"Süti" információ ezen a weboldalon

Azért, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk "sütiket" használunk weboldalunkon. Ha továbbra is a beállítások változtatása nélkül marad a honlapon, azt feltételezzük, hogy Ön elégedett azzal, hogy minden "sütit" megkap a honlapján. Ha szeretné, bármikor meg tudja változtatni a cookie beállításokat. Viszont ez esetben nem tudjuk garantálni weboldalunk megfelelő működését. 

Kereskedelem

Indul a szeretet.éhség. Országos Adventi Pénzadománygyűjtés

A Tesco az Ökumenikus Segélyszervezet stratégiai partnereként idén is részt vesz a Szervezet szeretet.éhség. elnevezésű Országos Adventi Pénzadománygyűjtő kampányában. A vásárlók november 12. és december 24. között a kasszáknál kapható 250 forintos kupon megvásárlásával segíthetik a rászorulókat. Tavaly több mint 60 millió forintot gyűjtöttek az adományozók.

Hajdú-Bihar megyében jött létre az első helyi Élelmiszerbank Magyarországon

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület 13 éve működik Magyarországon. 2018-ban az Egyesület életében egy új fejezet indul: november 8-án megkezdi működését az első helyi Élelmiszerbank, Hajdú-Bihar Megyei Élelmiszerbank néven. Az első helyi Élelmiszerbank célja, hogy Hajdú-Bihar megyében élő rászorulókat még hatékonyabban tudják ellátni mentett élelmiszerrel.

Munkába áll az első élelmiszermentő

A Tesco elkötelezett az élelmiszer-pazarlás csökkentése mellett, ezért évek óta stratégiai partnerként támogatja a Magyar Élelmiszerbank Egyesület munkáját. Ezt az együttműködést emeli most új szintre az áruházlánc Debrecenben egy kisteherautó adományozásával. A Hajdú-Bihar Megyei Élelmiszerbank Egyesület az autóval a mentett élelmiszereket juttatja majd el a rászorulókhoz.

Elemzők szerint az év végéig mérséklődhet a kiskereskedelmi forgalom növekedése, de az egész éves adat felülmúlja a tavalyit

A kiskereskedelmi forgalom növekedési ütemének szeptemberi lassulása nem okozott meglepetést az MTI-nek nyilatkozó piaci elemzőknek, akik a tavalyi magas bázisadatok miatt az év hátralévő részében is mérsékelt növekedést várnak. A keresetek emelkedése miatt azonban a forgalom egész évi bővülése a tavalyit meghaladó ütemű lehet.