Heti vagy akár napi rendszerességgel kerül az asztalunkra, fogyasztjuk reggel, ebédkor vagy éppen vacsorakor, de vajon hányan tudjuk pontosan, mikortól vált a bacon a világ egyik legnépszerűbb ételévé, hol ették először és hogyan terjedt el ennyire? Cikkünkben összegyűjtöttünk mindent, amit a bacon történelméről tudni lehet, a kezdetektől egészen napjainkig.

Időszámításunk előtt 1500 körül a kínaiak már fogyasztották a sertés húsának azt a részét, amit ma baconként ismerünk. Innen terjedt át szép lassan a Közel-Keletre, ahonnan a kereskedők által eljutott az ókori görögökhöz és rómaiakhoz is. Utóbbiak többnyire fügével és borral fogyasztották. A későbbi évszázadok alatt Angliába is elérkezett a hús, a bacon szót azonban nem ők találták ki, feltehetően a német „bak” szóból származik a ma használt kifejezésünk. A sertés hátsó részét jelentő „bak” a francia nyelvben „bacco”-ként jelent meg, még egy országgal arrébb, Angliába már baconként érkezett meg. Fontos hozzátenni, hogy ekkor még nem a mai értelmében használták a szót: a legtöbb (sózott) sertéshúst nevezték így. Amerikába azonban először nem az angolok, hanem a spanyolok közvetítésével érkezett meg a hús, hála Kasztíliai Izabellának, aki Kolumbusz Kristóffal az új földrészen addig ismeretlennek számító malacot küldött a gyarmatosítóknak. Az állat annyira jól érezte magát az új környezetben, hogy néhány év alatt megtöbbszöröződött a számuk.


A 12. században egy Dunmow nevű angol településen különleges hagyomány társult a baconhöz. Az a férfi, aki a helyi gyülekezet előtt megesküdött, hogy legalább egy évig és egy napig nem veszekszik a feleségével, a fenti időszak után kapott egy jókora adag bacont. Innen származik az angol „bring home the bacon” (szó szerinti fordításban: hazavinni a szalonnát) kifejezés, amivel ha illettek valakit, nagy dicsőségnek számított. Az a férfi ugyanis, aki betartotta a szavát, és nem veszekedett a feleségével, békés és megbízható férfinak minősült, akit a környezete megbecsült. A fenti angol kifejezést magyar nyelvben általában kenyérkeresőnek szokták fordítani.


Az ipari forradalom előtt a bacont mindenki maga készítette, illetve helyi piacokon lehetett megvásárolni őket a hentesektől, akik egy-két településnyi embert tudtak ellátni termékeikkel. Az ipari forradalom után, 1770-ben azonban John Harris Wiltshire-ben megnyitotta a gyárát, ahol már nagyüzemi mennyiségben készültek a saját (wiltshire-i) baconjei. A tömeggyártásnak köszönhetően már könnyen az angolok étrendjének szerves részévé válhatott a reggeli bacon, főleg, hogy a megfizethető ételek közé tartozott. 1930-ra a világ bacon- és sonkakészletének 99%-át Nagy-Britannia látta el. Érdekes, hogy a bacon a második világháborúban egy különleges szerepet is betöltött: a hús zsíros részéből robbanószert készítettek. Azóta rengeteg különböző tartósítószerrel és egyéb adalékanyagokkal próbálják módosítani vagy feljavítani a bacon minőségét, ha azonban a megfelelő terméket szeretnénk vásárolni, ügyeljünk rá, hogy adalék- és színezékmentes opciót válasszunk, lehetőség szerint olyat, ami csak a sótól és a bükkfa füstöléstől kap zamatot, tudtuk meg Kovács Pétertől, a Gierlinger termékeket is készítő Tamási-Hús Kft. kereskedelmi igazgatójától.


Az első előreszeletelt, előrecsomagolt bacon egy Oscar Mayer nevű amerikai férfihoz köthető, aki az 1920-as években árasztotta el termékeivel Amerikát. A gyors felvirágzása után a 20. század második felére csökkent a bacon népszerűsége, 1953-ra a marhahús-fogyasztás megelőzte a disznóét. A ’80-as években, a kor diétatrendjei miatt, amik megpróbálták a zsíros ételeket száműzni a tányérokról, szintén kevésbé népszerű ételnek számított. A tendenciát a Hardee’s nevű gyorsétteremlánc fordította meg, mely 1992-ben megalkotta az első olyan hamburgert, amiben bacon is volt. Az új gyorséttermi fogás olyan hamar közösségkedvenccé vált, hogy hamarosan a konkurens cégek is belecsempészték a bacont a hamburgerjeikbe. A tengerentúlon annyira imádják a bacont, hogy egy nem régi felmérés szerint az amerikaiak 65%-a gondolja úgy, hogy a hús az ő saját nemzeti ételük. Magyarországról is elmondható, hogy a bacon népszerűsége egyre nő, sőt egyre többen keresnek olyan prémium minőségű bacont, amely magas minőségű oldalszalonnából készül, hozzáadott adalékanyagok nélkül, mondta el Kovács Péter, kereskedelmi igazgató.