A szeptember 6-án, Budapesten megrendezett 3. Rossmann x Krémmánia Beauty Expo idén is hatalmas sikert aratott, több mint 70 kiállító és közel 4.000 látogató részvételével. A Millenáris B épületében tartott rendezvényen a szépségipar legnépszerűbb márkáinak képviselői és hírességek várták az érdeklődőket izgalmas programokkal, színpadi beszélgetésekkel és ajándékokkal.
Idén is számos érdeklődőt vonzott a szeptember 6-án megrendezett 3. Rossmann x Krémmánia Beauty Expo, melyet ezúttal a Millenáris Nagycsarnokában rendeztek meg. Az eseményen több mint 70 kiállító vett részt, melyek márkáikkal mind jelen vannak a Rossmann polcain, az expón ezúttal is izgalmas programokkal várták a látogatókat. A szépségnap különlegessége, hogy nemcsak a márkákkal, hanem olyan hírességekkel is találkozhattak az érdeklődők, akik vállalkozóként maguk is szereplői a hazai beauty szcénának. Ilyen szerepben lehetett találkozni többek között Liluval, a Body+ME és a Shaveology alapítójával, Rubint Rékával, az Alakreform termékek megálmodójával, valamint Ördög Nórával, a Nora Beauty alapítójával, akinek márkája új arcápolási termékekkel is debütált az expón.
A rendezvény iránti érdeklődés minden várakozást felülmúlt, a rendezvény látogatószáma megközelítette a 4000 főt, egyértelművé téve, hogy az esemény mára a szépségipar egyik kiemelkedő eseményévé vált Magyarországon.
A látogatók nemcsak a standok kínálatát fedezhették fel, a színpadon zajló előadásokat is érdemes volt figyelemmel kísérni. Előadott többek között Bauer Évi a Krémmánia, Magyarország meghatározó szépségápolási közösségének főszerkesztője, Rácz Judit kozmetikai vegyész, Dr. Tamási Béla bőrgyógyász és a világinnovációt jelentő dezodor újratöltő automata, a Respray alapítói is.
Idén először volt lehetőség garantált ajándékcsomagok megvásárlására, melyek rekord idő alatt el is keltek. A Ruby és Peach fantázianevű csomagokat választók 25 ezer forint értékű goodie baggel gazdagodtak, míg a White csomagok tulajdonosai 10 ezer forint értékű ajándékokat kaptak. Emellett a kiállítók standjainál is számtalan értékes nyereményt, termékmintát és teljes kiszerelésű terméket szerezhettek azok is, akik az ingyenes regisztrációt választották az eseményre.
„Az idei Beauty Expo minden várakozásunkat felülmúlta. Tavaly, az első alkalom után azt láttuk, hogy a Millenáris G épületét azonnal kinőtte az esemény, és most úgy tűnik, a Millenáris Nagycsarnokával sem történt másként. Az előregisztráció során tapasztalt hatalmas érdeklődés, majd a rendezvényen résztvevő több ezer látogató megerősített bennünket abban, hogy a Rossmann x Krémmánia Beauty Expo mára a hazai szépségipar legfontosabb találkozóhelyévé vált. Ennek megfelelően tervezünk az eseménnyel a jövőben” – értékelte az eseményt Varga Anita Ágnes a Rossmann Magyarország Kft. marketingvezetője.
„Amellett, hogy szakmai szemmel nézve is nagyon büszkék vagyunk az eseményre, amiatt is nagyon szeretjük, mert mindig nagyon jó érzés személyesen is találkozni a felhasználóinkkal, illetve a szépségápolás iránt érdeklődőkkel. A nemrég megújult Krémmánia saját standdal is jelen volt az eseményen, ahol sok látogatónkkal tudtunk személyesen is beszélgetni a nap folyamán” – hangsúlyozta Bauer Évi a Krémmánia főszerkesztője.
„Ez az esemény ismét bebizonyította, hogy mekkora ereje van a szépségápolás iránti közös szenvedélyünknek. Nagy öröm, hogy egy olyan rendezvényen találkoztunk a felhasználóinkkal, ami a piac két olyan meghatározó szereplőjének, mint a Rossmann és a Krémmánia együttműködéséből született meg. Rendkívül hálásak vagyunk a személyes találkozásokért és a pozitív visszajelzésekért, melyek megerősítenek minket abban, hogy továbbra is elkötelezetten dolgozzunk a közösségünkért” – emelte ki Kenyhercz Kinga a Central Média női digitális portfólió lapigazgatója.
A 3. Rossmann x Krémmánia Beauty Expo sikere egyértelművé tette, hogy a szépségápolás iránti érdeklődés Magyarországon töretlen, és hogy a Rossmann piaci szereplőként, a Krémmánia pedig a leghitelesebb hazai szépségápolással foglalkozó fórumként továbbra is kiemelt szerepet játszik a hazai szépségpiac alakításában.
Lessen be a kulisszák mögé az építésről készült time-lapse videón:
A rendezvényről készült aftermovie itt nézhető meg: