előállítása „jobb a bolygónknak”. Ezek lehetnek növényi húspótlók vagy ezek hozzáadása a tiszta hústermékekhez.
A vezető húsipari konszern, a Tyson Foods ebben az évben már piacra dobta ez első ilyen jellegű termékeit, többek között marhahúsból készült burgert fehérjetartalmú borsópürével és csirkehúsból készült húsgombócokat csicseri­borsóval, fekete babbal és quinoával. A Perdue cég csirkehúsból, karfiolból és csicseriborsóból készült falatokat kínál.

10. Alkohol-helyettesítő italok
A fiatal fogyasztóknál terjedő hozzáállás, miszerint józannak, de ugyanakkor kíváncsinak is kell lenni az új ízirányzatok iránt, egyre több követőre talál. Az IWRS jelentés szerint 2022-ig az alkoholmentes vagy kevés alkoholt tartalmazó italok piaca az Egyesült Államokban 39%-kal fog nőni. Nem a hagyományos értelemben vett alkoholmentes italokról van szó, hanem olyanokról, melyeket az alkoholos italokhoz hasonlóan állítanak elő, de a hiányzó alkoholtartalom ellenére megtartják a klasszikus koktélok és italok ízét.

 

(TERMÉKMIX magazin – 2019. decemberi szám)