Dinamika tekintetében 2016 óta a leggyengébb első féléves teljesítményét produkálta a belföldi online kiskereskedelem - írta nemrég a GKID a legfrissebb évközi Online Retail Flash Riport-ban.

2018 és 2021 között az első naptári félévben az online kiskereskedelmi forgalom évről évre nőtt, tavaly konkrétan 31,4%-os emelkedést mutatott az előző évhez képest. Ezzel szemben az idén a január és június közötti időszak már csak 14,5%-os növekedést mutat a maga bruttó 570 milliárd forintos forgalmával. A GKID első féléves riportja alapján a teljes online FMCG piac az előző év azonos időszakához képest 13.3%-kal nőtt, a Kifli pedig 40% körül zárt. Számszerűen, a Kifli a vizsgált időszakban hatszor gyorsabban nőtt, mint a nélküle mért online piac.

Lassuló piac

Elképesztő száguldás jellemezte az elmúlt két évet az online FMCG piac növekedésének tekintetében. A 2020-as év Magyarországon is robbanásszerű növekedést hozott az online vásárlások száma és a generált forgalom tekintetében. A koronavírus és az ezzel párhuzamos korlátozások kényszervásárlók ezreit generálta. A folyamat még a 2021-es évben is tartott, és habár lassult, még így is 31%-ot emelkedett az előző év első félévéhez képest. A kényszer-vásárlókból rutinos kényelmi-vásárlók lettek, akik a hétköznapjaik részévé tették az online bevásárlást. Ez az ugrás már a bizalmon alapult, ami nagy szó, óriási kulturális változást jelent, hogy a fogyasztók felismerték, hogy akár a frissáru kiválasztását is rábízhatják a szakemberekre. Nem beszélve a kényelemről, és a visszanyert szabadidőről.

Gyorsuló világ

Jelentős változás állt be a készpénzes és bankkártyás fizetések közötti arányban is. Míg korábban az utánvétes készpénzes volt a leggyakrabban használt fizetési mód, mára az online és bankkártyás fizetés külön-külön is lekörözi a korábbi megszokást. Ennek magyarázata megint csak az érintésmentes korszakban rejlik, amikor is a vásárlóknak meg kellett szoknia a kártyával és online online történő fizetéseket.

Az idei első félév

Az eseménytelennek egyáltalán nem nevezhető idei első félév olyan pályára terelte az online FMCG piacot, ahol a lassulás elkerülhetetlen volt. Az év elején kirobbant háború okozta bizonytalanság, a deviza árfolyamának növekedése, a rekordméretű infláció és az ellátási láncok akadozása együttesen okozzák a piac gyengülését. A vásárlók sokkal megfontoltabban költenek, hiszen a legtöbbjük esetében a fizetések kompenzálása vagy nem is történt meg, vagy nem haladja meg az infláció mértékét.

A Kifli tovább növekszik

Kevés piaci szereplő mutatkozik bizakodónak az idei év tekintetében. Óvatosan fogalmazva is tovább lassult az online FMCG vonata az idei göröngyös pályán, de akad olyan cég is, amelyik pozitívan értékeli az idei első félévet és bizakodva tekint a jövőbe.

A GKID első féléves riportja alapján a teljes online FMCG piac 13.3%-kal, míg a Kifli közel 40%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

“A Kifli árbevétele háromszor gyorsabban növekedett az idei első félévben, mint a teljes online FMCG piac forgalma és hatszor gyorsabban, mint a nélküle mért online FMCG piac” - nyilatkozta Sárközi Péter, a Kifli.hu üzleti elemzője.

További érdekesség a tranzakciószám: ez az árbevételtől függetlenül mindenhol nőtt, aminek az az eredménye, hogy az átlagos kosárérték éves összehasonlításban alig változott az online FMCG piac szereplőinél.

“Azonban itt is érezhető a Kiflis vásárlók bizalma, hisz az egyedi választéknak és a remek minőségnek köszönhetően közel 20%-kal többet költenek egy átlagos rendelés leadásakor, mint a nem Kiflis vásárlók. A változásoknak köszönhetően a Kifli mára már több, mint a teljes online FMCG piac negyedéért felel értékben, és minden ötödik tranzakció a Kifli.hu felületén megy keresztül” - tette hozzá Sárközi Péter.