A fenntartható agráriumhoz a technológiák már megvannak, az ezeket alkalmazó szakemberek képzése azonban az eddigieknél nagyobb fókuszt igényel.
A K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat 2015 óta folyamatosan keresi és támogatja azoknak az agrárhallgatóknak a tanulmányát és kutatómunkáját, akik az európai uniós klímacélok, valamint a körforgásos gazdálkodás megvalósulásáért tesznek. A pályázatra idén is 3 kategóriában – PhD, alap- és mesterképzés – lehet jelentkezni.
Miközben a boltok polcain leginkább az árak változását látjuk az élelmiszerek, zöldségek-gyümölcsök vásárlásakor, valójában a háttérben hatalmas forradalom zajlik az agráriumban, a technológiai újdonságok kiaknázásában az egyik vezető ágazat. Az adatalapú precíziós gazdálkodás, a növények és állatok fejlődését napi 24 órában figyelő szenzorok, a dróntechnika, a körforgásos gazdálkodás innovatív megoldásai már napi szinten jelen vannak, amit az is jól mutat, hogy a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karán a precíziós, drónirányító és adatelemző képzésen túl várhatón idén már kifejezetten agrárdigitalizációs szakmérnök képzés is indul.
„Ahhoz, hogy a technológiai innovációk nyújtotta lehetőségeket a hazai agrárium ki tudja használni, nemzetközi szinten megőrizze versenyképességét, hatékonyabban és fenntartható módon termeljen, elengedhetetlen a mai kor kihívásainak megfelelő agrárszakemberek képzése, támogatása. A K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat ezért már 2015 óta támogatja azoknak a fiatal agrárszakembereknek a tanulmányát, akik a fenntartható, körforgásos gazdálkodás innovatív irányvonalait kutatják” – hangsúlyozta Demeter Zoltán, a K&H Agrárfejlesztési főosztály vezetője az új, innovatív gondolkodás iránt nyitott szakemberek támogatásának súlyát.