..és ha lehet, elsősorban hazait.
Sajt, tej és tejföl – három olyan élelmiszer, ami nélkül nem képzelhető el egy átlagos magyar háztartás hűtője sem, derült ki a Magyar Tej termékcsaládot gyártó Alföldi Tej Kft. márkakutatásából*. A magyarok a hazai termékeket előnyben részesítik, ragaszkodnak kedvenc márkáikhoz és általában a heti egy nagybevásárlás közben szerzik be. Míg Budapesten kevésbé népszerű például a tejföl, addig a falvakban görög joghurtot fogyasztanak kevesebben. A sajtok közül a trappista nélkülözhetetlen, ezért az Alföldi Tej bevezeti a 100%-ban trappistából készült sajtkrémet a piacra.
Az ország egyes pontjai között ugyanakkor érdekes különbségek fedezhetők fel, ugyanis míg a vidéki városokban a magyarok 93%-a eszik rendszeresen tejfölt, addig Budapesten ez az arány mindössze 79%. A tej, vaj, túró esetében, ha nincs is ekkora differencia, még mindig szignifikánsan többen vannak, akik vidéken falatozzák az említett ételeket. Vannak ugyanakkor olyan termékek, amelyek esetében a fővárosiak a nagyobb fogyasztók, ilyen például a hűtést igénylő, hosszabb szavatossági idejű ESL tej, amelyet Budapesten az itt élők 37%-a fogyaszt, szemben például a falvakban élőknél jellemző 24 százalékkal.
Az életkor és a jövedelmi helyzet is számít
A kutatás rámutatott, hogy a tejtermékek vásárlására hatással van az egyes háztartások jövedelmi helyzete is. Ez azt jelenti, hogy a magasabb jövedelemmel rendelkezők többet is fogyasztanak, ugyanakkor kivételt képez a vaj, a túró, az UHT és ESL tej, amelyet nagyjából egyforma arányban esznek, anyagi helyzettől függetlenül.
Azok a háztartások, ahol gyermekek is vannak, lényegesen több tejterméket vásárolnak, különösen akkor, ha 3-5 éves gyerek él a családban. Népszerűek az ízesített tejitalok, így például a kakaó, madártej, valamint az ivójoghurtok. Ez azért fontos, mert az ezekben található kalciumra gyerekkorban, serdülőkorban van leginkább szüksége a szervezetnek, vagyis a nagy növekedések időszakában.
Sokat számítanak a generációs különbségek is, ugyanis míg a 29 évnél fiatalabbak a leglelkesebb fogyasztói a kanalas desszerteknek, az ivójoghurtnak és az ESL tejnek, addig a 60 évnél idősebbek főleg sajtot, túrót és tejfölt fogyasztanak.
Ha azt nézzük, melyik az a termék, amelyet legalább hetente fogyasztanak a magyarok, első helyen a tej áll, amelyet a lakosság közel háromnegyede, a megkérdezettek 73%-a iszik minden héten legalább egyszer. A válaszdók kétharmada pedig legalább heti egyszer eszik sajtot (68%), vajat, vajkrémet vagy tejfölt (67%).
Aminek lennie kell otthon: a trappista sajt
Bár a sajtok esetében vannak olyan népszerű fajták, mint az edami, gouda, mozzarella vagy a grillsajt, ennek ellenére a válaszadók szerint, aminek mindig lennie kell otthon, az a trappista sajt. Legyen szó akár szendvicsről, akár egyéb felhasználásról, alapvetés, hogy ez a típus legyen a hűtőben. Ezzel összhangban az Alföldi Tej új sajtkrémet dob a piacra, amelynek egyedülálló módon trappista lesz az alapja, ráadásul megfelel a szigorúan szabályozott magyar termék minősítésnek is.
„Vásárlóink megszokták, hogy a legnépszerűbb termékcsaládunk, a Magyar Tej, garancia a minőségre és a finom falatokra. 2022-es fogyasztói kutatásunk rámutatott, hogy leginkább a sajtkrémet hiányolták kínálatunkból és mi arra törekszünk, hogy kielégítsük ügyfeleink igényeit, ezért idén októbertől a Magyar Sajtkrém termékcsaláddal bővítjük portfóliónkat. Három ízben, sőt, laktózmentes verzióban is elérhető. A trappistaalapú sajtkrémünk ráadásul nem csak különleges, hanem igazi magyar termék, amelynek előállításához kizárólag magyar gazdák által megtermelt tejet használtunk fel” – tette hozzá Pusztai József, az Alföldi Tej Kft. ügyvezető igazgatója.
Mi alapján választ tejterméket a magyar?
A kutatás eredményei alapján a két legfontosabb szempont a termék íze és állaga. A gyártóknak sok lehetőségük nincs hibázni, ugyanis, ha egy termék nem ízlik a vásárlónak, vagy esetleg nem tetszik az állaga, többet nem veszik meg. Vannak ugyanakkor kedvenc, bevált márkák, amiken nem szívesen változtatnak. Mivel a megszokott minőségből nem engednek, ezért folyamatosan keresik az akciós lehetőségeket.
Inkább magyar terméket vesznek és ezzel is a magyar gazdák támogatására törekszenek. A tejtermékeket mindig abban a boltban szerzik be, ahol amúgy is vásárolnak és nem jellemző, hogy egy adott termék miatt külön elmenjenek egy másik üzletbe – kivételt képezhetnek a jó akciók. A háztartások körében a heti egy bevásárlás jellemző és csak akkor mennek el időközben is a boltba, ha valami elfogyott, a tejtermékek online beszerzése pedig még nem terjedt el, ennek fő oka az infrastruktúra hiánya.