Összesen 2,5 millió forinttal támogatja a Mars és a Tesco a Magyar Élelmiszerbank Egyesület munkáját összefogásuknak köszönhetően.

Az immár negyedik alkalommal indított jótékonysági akció keretében a Mars a május 12. és 25. között eladott rizsek és szószok, valamint állateledelek értékének egy százalékát ajánlotta fel jótékony célra, amelyet a Tesco megduplázott. Az Élelmiszerbank a támogatásból élelmiszercsomagokat juttat el rászoruló családok számára.

Negyedik alkalommal kezdett közös akcióba a Mars és a Tesco, hogy a vásárlók segítségével támogassák a rászorulókat. A kezdeményezés ideje alatt a Tesco hipermarketekben megvásárolt Mars állateledelek, illetve Ben’s Original és Dolmio márkájú termékek árából a vállalat 1%-ot ajánlott fel jótékonysági célra, a Tesco pedig megduplázta, illetve 2,5 millió forintra kiegészítette a támogatás értékét. Az összegből a két vállalat a Magyar Élelmiszerbank Egyesület munkáját segíti, akik a felajánlásból közel 27 ezer élelmiszercsomagot tudnak eljuttatni rászorulóknak.

„Nagyon büszkék vagyunk az immár évek óta tartó sikeres együttműködésre. A Mars és a Tesco nemcsak ebben az akcióban partnerünk, de az élelmiszermentésben is folyamatosan együtt dolgozunk, így külön öröm, hogy segítségükkel egyre többféle módon támogathatjuk a nélkülözőket. A most összegyűlt adományból 75 millió forint értékben tudunk emberi fogyasztásra tökéletesen alkalmas élelmiszert biztosítani nekik. Hálásak vagyunk mindenkinek, aki vásárlásával hozzájárult az akció sikeréhez”– mondta Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke.

„Nagyon örülünk annak, hogy a Marssal közös akcióban ilyen szép összeget sikerült összegyűjtenünk, és hogy ezzel több ezer nélkülöző életét tehetjük kicsit könnyebbé. Felelős vállalatként példát kell mutatnunk és ösztönözni versenytársainkat is arra, hogy részt vegyenek hasonló kezdeményezésekben. Ezzel nemcsak a rászorulókon segítünk, de nagyon sokat teszünk az élelmiszer-pazarlás ellen is, hiszen a csomagok az Élelmiszerbank vállalati partnerei által mentett élelmiszereket tartalmaznak”– mondta Hevesi Nóra, a Tesco kommunikációs vezetője.

„A Marsnál tudjuk azt, hogy a termékeink, partnereink és fogyasztóink segítségével fel tudjuk venni a harcot az élelmiszer-pazarlás ellen, és tenni tudunk a fenntarthatóságért. Ezért is vagyunk büszkék erre a kampányra, mely kiváló példája annak, hogyan dolgozunk együtt egy jó célért a Tescóval és az Élelmiszerbankkal közösen, és hogyan segítenek azt megvalósítani vásárlóink”– mondta Sófalvi Attila, a Mars Magyarország ügyvezető igazgatója.